2010-ben kezdtek hozzá az Empires of the Deephez, amelyet úgy emlegettek, mint a kínai választ az Avatarra. Kijött néhány kép a forgatásról, még egy előzetesféleséget is közzétettek. Bizonyára mindenki elfeledte a projektet. De vajon mi lett a fantasyvel?
Jonathan Lawrence rendezőt az io9-től keresték meg a kérdéssel, aki azt válaszolta, hogy 5 hónap után lelépett. „A szerződésemben szabott idő lejárt, egyébként is kifogytunk a pénzből. Ráadásul eléggé meg volt kötve a kezem. Jó kapcsolatom volt a stábbal, a fejesekkel és a színészekkel. De a hangulat egyre csak romlott és amikor már napi szinten fittyet hánytak a színészeim biztonságára végleg elfogyott a türelmem.”
A direktor hozzátette, hogy értesülései szerint a filmet végül is befejezték és hamarosan be fogják mutatni. Fogalma sincs, hogy másol vetíteni fogják-e. A rendelkezésére álló felvételek egy része nagyon is jól néz ki, de ha nem feküdtek rá igazán az effektek csinosítgatására, akkor maximum egy középkategóriás számítógépes játékhoz fog hasonlítani.
A sztori az ősi Görögországban játszódik, a történések nagy része a víz felszíne alatt fognak zajlani, a főhős fiatalember ugyanis a hableányok országában próbálja fellelni eltűnt apját, ám itt sokféle szörnnyel kerül összetűzésbe.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.