2

Megint próbálkoznak a Vörös Szonja filmmel

redsonjaKi gondolta volna, hogy a Conan reboot kudarca után mégis megpróbálkoznak a Vörös Szonja (Red Sonja) fimmel? Robert E. Howard regényhősnője később önálló képregényekben forgathatta a kardot, majd Robert Rodriguez produceri felügyelete alatt próbáltak összehozni egy fantasyt, amelyben Rose McGowan állhatott volna a középpontban. Rodriguez távozása után Simon West került a rendezői posztra és Amber Heard lett kiszemelve a főszerepre.

A Jason Momoával forgatott Conan bukása után kevés esély volt rá, hogy újra életet leheljenek a tervezetbe, de a Nu Image-nél nem adják fel. Christopher Comsost szerződtették le a forgatókönyv megírására, nem tudni, hogy a fejeseknek mennyire sürgős, hogy elkészüljön a munkájával.

Cosmos a Benderspink produkciós cégnél dolgozott asszisztensként, de idővel felmondott, mert nagy álma volt, hogy író lesz. 2012-ben eladta posztapokaliptikus thrillerét, a The Fall-t, majd a Scouts and Raiders akció szkriptjébe vághatott bele és a saját képregényéből, a Langley High-ból próbál filmet készíteni.

2 komment

  1. Ez a nap híre! Áldott légy Koimbra! Mutatnék mosolygós arcot, de fogalmam sincs melyik gombkombinációval kell.

  2. Akkor ezt is ott cseszték el mikor a grindhousos Rodrigez+McGowan páros a lecsóba került….elképzelni se tudom mekkora film lett volba belőle!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *