0

InterCom hírlevél

intercom

Annabelle: vérfagyasztó siker! (18)

A félelem népszerű. Az Annabelle (18) (már a mozikban) sikere ezt bizonyítja. A megtörtént eseten alapuló természetfölötti thriller kísértetiesen jól megy a mozikban. Az Egyesült Államokban október elejétől, nálunk október 16-tól vetített film átlépte a 200 millió dolláros bevételi határt: ebből az USA-ban nagyjából 80, a világ többi részén 120 millió dollárt hozott. Ez az eredmény egy „nagy” filmtől is igen szép volna, ám az Annabelle költségvetése mindössze 6,5 millió dollár volt: ami azt jelenti, hogy a mozi egy szűk hónap alatt harmincszoros bevételt termelt.
A démonikus erejű baba először tavaly került a borzongani szerető nézők érdeklődésének középpontjába, akkor a Démonok között (Conjuring) című filmben bukkant fel. Az akkori siker most egy korábban játszódó történetben ismétlődött meg.
A horrorfilm népszerűségéhez biztosan az is hozzájárul, hogy a hihetetlen történetet megtörtént esetek ihlették. A kísérteties hatalommal bíró játék baba ma is megtekinthető egy misztikus tárgyakat gyűjtő connecticuti múzeumban. Szigorúan lezárt, dupla üveges tárolóját kéthetente ellenőrzi és szenteli be egy helyi pap.
IC Press

0ab

Kidman nem viccel többet (16)

Nicole Kidman nehezen tanul. Legújabb thrillere, az Amnézia (16) (Before I Go to Sleep, hazai bemutató: október 30.) főszerepében olyan nőt alakít, akinek minden éjjel törlődik a memóriája, és másnap újra meg kell tanulnia a világot. Pedig két férfi is (Colin Firth és Mark Strong) nagyon szeretné megtudni, mi lappang az emlékei között. Éppen egy az Amnézia kapcsán tartott sajtótájékoztatón vallotta be a szép színésznő, hogy a valóságban is sokat felejt. Mindez arról jutott eszébe, hogy egy újságíró megkérdezte tőle: igaz-e, hogy szeretne újra terhes lenni.
– Atyaég, de nagy szám van! – sóhajtott erre Kidman. – Hihetetlen, hogy bármilyen régen forgolódom a szakmában, képtelen vagyok megtanulni: tilos nyilvánosan viccelni és tilos bármit mondani, ami komolyan vehető. Én meg egy ausztrál rádióműsorban tényleg mondtam valami olyasmit, ami félreérthető, most meg mindenki erről kérdez.
A 47 éves Oscar-díjas azért elismerte, igazából tényleg boldog lenne, ha születne még egy gyereke.
– De nagyon kicsi az esélye, hogy így lesz – tette hozzá gyorsan.
IC Press

Tom Hardy és a kutyák (16)

Színészek ritkán vágnak fel azzal, ha egy forgatás után rögtön haza is viszik a partnerüket. De Tom Hardy – mint annyi másban, ebben is – kivétel. Ő nem titkolja, vele ez történt. Igaz, a színésztárs, aki azóta már vele is lakik, egy kutya. Egyike annak az öt pitbull terrier kölyöknek, akik Roccót játszották a Piszkos pénz (16) (The Drop, hazai bemutató: október 30.) című thrillerben. A filmben Hardy a nagybátyja (James Gandolfini) kocsmájában dolgozik. Ám a helyet megszerzi a csecsen maffia, ráadásul a magának való pultos a szomszédja (Noomi Rapace) szemetesében talál egy kutyakölyköt…
– New Yorkban forgattuk a Piszkos pénz-t, és nagyon egyedül éreztem magam – meséli a híresen kutyarajongó színész. – Szóval, megkértem az idomárunkat, hogy az egyik kölyköt hadd vigyem haza csak éjszakára. Legnagyobb meglepetésemre, nem mondott nemet, és attól kezdve, ez a kutyus minden nap velem jött munkába, a forgatás végén meg velem ment haza. Mindig a lábamnál ült, és nézte, ahogy pizzát eszem. Nyilván megtartottam végül. De a csajom már nem akarja, hogy az otthoni két kutyánál több legyen otthon. Pedig belül valahol én is kutya vagyok. Ezért tetováltattam egy pitbullt a hátamra… A Piszkos pénz-ben is látszik. És nem a sminkesek rajzolták oda.
IC Press

Féreglyukak a Csillagok között (12)

Csillagok között találta magát, aki tegnap a londoni Claridge’s Hotelbe tévedt: az európai premier előtti napon itt találkozott az újságírókkal az év talán legjobban várt, legnagyobb filmje, a Csillagok között (12) (Interstellar, hazai bemutató: november 6.) rendezője, Christopher Nolan és sztárjai: Matthew McConaughey, Anne Hathaway, Jessica Chastain, Michael Caine, Mackenzie Foy valamint a rendező felesége, a film producere, Emma Thomas.
A sajtótájékoztatón kiderült, a rendező úgy gondolja, ha a Csillagok között sikeres lesz, az egy egész filmes szabadságharcot indíthat el:
– Szeretném, ha kiderülne, nem csak folytatást és sorozat-darabokat lehet gyártani; a Csillagok között nem alapul semmin: a mi fejünkből pattant ki. Ha ez bejön, más filmkészítők is elhiszik majd: így is lehet.
De a sajtótájékoztatón nem volt mindenki ennyire komoly. Michael Caine, aki féreglyukakkal foglalkozó komoly tudóst alakít a Föld pusztulása idején játszódó sci-fiben, azt mondta:
– Szeretek kertészkedni, és sok féreglyukkal találkoztam már. De sosem értettem, mik azok. A forgatás során végre sokat megtudtam róluk.
IC Press

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *