Förtelmes főnökök 2 tv spotok és jelenetek

A bombasikert aratott 2011-es filmben Nick, Dale és Kurt, a Förtelmes főnökök három szerencsétlen főhőse annyira szenvedett szörnyűséges főnökeinek elnyomásától, hogy úgy érezte, nincs mit tenni, likvidálnia kell a zsarnokokat. Hála az égnek, a srácoknak nem sikerült bűnözőkké válniuk, mert ami a rosszfiúskodást illeti, kiáltóan tehetségtelennek bizonyultak és kontár, eredménytelen munkát végeztek. Az első filmből megtudhattuk, hogy a gyilkosság nem való mindenkinek, még akkor sem, ha az illetőnek mégoly alapos oka van is rá. És a napnál is világosabbá vált, hogy a három lökött figurának ideje elgondolkodnia a pályamódosításon. Épp ezt teszik a Förtelmes főnökök 2-ben: Nick, Dale és Kurt magánvállalkozást indít, hogy ezentúl, míg világ a világ, a maguk urai lehessenek. Csakhogy a főnököktől nem olyan egyszerű megszabadulni.
„Kidolgoznak egy terméket, amiről úgy gondolják, hogy könnyűszerrel legyártható, piacra dobható és el is adható – meséli Jason Bateman. – Amijük csak van, mind az üzletbe fektetik, majd úgy döntenek, hogy fogadást kötnek magukra… ám őket ismerve ez nem a legjobb ötlet. Nem telik bele sok idő, és padlóra kerülnek.”

A barátok ismeretlen, veszélyes vizekre eveznek, ahol új, félelmetes ellenségekkel kell szembenézniük. Tempójuk azonban a régi: lelkesek, meggondolatlanok és őrültek. Bateman, Charlie Day és Jason Sudeikis pedig hozza az első filmben megszokott formáját.
„Néha a legapróbb poénok durrannak a legnagyobbat – vélekedik Day –, amikor például a srácok betörnek egy házba, azután kitörnek a házból, vagy amikor csak ülnek az autóban, és próbálják kiokoskodni, hogyan mászhatnának ki a csávából. Persze előre tudni lehet, hogy nem fog nekik sikerülni.”
„Az a jó, hogy mindig meg tudjuk lepni egymást – teszi hozzá Sudeikis. – Charlie, Jason és én demokratikusan megosztjuk magunk közt az irányítást: hol az egyikünk kapcsol nagy sebességre, hol a másikunk fékez.”
Sean Anders rendező és társszerző, aki a tavalyi nagy kedvencben, a Családi üzelmek című vígjátékban együtt dolgozott Sudeikisszel, azt mondja, „telitalálat volt a trió, és a fiúk már alig várták, hogy újra együtt forgathassanak és ökörködhessenek. John Morrissal rengeteg időt eltöltöttünk egy-egy jelenet aprólékos kidolgozásával, egy-egy poén ravasz felvázolásával és tálalásával, aztán amikor átadtuk ezeket a fiúknak, valami egész más dolog, valami sokkal ütősebb kerekedett ki belőlük. A legjobb gegek a segítségükkel születtek. Az én munkám többnyire csupán abból állt, hogy lestem, amint marháskodnak, és próbáltam megrostálni a vicceket, mindent ugyanis nem tehettünk be a végső változatba.”
Most is, mint az előző vígjátékban, Jennifer Aniston alakítja a kegyetlenül nimfomán fogorvosnőt, Julia Harrist, és ezúttal is Jamie Foxx játssza a világ legrosszabb bűnügyi tanácsadóját, Dean Jonest. Új figura a történetben az olykor lehengerlő modorú, máskor viszont totálisan zakkant Rex Hanson, akit Chris Pine jelenít meg, valamint Rex apja, Bert Hanson, az újdonsült főellenség, akit Christoph Waltz kelt életre.
Anders pontosan tudta, mit akar a folytatással: „Az előzőtől nem független, de más csapásirányú történetet igyekeztünk összehozni. Ki akartuk próbálni a három népszerű figurát új helyzetekben is. Ezúttal a megalázottság, a kilátástalanság és a kétségbeesés olyan ösvényekre vezérli őket, ahová korábban még gondolatban sem merészkedtek volna.”
„Mint a legtöbb nézőnek – teszi hozzá Chris Bender producer –, nekem is azért tetszett nagyon a Förtelmes főnökök, mert a története kitűnő koncepcióra épült és a figurákat rendkívül jól eltalálták. Kíváncsi voltam rá, mit művel a három barát, miután rács mögé juttatták minden főnökök leggonoszabbikát.”
A fiúk elhatározzák, hogy többé nem dolgoznak más főnöknek, csakis saját maguknak. Összeszedik minden kis vagyonukat, és céget alapítanak. Igen ám, de egy gátlástalan mágnás ellopja a találmányukat, és így a fiúk minden pénzét, amit a múltban összegyűjtöttek. Jobban mondva: minden pénzt, amit a múltban gyűjtöttek és a jövőben szerezni fognak, minthogy a vállalkozáshoz jókora kölcsönt kellett felvenniük. Történt már ilyen a világegyetemben… Olyan viszont ritkán esik meg, hogy a pórul jártak úgy próbálják visszaszerezni üzleti ellenfelüktől a veszteségüket, hogy elrabolják annak nagykorú fiacskáját. Ahonnan ők nézik, végül is kézenfekvő az emberrablás ötlete. Ehhez talán jobban konyítanak, mint a gyilkossághoz. És a tervek szerint a haja szála sem görbül majd senkinek…
Egy darabig minden simán is megy, idővel azonban a dolgok egész másképp alakulnak, mint ahogy Mórickáék eltervezték. A túsznak ugyanis megtetszik az emberrablás, és a fiúk egyszerre azon kapják magukat, hogy megint kikerült a kezükből a gyeplő.
„Hőseink egyike sem az a kimondott bűnöző alkat – jegyzi meg a történet másik szerzője, John Morris producer –, és a legnagyobb jóindulattal sem lehetne dörzsöltnek, minden hájjal megkent fenegyereknek nevezni őket. Törik erősen a fejüket, hogy mit tegyenek: felidéznek minden krimit, amit csak valaha is láttak. Azt csinálják, amit mindannyian szoktunk, ha bűnügyi filmről beszélgetünk: gúnyosan állapítják meg, mennyi hibát ejtettek a filmbéli figurák, és hőzöngve magyarázzák, hogy ők mennyivel jobban csinálnák. Aztán, ha indulni kell, hasra esnek a saját lábukban.”
Nick, Dale és Kurt a régi lelkesedéssel és optimizmussal vágnak bele az új kalandokba, és szemmel láthatóan semmit sem tanultak korábbi kudarcaikból. Nem változott egymás iránti föltétlen lojalitásuk, de a probléma-megoldó képességük sem. „Nehéz ügy folytatást készíteni egy jól sikerült film után – mutat rá Anders élcelődve –, mert az első történet során a szereplők általában keresztülmennek valamiféle személyiségfejlődésen, és a film végére okosabbá, jobbá válnak… Bennünket ez a körülmény nem akadályozott a második rész elkészítésében. Ezek a fickók nem tanultak semmit. Kemény fából faragták őket. Mármint a fejüket. És nyugodt szívvel bocsátom előre: a második film kalandjaiból sem tanulnak semmit sem.”