Pappa Pia

Rögtön az elején le kell szögeznem: A Pappa Pia végtelenül sablonos és eléggé kiszámítható. Tulajdonképpen már az elejétől kezdve nem tűnt másnak, ígértek humort, némi romantikát és sok zenés pillanatot. Maga a történet sem tartogat semmi különlegességet: Hazamotorozik az évekkel ezelőtt külföldre húzó Tomi és miután kiderül, hogy egy irgalmatlanul gazdag vállalkozónak útban van a csónakház, hát összehozza a régi csapatot, akik jönnek önként (és persze dalolva), megpróbálják saját megmenteni az épületet.

De amiért a film kilóg a sorból: kifejezetten vidám és színes. A magyar vígjátékok többsége valahol ott bukik el, hogy a kigondolt és leforgatott poénok jó része egyáltalán nem működik, túlságosan erőltetett az egész. Azonban Csupó Gábor rendezésén lehet vigyorogni és nevetni (nem azért, mert kínos lenne). És egyáltalán nem szürke, legalábbis nem a hagyományosan megszokott módon forgatták, hanem ruházatban és díszletben is próbálnak kiemelni egyes színeket, amivel sikerül emelni az atmoszférát.

Minden zeg-zugából árad a koppintás szaga. Eredetiséggel abszolút nem lehet vádolni. Gondoljunk egy zenés-táncos amerikai produkcióra? Megvan? (Mondjuk a Step Up?) A derék, folyamatosan borostás fiatal férfi (jelen esetben plusz mellszőr) a barátaival közösen megpróbálkoznak véghezvinni valamiféle számukra nagy dolgot. Bajnokság helyett itt a megfelelő összeget szeretnék összekaparni, de hát ahhoz is kell egy zenekar. Bekerül a képbe a csinos csaj is, a főhőssel olykor nagy az egyetértés, de a megfelelő pillanatokban jön a morgolódás és veszekedés. Még maga az alkotás címe is kissé hebehurgya. Csakhogy a másolást ügyesen követték el.

Ha kivennénk a jól ismert zeneszövegeket… De hát benne vannak, nem kell elmerengeni, hogy mi lenne, ha nem zendítenének rá a szereplők a 220 felett, a Menj tovább vagy a Zene nélkül mit érek én? slágerekre. Rendkívül jól áll a filmnek, abszolút sokat dob a hangulaton, viszont olykor-olykor eléggé erőltetett módon vágnak bele az éneklésbe.

Nem lőttek mellé a szereposztással sem. Szabó Kimmel Tamás a Made in Hungáriában bizonyított, bár ezúttal kevésbé laza, és sokkal inkább aggodalmaskodó, külföldről visszatérő főhőst. Ostorházi Bernadett szintén némileg merev, munkájával foglalkozó Marát, aki rögtön megmutatja, hogy neki is vannak érzései, miután megpillantja egykori barátját, Tomit. Nagy Feró könnyedén formálta meg a „majd lesz valahogy” nőcsábász Papi-t és Stohl András mintha kifejezetten élvezte volna szerepét. Melléjük összeverbuváltak egy seregnyi embert, akik élvezettel ugrándoznak, úgy tesznek, mintha tudnának táncolni.

A Pappa Piát atomjaira lehetne szedni, bele lehetne döngölni a sárga földbe kezdve a Korda Gyuris felvezetéstől az alibisztorin keresztül a sztereotípiákon át. Minden adott hozzá. De mégis egészen elszórakoztat és megmosolyogtat, kellemes hallgatni az énekelgetést és nem tolnak az arcunkba túl sok reklámot. Sablonos, de ötletes, színes és könnyed. 70 %