0

Box Office: Állati jó bevétel

zootopiakep11Észak-Amerikai box office
Új bemutatók

Durroghattak a pezsgők, hiszen a Zootopolis (Zootopia) animációs filmjük közel 74 millió dollárt zsákolt be Ami azt jelenti, hogy a legjobb nyitányt produkálta a műfajban a Disney alkotások között (ha nem vesszük a Pixar műveit). Egyben a negyedik legjobb márciusi debütálásról van szó. A marketing szépen pörgött és még az Oscar ki is dobtak néhány vicces posztert a jelölt filmeket parodizálva.

londonhas2013-ban Gerard Butler és Channing Tatum is védte a Fehér Házat. Roland Emmerich filmje csúnyán leszerepelt, ezzel szemben Antoine Fuqua dirigálása korrekt eredményt ért el, egyúttal sokkal jobb is volt. Itt a folytatás, Támadás a Fehér Ház ellen 2. – London ostroma (London Has Fallen), amiben ahogy a cím is sugallja Gerard Butler az angol fővárosban akciózhat. A bemutató tavaly lett volna esedékes, de a forgalmazó átrakta 2017-re. Tudhatták, hogy nem lett valami fényes a produkció és egy olyan időszakot néztek ki, ahol éppen nincs akciófilm. De azért beleadtak mindent a marketingesek, 19 katonai – Amerikában és Kuvaitban – is levetítették a filmet, Butler pedig a hétfői pankráció showban volt vendég. Ezen kívül a színész Aaron Eckharttal és Angela Bassett-tel még ellátogattak három bázisra is. Az előző rész 30 milliós kezdet után egészen 99 millió dollárig jutott. A második kevesebb pénzből készült, 21 millió dollárt szedett össze és alacsonyabb összeget fog felmutatni a végén. A kérdés, hogy ez elegendő lesz-e egy harmadik filmre.

A politikai vígjátékokat nehéz eladni. Legutóbb az Our Brand in Crisis fuccsolt be, Sandra Bullock ide, George Clooney oda. Most a Whiskey Tango Foxtrot próbálkozott, de nem tudott erős eredményt összehozni. 7,6 millió dollár gyűlt össze. A nézők nagyjából elégedettek, a kritikák nem túl erősek.

Régebben bemutatott filmek: Deadpool átsuhant a 300 millió dolláron és meglehet a 350 is a végén, ha nem több. Az Egyiptom istenei (Gods of Egypt) erősen elindult a lejtőn, már csak 5 millió dollárt tudott összekaparni. A Kung Fu Panda még gyűjtöget, a Zootopia megérkezésével 60 %-kal esett bevétele, a nemzetközi fronton arathat igazán. Leonardo DiCaprio Oscar-ja után A visszatérő eredménye csak 15 %-kal csökkent. A Spotlighthoz hozzácsaptak újra pár száz mozit, 1227 helyen vetítik, úgy 149 %-kal nőtt a befolyt összeg, 1,8 millió dollárt hozott.

Amerikai hétvégi top 10 bevétel, az adatok a boxofficemnojo-ról vannak.

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

Zootopolis

73,70

73,70

Támadás a Fehér Ház ellen 2

21,71

21,71

60

Deadpool

16,40

311,15

– 47,3

58

Whiskey Tango Foxtrot

7,60

7,60

35

Egyiptom istenei

5,00

22,84

22,84

140

Risen

3,88

28,65

28,65

20

Kung Fu Panda 3

3,52

133,83

133,83

145

A visszatérő

3,32

175, 97

– 15,9

135

Eddie, a sas

3,10

10,86

– 49,1

23

The Witch

2,50

20,

– 50,5

3,5

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *