Az elmúlt években többször is szóba került, hogy megcsinálják a Trainspotting folytatását. Danny Boyle és Ewan McGregor előtte leforgatták a Sekély sírhantot (Shallow Grave), ami pont jó volt ugródeszkának, az Irvine Welsh adaptáció pedig meghozta a hírnevet is.
A színésszel a Details készített interjút nemrég, rákérdeztek, hogy lesz-e valami a következő részből. „Úgy tűnik, hogy megcsináljuk. A tervek szerint 2016-ban vágunk bele, azaz pont húsz évvel az első bemutatása után vágnánk bele. 10 évvel ezelőtt még nem érdekelt, de most már benne vagyok.”
McGregor egy időben kissé haragudott Boyle-ra, mert A partban (The Beach) nem vele, hanem Leonardo DiCaprioval dolgozott. A rendező döntött úgy, hogy inkább mással készíti el a filmet. „Eléggé szerencsétlen helyzet volt és nem kezeltem valami jól. Teljesen felbosszantott a dolog. De mindez már a múlté és túlléptünk ezeken a szarságokon.”
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
NEM várom… :/
Nem tudom, kellene-e…