7

Box Office: Árnyalatok

fiftyshadesÉszak-Amerikai box office
Új bemutatók:

Egy percig sem volt kétséges, hogy A szürke ötven árnyalata nagy siker lesz. A lányok és hölgyek körében nagy népszerűségnek örvendett a regény és folytatásai, ráadásul a célközönség alig várta, hogy a filmre is be tudjon ülni. Inkább csak az volt a kérdés, hogy le tudja-e a nyomni A passió februári nyitányát, azaz képes lesz-e 83,8 millió dollárt összegyűjteni. Majdnem! De azért a 81,6 millió dollár is több, mint jó. De az imdb-s értékelés ennek szöges ellentéte, átlaga 3,9. Mikor fullad ki az őrület? Valószínű, hogy akik repesve várták a produkciót, azok az első hétvégén letudták, ám elképzelhető, hogy valaki annyiszor akarja megnézni, ahányszor elolvasta a regényt.

Matthew Vaughn maradt a képregényfilmnél, a Kick-Ass és az X-Men prequel után a Kingsman – A titkos szolgálatot vihette vászonra. Már az elején is szórakoztató, remek akciókkal megspékelt filmnek látszott és a stúdió is erős marketinggel támogatta meg a produkciót. A nézők odavoltak érte, az imdb-n 8,3-en áll és a kritikusok is elvoltak rajta. 35 millió dollárt folyt be, ebből akár még folytatás is lehet.

Régebben bemutatott filmek: Spongyabob 30 milliót tett hozzá a hétvégén eredményeihez, ezzel 93 millió dollárig jutott. Az Amerikai mesterlövész átlendült a 300 milliós vonalon. Wachowskiék méregdrága sci-fije 9 milliót tudott összekaparni, gyorsan el fog vérezni. Akárcsak A hetedik fiú, hiszen szerény 4 milliót tudott összekaparni.

Amerikai top 10 bevétel, az adatok a boxofficemojo-ról vannak

Cím

Hétvégi bevétel

Eddigi bevétel

Változás %-ban

Büdzsé

A szürke ötven árnyalata

81,67

81,67

40

Kingsman – A titkos szolgálat

35,60

35,60

81

SpongyaBob: Ki a vízből

30,54

93,67

– 44,8

74

Amerikai mesterlövész

16,43

304,13

– 29,4

60

Jupiter felemelkedése

9,43

32,55

– 48,7

176

A hetedik fiú

4,15

13,42

– 42,5

95

Paddington

415

62,34

– 20,5

55

Kódjátszma

3,52

79,65

– 24,8

15

Bérhaverok

3,40

59,73

– 28,0

23

Project Almanac

2,73

19,56

– 47,8

12

7 komment

  1. Egy hozzáértő elmondhatná, mégis miért vannak oda a regényért a nők és pontosan miért lett elnevezve “mamipornónak”

    • Ne általánosítsunk, ha lehet. Nem minden nő van odáig érte. Itt egy link, olvashatod a véleményeket, szép, hosszan elemzik, hogy mi a probléma a regénnyel:
      http://moly.hu/konyvek/e-l-james-a-szurke-otven-arnyalata
      És hogy miért mamipornó? Mert egy olyan ember írta, akinek halvány gőze sincs a BDSM-ről. Olyan ember írta, aki csak álmodozott róla – mindenféle háttérismeret nélkül – ezáltal félrevezetett milliónyi olvasót.
      A BDSM-ről itt olvashatsz – bár az angol oldal sokkal részletesebb.
      http://hu.wikipedia.org/wiki/BDSM

      • Nem állt szándékomban általánosítani! (ha megbántottalak, akkor elnézést érte).Csak érdekelt, pontosabban megakarom érteni, miért is ekkora a hype mögötte.

  2. Az IMDB-n meg lehet nézni a nemenkénti pontszámokat is. A nők 6.0-t, a férfiak 2.7-et adtak rá. 😀

  3. Remélem, májusban a pasik is összefognak és lemossák ezt a szégyenfoltot a picsába. 🙂 Azért, az idei bemutatók tekintetében ez akkor is a férfiak éve lesz: Ultron, Furious 7, Jurassic World, MI5, F4, Spectre, Star Wars 7

    • Nem láttam a szóban forgó filmet (asszem nem is fogom), de azért csendben megjegyzem, hogy egyrészt ez nem a nemek harca, másrészt az általad felsorolt filmek túlnyomó része ugyanolyan hamis és hazug férfisovinizmust közvetít, mint A szürke ötven árnyalata hamis szerelem-/szex-képe.

  4. A Kingsman sikerének örülök! Kritika mikor várható? Hallottam olyan véleményeket is, hogy annyira jó lett, hogy nem csak hogy feszegeti a kémfilmek (jelenlegi) határait, hanem időnként meg is haladja azokat!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *