0

InterCom hírlevél

intercom

Kutyáknak gyülekező (16)

Aki csak látta Mundruczó Kornél Cannes-i fesztiváldíjas filmjét, a Fehér Isten-t – és ők egyre többen vannak: a film nézettsége hamarosan eléri a 40 ezret – valószínűleg megijed, ha sok kutyát lát összegyűlni. Mundruczó különleges látomásában ugyanis a kóbor kutyák azért fognak össze, hogy bosszút álljanak azokon, akik otthontalanná tették őket: az embereken.
A valóság azonban szerencsére szelídebb. Szeptember 7-én a Városligetben, a Petőfi Csarnok mögötti réten Örökbefogadott Állatok Napját tartanak, ahol azok az ebek és gazdáik gyűlnek össze, akik valaha az Illatos úti kutyamenhely lakói voltak. A rendezvény célja, hogy megmutassa: „igenis létezik happy end”, és az utcára került kóbor kutyák is boldog otthonra találhatnak: délután még az örökbefogadott négylábúak szépségversenyére is sor kerül.
Az egész napos eseményen a Fehér Isten stábja is részt vesz, és nem csak azért, mert a film főszereplője kutya. A forgatás elképzelhetetlen lett volna gazdátlan ebek szorgalmas közreműködése nélkül: a filmben 275 kutyaszínészt alkalmaztak, legtöbbjüket a filmes munka után hazavitte valaki. Mundruczó Kornél rendező és munkatársai most itt szeretnének köszönetet mondani segítőiknek.
IC Press

Ez nem a szerelem Útvesztője (16)

0kscAz Útvesztő (16) (The Maze Runner, hazai bemutató: szeptember 18.) a jövőbe vezet. A csupa fiatal főszereplőt ismertté tevő új sci-fi hősei nem tudják, hol élnek és hogy kerültek oda. Csak annyi tudnak, hogy egy tisztáson ébredtek, melyet hatalmas, folyton változó labirintus vesz körül: és az ő feladatuk, hogy akár az életük árán is átjussanak a túloldalára.
A film fordulatai minden eszközt bevetnek, hogy izgalmassá váljon a történet, de egy lehetséges szál hiányzik: bár a Tisztáson fiúk és lányok is élnek összezárva, szerelem nem szövődik közöttük.
– Ez tetszett a legjobban a forgatókönyvben! – lepte meg az újságírókat Az Útvesztő női főszereplője, a 23 éves, félig brazil, félig angol színésznő, Kaya Scodelario, akit a legtöbben a Skins című sorozatból ismerhetnek. – Egy színésznőnek olyan nagy ajándék, hogy végre nem kell romantikázni! Akit én játszom, az kemény csaj, legalább olyan kemény, mint a srácok. Nem szorul rájuk. Egyedül is megvan. De különben is: túl pörgős a történet ahhoz, hogy elvonuljak valakivel, hogy kéz a kézben sétálgassunk az erdőben. Ez a film a rohanásról szól. Szuper, hogy végre nem kell bágyatag tekintettel pislognom senki felé.
IC Press

A korhatáros filmek mestere (18)

Fontos, hogy az ember tudja, miben jó. Antoine Fuqua például súlyosan korhatáros filmeket tud igazán rendezni. Pályája legnagyobb sikerei mindig azok voltak – a Gyilkosok gyilkosá-tól kezdve, a Kiképzés-en át A védelmező-ig (18) (The Equalizer, hazai bemutató: szeptember 25.) –, amelyekről kitiltották a fiatalokat.
Ő abban hisz, hogy az erőszak a film kihagyhatatlan része. Ahol elszégyenlősködik, ott nem születik igazi mozi: új, Denzel Washington főszereplésével készült akciófilmjében is olyan jelentek kerültek a vászonra, amelyek valószínűleg a legedzettebb akciórajongókat is meglepik majd.
– Talán az a baj, hogy kicsit régimódi vagyok – vélte Fuqua. – Scorsese sem finomkodott, amikor a Taxisofőr-t csinálta, de Coppola is kemény pasas. Ha egy jelenetben erőszak van, akkor nem fogok mindenféle trükköt meg vágást bevetni, hogy ne lássuk igazán, mi történik. Denzel Washington profi gyilkológépet alakít a filmben. Nyilván meg kell mutatnunk, mitől olyan profi. Ha állon vág valakit, annak a fogai ott maradnak az öklébe nyomódva – ezt a filmet nem óvodásoknak csináltuk. Ez van. Nekem nem megy másképp.
IC Press

A dobos a legjobb

A mozis világ legrangosabb lapja a Variety, és a hetente megjelenő kiadvány nem fél tekintélyének megfelelő súlyú kijelentéseket tenni. 1998 óta minden ősszel közzéteszi, hogy a szerkesztőség véleménye szerint kik azok a színészek, akik a legtöbbre vihetik a szakmában. A „10 Actors to Watch” névsorára felkerülni minden fiatal angol nyelvű színész álma: aki a listán szerepel, máris nagyobb biztonsággal számíthat újabb szerepajánlatokra, magasabb gázsikra és pár éven belül… az Oscar-díjra. Az elmúlt 15 évben sok olyan színészt ajánlott a lap a szakma figyelmébe, aki valóban sokra vitte Adrian Brody-tól Samantha Morton-on vagy Viola Davis-en át Dane DeHaan-ig.
Az idei lista egyik éllovasa valóban különleges tehetség. Miles Teller. 26 éves, 183 cm magas, és gimnazista kora óta dobol szülővárosa templomi zenekarában. Ha nem így lett volna, talán meg sem kapja a Whiplash (Whiplash, hazai bemutató a miskolci Cinefesten és februárban a mozikban) főszerepét, amely egy fiatal dzsesszdobos és zsarnoki tanára küzdelméről szól. Teller először el sem akarta vállalni a szerepet, inkább nyaralni indult volna a barátnőjével, végül azonban igent mondott a felkérésre, és a film rögtön a reflektorfénybe emelte: a Sundance Fesztiválon a Whiplash a zsűri és a közönség díját is elnyerte. Főszereplője pedig – a Sundance-siker után szinte természetesen – immár hivatalosan is 2014 tíz legígéretesebb színésze közé került.
IC Press

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *