George Clooney és Julia Roberts, a két Oscar-díjas ismét együtt játszik. Közösen szeretnék megakadályozni szerelmes lányukat abban, hogy elkövesse ugyanazt a hibát, amit ők annak idején. A romantikus vígjáték a második esély édes meglepetéséről szól. Kiveszőben vannak az utóbbi években a nagy stúdiók romantikus vígjátékai. Az alműfaj őse, a screwball comedy a harmincas években született, és szép pályát futott be a 2000-es évekig. Akkortól azonban a romantikus vígjátékok kezdtek eltünedezni a filmvászonról. Ám Ol Parker rendezőnek az volt a benyomása, hogy az utóbbi évek kollektív tapasztalatai hatására a közönség újra szomjazza a romkomot.
Így kezdődött
„Amikor beütött a járvány, egyszeriben érdektelenné váltak azok a dolgok, amiket írtam – mondja Parker. – A világ teljesen megváltozott. Belegondoltam, miről is kéne írni, és arra jutottam, hogy olyasmiről, ami boldoggá teszi az embereket – örömteli és optimista dolgot. A romantikus vígjátékok összehozzák a közönség nagy tömegeit, hogy együtt nevessenek, és az ínséges idők után helyénvalónak látszott, hogy valami ilyesmit varázsoljunk a vászonra.” Parker nem sokkal később együtt ebédelt Sarah Harvey producerrel, aki elmesélt neki egy sztorit, ami egy ismerős elvált házaspár esete nyomán öltött alakot. „Ahogy mesélte, valami kattant bennem, és arra gondoltam, tudom, mi ez, és merre kell haladnia a történetnek – mondja Parker. – És muszáj, hogy George Clooney meg Julia Roberts legyenek a főszereplői.” A sztori egy régóta elvált házaspárról szólt, akik, miközben megpróbálják megóvni a lányukat egy hirtelen felindulásból megkötött házasságtól, felfedezik, hogy a szikra, amely a saját kapcsolatukat fellobbantotta, talán mégsem hunyt ki teljesen. Harvey, aki korábban a Keleti Nyugalom – Marigold Hotel (The Best Exotic Marigold Hotel) című filmben dolgozott együtt Parkerrel, örült, hogy a történet elindult a maga útján. „Ollal megint szerettünk volna együtt dolgozni – mondja a producer. – Az ötlet összerakása után megkerestük Daniel Pipski forgatókönyvírót, így már minden klappolt, és elmentünk a Working Title-höz, aztán az egészet benyújtottuk a Universalnek.”
Az 1990-es és a 2000-es években jórészt a Working Title készítette a korszak nagy sikerű romantikus vígjátékait: Négy esküvő és egy temetés (Four Weddings and a Funeral), Sztárom a párom (Notting Hill), Bridget Jones naplója (Bridget Jones’s Diary), Igazából szerelem (Love Actually). Az új projekthez keresve sem lehetett volna jobb producercéget találni. „A Beugró a Paradicsomba a nagy visszatérést jelenti a Working Title számára – magyarázza Tim Bevan, a cég társelnöke. – A romantikus vígjátékok kicsit kimentek a divatból mostanában, és amikor Ol és Sarah előadták az ötletüket, egyetértettünk velük abban, hogy ilyen már egy ideje nem volt, és nagy közönségigény van erre a portékára. Jó pár kisebb költségvetésű romkom készült ugyan az internetes szolgáltatók számára, de a megírásuk, a rendezésük meg a színészi munka gyakran nem éri azt a színvonalat, amit a hőskorszak produkcióitól megszoktunk. Úgy gondoltuk, hogy a mi tapasztalatainkkal, Ol szakértelmével meg a két nagy sztár remélhető csatlakozásával és persze a minőségi alapanyaggal jó esélyünk van arra, hogy valami igazán ütőset tudunk összehozni.”
Parker és Pipski főként egy gondolatot tartott szem előtt a forgatókönyv megírása közben. „Még az elején eszembe jutott egy idézet: a szerelem ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny – mondja Parker. – Mi pedig olyannak írtuk a két hősünket, mint akik soha nem voltak közönyösek egymás iránt. Mindig is egymásra voltak kattanva és továbbra is szenvedélyesen undokul viseltetnek a másik iránt. A szerelem akkor hal meg, amikor a szenvedély kihunyt. Amikor a Universalnak mutattuk be a projektet, azt mondtuk, ez olyan folytatás, aminek az előző része nem készült el. Olyan párosról van szó, akiket már régóta annak tartunk.”
Parker és Pipski írás közben végig George Clooney-ra és Julia Robertsre gondoltak. Bár ők ketten csak néhány filmben szerepeltek együtt – Egy veszedelmes elme vallomásai (Confessions of a Dangerous Mind – Clooney rendezése), Pénzes cápa (Money Monster), Ocean’s 11, Ocean’s 12 –, a közöttük élő kémia tagadhatatlan és felejthetetlen. A forgatókönyv első változatában a karaktereiket erősen ráutaló jelleggel Juliusnak és Georgiának hívták. A kész forgatókönyvet aztán mindkettejüknek elküldték. „Általános szabály, hogy a színésznek nem mondjuk meg, ki a másik, akivel majd játszani fog, ha az illető még nincs leszerződve – magyarázza Parker. – De most megírtam nekik, hogy együtt képzelem el őket ebben a filmben. Nyilvánvaló volt, hogy a film nélkülük nem jönne össze. Nem volt B tervem.” Bevan nem rejti véka alá: nagyon ritka, hogy a csapatával olyan filmet rak össze, amelyben a világ két legnagyobb filmsztárja a főszereplő. „Még ritkább, hogy a két sztár igent mond, de most különböző okokból mégis sikerült – mondja a producer. – Elég jó kezdet, ha az ember úgy fut neki egy romantikus vígjátéknak, hogy világklasszisok viszik benne a prímet. Passzolnak egymáshoz, mint zsák és a foltja, fel tudnak oldódni a másik társaságában, és roppant szórakoztatóak együtt. Ki tudtuk aknázni bensőséges kapcsolatukat és közös energiájukat.”
Bár a film elsősorban vígjáték, mélyebb, univerzális témákat is boncolgat, mint a szerelem és a megbánás. Figyelmet fordít arra a kérdésre is, mit éreznek a szülők, amikor a gyerekük megteszi az első lépést a felnőtté válás felé. A legtöbb romantikus vígjáték húszas, harmincas éveikben járó hősök lelki tipródásával foglalkozik, a Beugró a Paradicsomba azonban az érettebb korosztály nyűgös szerelmét tárja a nézők elé. „Ott tart a világ, hogy a közönség vicces és vigasztaló szórakozásra vágyik – mondja Bevan. – A romantikus vígjátékok cselekménye egy kicsit kiszámíthatóan csordogál, ám a mi filmünk annyiban váratlan dolgokkal szolgál, hogy izgalmas családon belüli kapcsolatokat és érzelmeket villant fel, s ezt a közönség meghatónak találja majd.” Az alkotók a forgatókönyv befejezése és a szereplőgárda összeállítása közben azt keresték, hol forgassák a filmet. Balin – ahol a történet játszódik – nem dolgozhattak a Covid-19 miatt, ezért Ausztráliában kerestek helyszíneket. Ez Deborah Balderstone producer hazája, aki régi jó kapcsolatokat ápol a Working Title-lel. „Jó időszakot fogtunk ki, mert Ausztráliában akkor alacsony volt a covidos fertőzöttek száma – mondja Balderstone. – Szövetségi és állami szinten is nagyon kedvező a filmes adókedvezményes rendszerünk, ez volt a bónusz.” Miután Balin enyhítettek a karanténon, a stáb már ott is tudott forgatni.
A forgatás megkezdődött az ausztráliai Queensland partjainál elterülő Whitsunday Island szigeteken, és Clooney és Roberts azonnal bebizonyították, miért csak ők játszhatják az elvált párost. „Az a csodás velük kapcsolatban, hogy nem elég, hogy zsenik a színészetben, de civilben is a legjobb barátok – mondja Parker. – Mindenki imádja őket és tudja, milyen kapcsolatban állnak. Tehát azt az érzetet tudják kelteni, hogy sokáig egy párt alkottak, és így tekintünk rájuk, amitől a történet és a karakterek is hitelessé válnak. Megírhatjuk a legjobb forgatókönyvet, forgathatunk a legszebb helyen, sőt remélhetőleg a megfelelő irányba fordítjuk a kamerát, de végül mégis csak a két főhős közötti kémia dönti el, hogy működik-e a dolog. George és Julia esetében ez a kémia semmihez sem mérhető. Ez volt a legnagyobb ajándék számomra – csak bekapcsoltuk a kamerát, és elkotródtunk az útból.” A két sztár nem is próbált a forgatás előtt. „George és Julia mindennap az oldalakkal érkeztek a helyszínre: így hívjuk annak a jelenetnek a külön kinyomtatott dialógjait, amit aznap forgatunk – mondja Bevan. – Először átfutottunk a jeleneten, ők felolvasták a maguk szövegét. Utána majdnem mindig azonnal nekiálltunk forgatni, és szinte soha nem csináltunk háromnál több felvételt, mert csak akkor hat frissnek a dialóg, ha tényleg frissen hangzott el. Ez volt a vígjátéki színjátszás magasiskolája.”
David & Georgia: George Clooney & Julia Roberts
A Beugró a Paradicsomba a két sztár első közös filmje a 2016-os Pénzes cápa óta. Elvált házaspárt játszanak, akik látszólag csak egy dologban értenek egyet: szeretik a lányukat, Lilyt (Kaitlin Dever). Amikor Lily a diploma utáni jutalomutazásán Balin beleszeret egy hínártermelőbe, Gede-be (Maxime Bouttier), és közli a szüleivel, hogy feleségül megy hozzá, az ősök csak egy dolgot tehetnek: összefognak, lányuk nehogy elkövesse ugyanazt a hibát, amit ők oly sok évvel korábban. Ez gazdag alapanyag volt Clooney és Roberts számára, ők pedig éltek is a lehetőséggel. „Julia és én nem kerestünk kifejezetten közös projektet, de természetesen könnyű volt igent mondani egy ilyen lehetőségre – mondja Clooney. – Ol Parker ugyanakkor küldte el a forgatókönyvet mindkettőnknek, és elárulta, hogy ránk írta a két főszerepet. Így aztán a könyv elolvasása után felhívtam Juliát: benne vagyok, ha te is. Mire ő: én is, ha te is. Nem sokkal később már az Ausztrália felé tartó gépen ültünk.”
Roberts és Clooney nagyon régóta barátok, és ez a közös munkáikon is átjön. „Barátként mindig tökéletes volt köztünk a kémia – mondja a színésznő. – A munkát is ugyanúgy közelítjük meg. Abból is rengeteg örömünk származik, hogy megnevettetjük egymást. Szóval minden napunk úgy telt, hogy lestem az alkalmat, mikor tudom George-ot megnevettetni. Rengeteg energiát fektettünk abba, hogy olyan közeget hozzunk létre, amelyben az emberek kreatívok és boldogok tudnak lenni. Ez mindenkiből a legjobbat tudja kihozni.” David és Georgia összefognak hát Balin, hogy leállítsák a lányukat, és a férfi kezd rájönni, hogy hiába próbál úgy csinálni, talán még mindig nem tette túl magát volt felesége iránti érzelmein. „David a legtöbb dologban biztos, de abban nem, hogyan is áll Georgiával – magyarázza Clooney. – A válásuk óta eltelt megannyi év ellenére még mindig ég benne a tűz, de meggyőződése, hogy Georgia már továbblépett, és neki meg kell békélnie ezzel a ténnyel. Az asszonynak új barátja, ezáltal új élete van, David pedig nem kockáztat egy visszautasítással járó pofára esést, és nem akarja még bonyolultabbá tenni a dolgokat, mint amilyenek. De ami a legfontosabb: nem akarja veszélybe sodorni a lányával, Lilyvel kialakított kapcsolatát.”
Georgia nem akarja, hogy a lánya hirtelen felindulásból cselekedjen, és emiatt lemaradjon sok lehetőségről. Van egy fiatal partnere, Paul (Lucas Bravo), de egyre kevésbé hisz ebben a kapcsolatban, miután oly sok időt tölt exével, Daviddel. David és Georgia egy különösen emlékezetes jelenetben berúgnak és táncolnak a bárban a piactéren. A tánc elég gyorsan szenvedélyessé válik. „Ezt a jelenetet mindenki nagyon várta már – mondja Roberts. – A nagy buli, ahol majdnem az egész stáb együtt őrültködik. A táncot már jóval előtte elkezdtük kidolgozni, de aztán azt csináltuk, amit a pillanat adott. Minden felvétel másképp sikerült. Teljesen kimelegedtem, megizzadtam és elfáradtam a végére. Az arcom pedig izomgörcsöt kapott, annyit nevettem George-ra!” „Ez a jelenet hozta el életem legvidámabb éjszakáját – veszi át a szót Parker. – Szerintem még egyikük sem engedte el magát ennyire a vásznon. Az az ember benyomása, hogy valamilyen egyetemi buliban vannak, és mivel George és Julia olyan régóta barátok, könnyű beleélni magunkat abba a gondolatba, hogy talán már akkoriban is barátok lehettek. Valószínűleg így táncoltak fiatal korukban, és ettől csak még viccesebb és hitelesebb lett ez a jelenet.”
Lily: Kaitlin Dever
David és Georgia lánya nemrég végezte el a jogi egyetemet. Mielőtt nekiállna karriert építeni, legjobb barátnőjével Balira megy nyaralni, ahol beleszeret egy helyi hínártermesztőbe, Gede-be. Nem csak a szülők szerepét írták kimondottan Clooney-ra és Robertsre, Lily karaktere is előre megfontolt szándékkal Kaitlyn Dever számára formálódott. „Évekkel ezelőtt találkoztam először Kaitlynnel, és elképesztően tehetségesnek találtam, aki közben nagyon kedves – mondja Parker. – Mivel szenzációs színésznő, gyakran formál meg olyan karaktereket, akik életük legrosszabb pillanatait élik át. A törvény emberétől (Justified) a Dopesickig briliáns alakításokat nyújt. Most viszont olyan szerepet kapott, amikor megmutathatja, milyen az, amikor tele van életörömmel, felszabadult és élete legboldogabb pillanatait élheti át – ezzel engem is boldoggá tett.”
„Lily történetében az fogott meg leginkább, hogy megtanulja: hallgass az ösztöneidre és bízz magadban – mondja Dever. – Lily mindig csak egy dologra koncentrál. Keményen tanult, hogy ügyvéd lehessen. Amikor Balira megy, és találkozik Gede-del, rájön, hogy más dolgok is vannak az életben, nemcsak az új állás meg a szorongás amiatt, hogy mit gondolnak rólad mások. Szerelmes lesz, tisztába jön azzal, hogyan élte addig az életét, és egy csomó dolgot megtud magáról.”
Wren: Billie Lourd
Wren Lily gyerekkori legjobb barátnője, együtt diplomáznak és elkíséri őt Balira nyaralni. „Amikor Kaitlyn elfogadta Lily szerepét, megkérdeztem tőle, kit szeretne a legjobb barátnőjének – meséli Parker. – Gondolkodás nélkül azt felelte, hogy Billie Lourd-ot, ami tökéletes választás, mert Billie kirobbanóan vicces lány. Akármilyen lábbal keltünk fel a forgatáson, azt láttuk, hogy Kaitlyn és Billie együtt nevetnek.”
„Teljesen paff lettem, amikor Ol megkínált a szereppel – mondja Lourd. – Alig tudtam felfogni, hogy egy ilyen szédületes vígjátékban szerepelhetek, ahol ráadásul George Clooney és Julia Roberts a főszereplők. Még hogy én? A Zoomon sikítottam világgá a hírt. Az sem volt semmi, hogy megint Kaitlynnel fogok dolgozni. Azonnal barátnők lettünk az Éretlenségi (Booksmart) forgatásán, most meg már úgy összenőttünk, mintha nővérek lennénk. A legtöbb romkom nagyon egyszerű, de a miénk tele van szarkazmussal, néhol cinikus és gúnyos. Ettől lesz igazán szórakoztató, és ezért volt olyan jó szerepelni benne.”
„Wren nagyon vagány karakter – folytatja a színésznő. – Menő csaj, haláli a humora és igazi szabad szellem. Olyan, mint én, csak belevalóbb, de tényleg. Várja, hogy merre viszi az élet, addig is a barátnőjével bulizik Balin.”
Gede: Maxime Bouttier
Az indonéz hínártermesztőt, aki beleszeret Lilybe, az indonéz Maxime Bouttier alakítja. „Gede szerepe nagy körültekintést követelt, mert el kell hinnünk, hogy a kapcsolata Lilyvel autentikus, és ez a szerelem méltó arra, hogy a lány élete gyökeres fordulatot vegyen – magyarázza Parker. – Azt is el kell hinnünk, hogy Gede méltó ellenfele Lily szüleinek, és olyan színészre volt szükségünk, aki nem esik pánikba, amiért George és Julia játssza ezeket a szülőket. Amikor Max próbajátéka befutott, fellélegeztünk. Az első mondat után azt mondtam, hogy megvagy. Amikor együtt olvastak Kaitlynnel Zoomon, a kémia is azonnal megvolt.”
Gede holisztikus, majdhogynem spirituális megközelítéssel végzi a munkáját hínártermesztőként, a hivatás apáról fiúra öröklődik a családban. Szorongások nélkül, nyugodtan éli életét. „Lilyvel ellentétben Gede pontosan tudja, kicsoda és mit akar az élettől – magyarázza Parker. – Lazán veszi az életet. Úgy gondolnánk, egy hínártermesztőnek egyszerű fogalmai vannak a munkáról, Gede azonban nagyon is bonyolult tevékenységet végez. Sikeres üzletember, de nem a pénz fontos számára. Ami fontos neki: a munkája ökológiai szempontból helyénvaló, mert összhangban van a természettel. Tökéletesnek érzi az életét, és ez borzasztóan imponál Lilynek. És még egy dolog. Gede veszedelmesen jóképű, ami szintén nem hátrány.” Bouttiernek nagyon tetszett, hogy karaktere mindenre nyitott és összhangban él a természettel. „Hínártermesztéssel foglalkozik, mert ez kölcsönös adok-kapok a természettel, ami tükrözi a Balin élők életfelfogását. Ol ezt az üzenetet akarta átadni a közönségnek: kerüljünk kapcsolatba a természettel. Korábban fogalmam sem volt a hínártermesztésről, pedig ez komoly üzletág Balin. Ol megismertetett a szakma alapjaival, felhívta a figyelmemet a fontosságára, de igazából az segített, hogy végignéztem David Attenborough Bolygónk, a Föld című sorozatát.”
A színész teljesen megilletődött, hogy együtt játszhat Clooney-val. „A szavam is elállt, hogy vele dolgozhatok. Hétéves korom óta ő a példaképem, miatta is lehetek olyan színész, amilyen vagyok, de azt soha nem gondoltam volna, hogy egyszer közös jeleneteim lesznek vele. Ez óriási megtiszteltetés.” A film története Balin játszódik, ezért a színész reméli, sikerül emlékeztetni a turistákat a bali kultúra szépségére. „Nagyon könnyed sztorit mesélünk el, most pont ilyenre van szükségünk. Amikor a járvány beütött, a Balira irányuló turizmus teljesen elhalt. Bali most is küzd azért, hogy visszatérjenek a külföldi látogatók, ezért azt remélem, egy ilyen vidám romkom ismét kedvet csinál ahhoz, hogy hozzánk utazzanak.”
A bali kultúra
„Roppant fontos volt számunkra, hogy ne csupán a bali karaktereket ábrázoljuk hitelesen, hanem a helyi kultúrát, rituálékat is valósághűen mutassuk be – mondja Bevan producer. – Már a forgatókönyv megírásakor kulturális tanácsadók segítették a munkát, de még ennél is fontosabb volt, hogy az ausztrál forgatási helyszíneken hamisítatlan bali hangulatot tudjunk teremteni.” „Nagyon odafigyeltem, hogy az esküvő hiteles legyen – mondja Parker. – A kulturális tanácsadónk, Agund Pindha jóval az esküvői jelenet felvétele előtt sokat mesélt a szertartásokról, és teljesen lenyűgözött, mennyire szuggesztív erő áradt belőle. Akkor még javában kerestük a színészt, aki Gede apját játszhatná. Sok jelölttel találkoztam, de valahogy nem találtam meg az igazit. A beszélgetés után megkérdeztem a tanácsadónkat, volna-e kedve próbálni egyet a szerepre, és már három mondat után szíven ütött, mennyire eltalálja, miről van szó. Így aztán rendkívül fontos munkatárs vált belőle, mert kitett magáért nemcsak a kamera mögött, hanem előtte is.” Agung Pindha végig részt vett szinte a teljes döntéshozatali folyamatban a produkció készítése során, az esküvői szertartástól a szobrok és dekorációk összeállításán át a tradicionális lakomáig. Minden apró részletre gondosan odafigyeltek, hogy annyira hiteles legyen, amennyire csak lehet.
UIP Dunafilm
- Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz – A kulisszák mögött - 2023. augusztus 10.
- Oppenheimer – A kulisszák mögött - 2023. július 20.
- Mission: Impossible – Leszámolás, első rész – A kulisszák mögött - 2023. július 13.
- 5 ok, amiért érdemes nézned a Titkos Inváziót - 2023. június 28.
- Asteroid City – A kulisszák mögött - 2023. június 08.
- Dungeons & Dragons: Betyárbecsület – A kulisszák mögött - 2023. március 30.
- Tények, amiket biztosan nem tudtál az Oscarról - 2023. március 09.
- 5+1 ok, amiért érdemes nézni A mandalórit - 2023. március 02.
- Kopogás a kunyhóban – A kulisszák mögött - 2023. február 02.
- Babylon – A kulisszák mögött - 2023. január 19.