3

DiCaprio többszörös személyiségzavarban fog szenvedni

DiCaprioBilly Milligant gyerekkorában mostohaapja nem csak verte és megalázta, hanem meg is erőszakolt. Mindez maradandó nyomokat hagyott a srácban, aki többszörös személyiségzavarban szenvedett. Konkrétan 24 különféle nemű és viselkedésű ember „lakozott” benne. Többek között volt egy leszbikus Adalana nevű és egy jugoszláv kommunista személyisége.

Daniel Keyes író 1981-ben számolt be könyvében Milliganről, aki Ohio-ban állt bíróság elé a 70-es években, miután fegyveres rablást hajtott végre és három nőt is megerőszakolt

A New Regency-nél viszik vászonra Mulligan életét, Jason Smilovic és Todd Katzberg látott hozzá a forgatókönyv a The Crowded Room megírásához. Előbbi az Alvilági játékok (Lucky Number Slevin), utóbbi a Warnernél formálódó Arms and the Dudes szkriptjét adták ki kezeik közül. A főszerepre sikerült megnyerni Leonardo DiCapriot és erősen gyanús, hogy jó néhány díjaz be fog zsebelni alakításáért (vagy mondjam, hogy alakításaiért?).

Úgy egy évtizede gondolkodnak a produkción, de valahogy soha nem sikerült lökést adni a tervezetnek, egy időben még James Cameron is a fedélzeten tartózkodott. DiCaprio pedig már 1997 óta szeretne belebújni Mulligan bőrébe.

3 komment

  1. Nagyon várós…Dicaprionak jól állnak az ilyen és ehhez hasonló, megtört hős/antihős szerepek.

  2. Eléggé Oscar-hajhász szerepnek tűnik így, első olvasásra, de ha Kapribogyó jól megcsinálja, akár meg is jöhet érte a szobor. Aztán pihenhet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *