0

Box Office: Madea lenyomta Langdon professzort is

infernoÉszak-Amerikai box office

A harmadik részre kifulladt a Dan Brown franchise? Az Da Vinci-kód (Da Vinci Code) bestseller eléggé kényes témával bírt, támadta az egyház, egyes helyeken még el is égették a regényt. De a „botrány” eléggé jót tett az eladásoknak és a filmverziónak is. Miután kijött az Angyalok és Démonok (Angels & Demons) a megcsappant bevétel láttán a stúdió behúzta a kéziféket. De azért a két adaptáció összesen csak hozott 1,2 milliárd dollárt a mozikban. Végül a fejesek megadták az engedélyt, hogy elkészülhessen az Inferno. A költségeket kissé megnyirbálták, hiszen ezúttal 75 millióból gazdálkodhatott a stáb. Ráadásul ezúttal különösen nagyobb tüntetésekre vagy morgolódásra sem lehetett számítani, ám az embereket Dante műve nem hozta lázba. Legalábbis Amerikában, hiszen eléggé gyér eredményt produkált, 15, millió dollárt. Rá lehet fogni, hogy talán azért, mert Langdon professzor utoljára 2009-ben volt látható a vásznakon. De nem tett jót az sem, hogy az elmúlt időszakban több akció-thriller volt a kínálatban, mint pl. A könyvelő (Accountant), Lány a vonaton (Girl on the Train), Jack Reacher. Az első film 77 millióval indított, a 2009-es folytatás 46,2 millióval. A nemzetközi eredmények kihúzzák a bajból az adaptációt és mintha a stúdió eleve ebben bízna.

Habár 302 helyen kezdett az Ae Dil Hai Mushkil indiai romantikus dráma, mégis befért a top 10-be.

Régebben bemutatott filmek: Megőrizte első helyét Madea, amely csak 41 %-ot csökkent. Jack Reacher bajban van. A stúdió bizonyára örült, hogy kínai pénz is csepegett a folytatásba, hiszen két ottani cég is beszállt a 60 millió dollárba. De Kínában nem kezdett fényesen az akciófilm, konkrétan A mestergyilkos (The Mechanic 2) 24 milliós startjánál jóval kevesebbet tudott felmutatni. És hazai földön sem lesz combos végeredmény, mivel csúnya mélyrepülésbe kezdett.

Halloween ide vagy oda, az Ouija horror megfelezte nyitóbevételét. A könyvelő (Accountant) már túl van a 60 millión és a Lány a vonaton (Girl on the Train) szintén átlépte ezt a vonalat.

Hétvégi amerikai top 10 eredmény, az adatok a boxofficemojo-ról vannak.

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

A Madea Halloween

16.67

52.01

-41.5

20

Inferno

15.00

15.00

75

Jack Reacher 2

9.55

39.67

– 58.2

60

A könyvelő

8.47

61.25

– 37.9

44

Ouija 2

 7.07

24.63

– 49.7

9

Lány a vonaton

 4.27  – 40.4

– 40.4

45

Vándorsólyom kisasszony

 3.97  – 32.6

– 32.6

110

Keeping Up With the Joneses

 3.37  – 38.2

– 38.2

40

Gólyák

2.78

68.24

– 30.4

70

Ae Dil Hai Mushkil

 2.13  2.13  –

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *