Stretch piszok szerencsésnek gondolta magát, viszonylag boldog is volt, amíg bombázó barátnője egy jó sikerült hancúr után fél másodperccel lapátra tette. Az elképzelt fényes jövőkép gyorsan szertefoszlik, szétpukkad a nagy álom, pláne, hogy hiába is járt meghallgatásokra Hollywoodban. Ráadásképpen úszik a szerencsejáték adósságban, sztárokat fuvarozó limuzincégnek dolgozik, utálja a munkáját, ennek tetejében néha képzeletében megjelenik a cég korábbi reklámarca.
A helyzet rosszabbodik, a konkurencia elhalászhatja a jól tejelő ügyfeleket és ha Stretch nem teljesít jobban, gyorsan kiebrudalják a limó kormánya mögül. Könnyedén keresztbe tehet neki a rivális cég is. De nem ez a legnagyobb problémája, ugyanis hiába törleszti becsülettel adósságát, a hátralévő összeget éjfélig össze kell szednie. Szerencsére szó szerint ölébe huppan a nagy lehetőség. Milliomos, kissé zakkant, drogfüggő milliomost kell ide-oda fuvaroznia és az est végén talán irgalmatlanul hatalmas jattot kaphat. Fura figurákkal találkozik pár óra leforgatása alatt, de az ő szakmájában annyira nem meglepő, viszont az már húzósabb, hogy az FBI is rászáll.
Hogy Joe Carnahan be akart-e olvasni Hollywoodnak? Nem kérdés, hogy csipkelődik, de nem is ez a lényeg, bár felettébb jól szórakozhatunk egyes fricskákon. A gödörben lévő főhősére ráhúzza a wc tartalmát, majd ráenged néhány millió legyet és még olykor vissza is nyomja, ha a felszínre vergődne levegőért. A vagyonos alakkal között üzlete után élete legvadabb óráit élheti túl, folyamatosan kalamajkába keveredik és elképzelhető, hogy a végén golyót röpítenek a koponyájába. Már ha előbb le nem sittelik.
A rendező a Füstölgő ászokban is bemutatott jó néhány félőrült karaktert és akciódús szituációt. A végeredmény szórakoztató volt, bár összességében jobb film is kisülhetett volna az elképzelésből. Ezúttal szabadjára engedte fantáziáját és sok-sok veszélyesnek tűnő alakkal hozza össze a dühös sztárokra egykedvű arccal bámuló és a meghökkentő helyzeteken alig meglepődő sofőrt. Akad egy-két cameo, David Hasselhoff zseniális, Ray Liotta pedig kiválóan szól be a retrohullámot meglovagoló színésznek. A mulatságos felvezetés után pedig jöhet az ámokfutás, aminek minden pillanata szórakoztató és egyúttal komolyan sem vehető.
Nincs megállás, Sterechnek szusszanásnyi ideje sem marad a pihenésre. Valahol ő is tudja, hogy ennek nem lesz jó vége, de a több ezres borravaló tartja a lelket benne. Nem roskad össze a sokadik elé gördülő akadály láttán, hanem dacosan néz szembe a nehézségekkel és közben olykor egykori kollégájának elképzelt szelleme sem hagyja nyugton. De mi lehet a vége? Úgy jár, mint az öngyilkosságot elkövető kolléga vagy végre képes lesz a saját kezébe venni a sorsát és nem csak úszni az (probléma)árral.
Őrületesen jó szórakozás, tele sok-sok poénnal és kiváló tempóval. Patrick Wilson rokonszenves fickó, szimpatikusan hozza a címszereplőt, de mégis csak Chris Pine az, aki ellopja a show-t félőrült milliomosként. 85 %
imdb: 6,6
rottentomatoes: 89 %
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Volt benne pár jó poén , de alapvetően nem ütötte meg az ugyancsak “egy éjszakás kalandot” bemutató Szombat esti frász szintjét.