0

Röviden: Freeheld

Laurel Hester nyomozóként bizonyított, megállta a helyét a kemény közegben és kollégáival is jó volt a viszonya. Ám a hölgy leszbikus volt, amit megpróbált titokban tartani. Megismerkedett és összeköltözött Stacie Andree-vel, majd amikor kiderült, hogy rákban szenved, el akarta érni, hogy özvegyi nyugdíját élettársa kapja. Azonban a fejesek csak legyintettek rá és gyorsan le is vették napirendről a kérdést.

Elismeréseket fog kapni, minimum 1-2 Oscar is becsúszik. Nos, igen, az efféle történetekről már az elején úgy gondolják, hogy a díjszezonban a figyelem középpontjába kerül. De tévedtek, mivel a film nem kapott túl nagy felhajtást és gyakorlatilag szép csendben el is tűnt a palettáról. Miért? Talán elfogyott a pénz a merketingre vagy a forgalmazónál más került előtérbe. De az igazi átütőerő is hiányzik.

freeheld

Eléggé tetszetős a szereposztás, a színészek kitettek magukért. Julianne Moore alakítja Hestert, aki nem akarja, hogy sajnálják vagy másféle bánásmódot kapjon, egyszerűen csak el akarja érni, hogy szolgálataiért cserébe hasonló elbírálásban részesüljön, mint hetero kollégái. Ellen Page, Michael Shannon és Steve Carell is tetszetős alakítást nyújt, utóbbinál erősen benne volt a pakliban, hogy túljátssza az aktivistát, de a színész megoldotta a feladatát.

Politikai és jogi témába is belemegy a film, ám nem akarnak többet túl sokat vállalni, így az alkotásból nem egy melldöngetős melegpárti dráma lesz, Jogosan várja-e el Hester, hogy teljesítsék kérését? Peter Sollett rendező egyértelműen állást foglal és végül olyan mederbe tereli a cselekményt, amikor már egyszerűen a döntéshozóknak sem marad igazán választási lehetőségük. A színészek miatt érdemes megnézni, a megvalósítás sem rossz, ám nem túl emlékezetes. 70 %

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *