12

Doctor Strange előzetes

drstrangekepekhiv1Mielőtt még a Marvel saját kezébe vette volna karaktereinek filmes sorsát 1986-ban Bob Gale letette az asztalra a forgatókönyvet és elindultak az előkészületek. De nem történt semmi, egészen 1989-ig, amikor Alex Cox Stan Lee-vel közösen újabb szkripttel jelentkeztek és a Regency-nél ölthetett volna testet a produkció. Ebben a főhős a Negyedik Dimenzióba utazik és végül a Húsvét-szigeteken köt ki, ahol Dormammu-val nézhet szembe. Ebből sem lett semmi. 1992-ben a Savoy Pictures szállt be a tervezetbe, Wes Craven láthatott hozzá egy újabb történet megírásához, illetve a rendezői teendőket szintén elláthatta volna, a bemutató 1994-lett volna esedékes. 1997-ben a Columbiához kerültek a jogok, ahol szintén újabb sztorin munkálkodtak. 2000-ben a stúdió inkább passzolta a lehetőséget, akkoriban Chuck Russell és Stephen Norrington is boldogan bevállalta volna a képregényfilm ledirigálását. 2001-ben a Dimension tette rá a kezét a jogokra, ahol David S. Goyer kezdhette körmölni a forgatókönyvet. Ám a karakter a Dimensiontól gyorsan átvándorolt a Miramaxhoz és 2005-re ígérték a premiert. Majd 2005-ben a Paramount vette át a projektet, a büdzsé ekkor 165 millióra rúgott, ez a próbálkozás még akkor történt, amikor a Marvel még azon gondolkodott, hogy saját maga finanszírozná a filmeket.

2009-ben a Disney megvette a Marvelt és új korszak köszöntött be. Thomas Dean Donnelly és Joshua Oppenheimer agyalhatott a történeten, illetve Kevin Feige megemlítette, hogy a varázsló valószínűleg a harmadik fázisban fog felbukkanni. 2014-ben Mark Andrews, Jonathan Levine, Nikolaj Arcel és Dean Isrealite nevét emlegették lehetséges rendezőként és Ditko/Kubrick/Miyazaki/Mátrix „mind trip”-ként írták körül a sztorit. Egyúttal hozzátették, hogy a Doctor Strange-dzsel a Marvel Univerzum misztikus, természetfeletti oldalát is be tudják mutatni.

Végül Scott Derrickson ülhetett bele a rendezői székbe. Tom Hardy, Benedict Cumberbatch és Jared Leto volt a legnagyobb esélyes a főszerepre, amiből Cumberbatch jött ki győztesen. A szkroptenJon Spaihts végezhett simításokat. Chiwetel Ejioforra bízták Karl Mordo megformálását, Rachel McAdams testesítheti meg Strange egykori páciensét, aki egyben a romantikus szálat is biztosítja. Mads Mikkelsen szintén egy varázsló lesz, vagyis a nagy ellenfél, Tilda Swinton pedig az Ősi Egyet keltheti életre.

doctorstrange

doctorstrangeposzter

12 komment

  1. Én nagyon sajnálom hogy nem lesz sem Dormammu, sem Umar, sem Clea. Arra számítottam, hogy ha már ez lesz az egyetlen Dr.Strange film, akkor benne lesznek az említettek. Azt reméltem hogy a varázslónő Clea lesz Dr.Strange szerelme, szerintem ő kellene a filmbe, ehelyett egy jelentéktelen doktornőt raknak bele. Máris kevésbé várom.

  2. Ez a legjobban várt Marvel film nálam az Avengers óta. Nagyon nagyot üthet, ha jól van megcsinálva.

  3. Volt egy Dr. Strage film még 1978-ban, Fent van a teljes youtube-on. Valaki látta már esetleg, érdemes nekiülni?

  4. Feige kedvenc karaktere ha jól emlékszem, biztos vagyok benne hogy még jobban meglesz csinálva, mint az eddigiek, elég csak ezt a castingot megnézni. A látvány meg valóban új korszakot nyit az MCU-ban az már most látszik.

    • Nem nagyon látom, hogy ez az előzetes miben lenne érdekes vagy egyedi. Masszív színészgárda, unalomig ismert eredetsztori (olyan, mintha Wayne és Ra’s Al Ghul figurája egybecsúszna a Batman Beginsből), látványilag meg köbre van emelve az Eredet. Nolant nyúl a Marvel?

      • A látvány, mint ha a képregényekből lépne ki, ami egy olyan karaktert mutat be, ami nem hogy az Eredetnél, de magánál az atyaúristen nolannél is idősebb 🙂 Csapj fel egy füzetet ha ráérsz.

        • Látvány? A Dzsungel könyve fokokkal komolyabb látványvilágot villantott az előzetesben… Eléggé tucatnak tűnik! Sőt hogy még tovább toljam A Daredevil sorozat is jellegzetesebb és szebb képügyileg, ha már képregényből kilépkedés a téma!

    • Engem sem győzött meg ez az előzetes! Nem ismerem az eredeti képregényt, de nem tudom, hogyan passzolna ez a karakter a Bosszuállók közé. És ha már DC/Marvel verseny: lehet, hogy az AmKap 3 lenyomja a BvS-t, de szerintem az Öngyilkos Osztag lényegesen többet fog hozni ennél. Szóval a DC legrosszabb esetben döntetlenre kihozza az első olyan évét, ahol ugyanannyi filmet mutat be mindkét stúdió.

      • Szinte biztos, hogy az Amerika Kapitány 3 lenyomja a BvS-t. Szerintem csak Amerikában 400 millió felett fog hozni. Az Öngyilkos osztagból meg bármi lehet, az a baj, hogy pont augusztusra, nyár végére tették a bemutatót, amikor már sokan belefáradnak a csilliárdos költségvetésű akciókba.

  5. Szóval a Marvel csinált egy folytatás az Inception-nek 🙂

    Tudom, tudom, az ennek az alapjaul szolgáló képregény vélhetően jóval régebbi mint hogy Nolan előállt volna az Inception ötletével. De akkor is ez volt az első gondolatom 😀

    Amúgy várós.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *