írta Nikodémus
Nem túlzás, történelmi időket élünk: zajos válságát éli a későmodern nyugati kapitalizmus, nyugalmunkat meg-megújuló menekülthullámok zavarják meg, s közben az egész bolygót egy minden addiginál nagyobb kataklizma, a klímaváltozás fenyegeti. Egyházunk is átalakulóban van, melynek sokak szerint látványos (s egyúttal válságos) jele a két élő pápa személye. Fernando Meirelles rendező és Anthony McCarten forgatókönyvíró A két pápa címmel rendezhetett volna provokatív valláskritikát vagy émelyítő apológiát, ám a nehezebb utat választja: elmélyült gondolkodásra hív.
A valós eseményeken alapuló film Joseph Ratzinger pápává választásával indít, majd hét évet ugrunk az időben. Jorge Mario Bergoglio, Buenos Aires érseke (Jonathan Pryce) készül benyújtani lemondását, majd a talányos választ kézhez kapva Rómába utazik. Az idős, szolgálatában kissé megfáradt XVI. Benedek pápa (Anthony Hopkins) vatikáni lakosztályának kertjében fogadja, és parázs vita veszi kezdetét: falak és hidak, cölibátus és papi házasság, ortodoxia és evangelizáció, pompa és egyszerűség. Mintha bemutatkozna egymásnak a két fél, s egyúttal leütnék világnézetük cölöpjeit – legalábbis erre a következtetésre jut a figyelmes néző. Az ellentétpárok szándékoltan leegyszerűsítőek, s körberajzolják az egyház (leginkább a média révén a külvilág által vélt) konzervatív/liberális arcát. Hogy e kép mennyire téves, arról sokat lehetne vitatkozni, az alkotók azonban kétségtelenül e szembenálló felfogások szerepeiben jelenítik meg Benedeket és Bergogliót. McCarten nagy érdeme, hogy ügyes fogásokkal már a játékidő elején elkezdi árnyalni a képet: a két egyházfő ugyanis két további alkalommal találkozik, többek között a Sixtus-kápolna szimbolikus helyszínén.
Meirelles filmje mindvégig nézője elvárásaival játszadozik: hol egyik, hol másik főszereplőjét mutatja szimpatikusabbnak, miközben finom utalásokkal érzékelteti az egyház jelenkori helyzetét. Nem bánt, nem kér számon, ehelyett kiemeli, mekkora intézményi és személyes terhet jelent pápának lenni. Egy ponton Benedek és Bergoglio esendőségét is felfedi: előbbinek jezsuita elöljáróként az argentin katonai diktatúra idején játszott szerepét taglalja hosszan (helyet szorítva az ügy magyar kulcsszereplőjének, Jálics Ferencnek is), utóbbi gyónásakor azonban elnémul a hang, megfakul a kép – mindkét jelenet az adott egyházfő személyiségéhez illő, elegáns megoldás. A bűnbánat és az isteni irgalmasság keresése azonban közös, ami megnyilvánul abban is, hogy hiába rangok és pozíciók, Benedek és Bergoglio beszélgetése csakhamar lelkeket mentő lelkipásztorok kötetlen társalgásává alakul, melybe belefér a Beatles, némi pizza és egy kis Fanta is. Itt már rég kiléptünk a kezdeti szerepekből: színészeink remeklésének köszönhetően Benedek pápa metsző intellektusa, mély lelkisége és önironikus humora ugyanúgy megragadja a nézőt, mint Bergoglio közvetlensége, lényeglátása és javíthatatlan optimizmusa. Választanunk közülük szerencsére nem is kell: felmerül ugyan egy merész gondolatkísérlet, ám ez csupán a dráma eszköztárához tartozó túlzás, mely közvetett módon világít rá arra, hogy a pápa és a bíboros minden vitájuk ellenére egységben van a világunkat érintő döntő kérdésekben.
A két pápa visszatérő motívuma, hogy Benedek pápa karján okosóra szólal meg, figyelmeztetve tulajdonosát arra, hogy egészsége érdekében sétáljon egyet. Amikor a fináléban, immár Ferenc pápasága idején ugyanez a hang üti meg a fülünket, elmosolyodunk: ez lenne a változás nagy metaforája, s egyúttal a vatikáni gépezet hajtóereje? Kaján gesztus ez, melynek iróniája egyaránt keresztezi az elszánt kritikusok és a heves apologéták elvárásait: jelzi, hogyan épül valóság-darabkákból és hiedelmekből karcos-téves meggyőződés. A két pápa, noha dokumentarista elemei ellenére fikciós játékfilm, kitalált, mégis igaz portrét fest korunk két kiemelkedő egyházi személyiségéről. Modellhelyzetet állít, kérdez, és minket is arra biztat, hogy kilépjünk megszokott szerepeinkből.
(Megjelent: A Szív, 2020. február)
- Bonhoeffer – Lelkész, ügynök, merénylő (Bonhoeffer: Pastor. Spy. Assassin.) - 2025. április 06.
- A brutalista (The Brutalist) - 2025. március 16.
- Száz év magány (Cien años de soledad) – 1. évad - 2025. március 09.
- Megtört hang – Maria - 2025. február 23.
- Agymanók 2. / A vad robot - 2025. február 09.
- Senna minisorozat - 2025. február 02.
- Brawn: A lehetetlen Formula 1 sztori / A korona – 6. évad / Botrány királyi módra - 2025. január 26.
- Konklávé (Conclave) - 2024. december 08.
- Szent (Święty) - 2024. november 10.
- A csend hangjai – Három kortárs animációs film a gyászról - 2024. november 03.