7

Sin City: Ölni tudnál érte (Sin City A Dame to Kill For)

sincity

Mocskos, bűnös város ez! Ha nem is Hollywoodról szól Frank Miller kultikus képregénye, de valamennyire be lehet azonosítani az amerikai filmipar fellegvárával. Szerencsejátékosok, gengszterek és örömlányok hemzsegnek eme helyen, a céljaik is egyértelműek, minden fekete és fehér. Miller a Robotzsaru 2. része után Miller még csak morgott, de a 3. után be is intett az Álomgyárnak, hiszen forgatókönyvébe csúnyán belepiszkáltak a mindenható producerek. Csak Robert Rodrigueznek sikerült vele megtalálni a közös hangot, aki Josh Hartnett és Marley Shelton közreműködésével leforgatott egy rövid jelenetet. Mindez nem csak Miller, hanem többek között Bruce Willis meggyőzésére szolgált és a film nyitányának is pont megfelelt. Rodriguez ekkoriban még tele volt ötlettel, kreativitással, a stílusos Sin City az újdonság erejével hatott. Erős atmoszférája beszippantotta a nézők többségét.. A folytatásról 2005 óta beszéltek…és beszéltek, de a rengeteg szöveg után idővel már inkább úgy érződött, hogy csak erőlködnek vele, a sok ígérgetés után csak megcsinálják. És végeredményeben az Ölni tudnál érte sajnos tényleg olyan, mintha úgy lettek volna vele, ha már ennyire fogadkoztak csak leforgatják.

sincitydame3

Sin City-ben senki sem ártatlan, mindenki csúnya dolgokon töri a fejét vagy ha éppen nem sok véres momentumot tudna leírni memoárjában. Mindenki akar valamit és a célok elérése érdekében olykor így vagy úgy mások segítségét kell igénybe venni. Három szálon futnak az események és kvázi mindegyik a bosszúról és megtorlásról szól. Senki sem golyóálló, roppannak az ujjak, néhány fej elköszön a nyaktól, gyarapodnak a véres sebek, a kurvákkal most nem jó ujjat húzni és Nancy továbbra is dögösen vonaglik. Itt csak úgy lehet életben maradni, ha bírod a mindennapok kiképzését, ha átlátsz a szitán vagy a szerencse kegyeltje vagy, esetleg kősziklakemény vagy.

Általánosságban elmondható, hogy bitang jó karakterek vonulnak fel ismét, a régi ismert, sok bűnt megélt alakokon kívül új, gonosz lelkek is felvonulnak. Mickey Rourke-hoz tökéletesen passzol a betonöklű Marv figurája, Rodriguez vele indít, bár az alapozás nem olyan erős, mint a balkonjelenet az előző résznél. Talán Powers Booth lopja el a show-t mindenki elől, remekül hozza a korrupt szenátort. Talán egyedül Eva Green jár pórul, a femme fatele szerepben mindent megmutat magából, csak éppen alig hihető, hogy mindenkit percek alatt behálóz.

sincity25

Elégedetten csettintettél, amikor vége lett a Sin City-nek? Ezúttal nem fogsz. Amennyire érdekes és újszerű volt a 2005-ös film olyannyira lett átlagos az Ölni tudnál érte. Rodrigueznél már csak csöpög az ötletcsap? Míg a Terrorbolygó üdítően idézte meg a grindhouse korszakot és őrületesen jó volt, addig a Machete folytatásra már nem lehetett nyugodt szívvel rámondani mindezt. A Sin City újabb része vizuálisan rendben, ez nem róható fel hibának, de a monológok sokszor unalmasak és nem idézhetőek és egyes karakterek történetei idővel ellaposodnak. Talán a nosztalgia dobott volna rajta, de Sylvester Stallone tett róla, hogy már ezt is egyre nehezebben tudjuk magunkból előkotorni.  55 %

imdb: 7,2

rottentomatoes 44 %

7 komment

  1. It was awesome. Persze nem olyan jó, mint az első rész, de attól még király. 7/10
    Már nézném is újra és nagyon remélem, nem kell újabb 9 évet várni a következő részig (pedig a bevételi adatok nem túl bizalomgerjesztőek).

  2. Nekem némileg csalòdás volt a film. A karakterek történetei szerintem nem voltak annyira kidolgozva, mint az első részben. Marv meg mimtha csak azért szerepelt volna a filmben, hogy mindenkinek segitsen a bosszùban. Viszont üdítő volt látni Christopher Melonit a filmben, annak ellenére, hogy nagy szerep nem jutott neki.

  3. Egyértelmű csalódás az első részhez képest. Azonban én szívesen elnéztem volna még órákon át. Persze ez betudható az én vonzalmamnak a noir képi- és stílusvilág felé.
    A 3d teljesen fölösleges volt, a szálak is valóban egy sémára épültek. És Marv karaktere igencsak le lett butítva.
    Eva Green viszont szerintem a tökéletes femme fatale. Amellett, hogy szép, borzasztó erős a kisugárzása (és nem csak a feketefehér-színes játékok miatt). Az más kérdés mennyire volt kihasználva, és mennyire csöcs-centrikus volt csak a jelenléte.

  4. Szerintem nem volt ez rosszabb (vagy nem sokkal) mint az első rész volt, én legalább olyan jól szórakoztam.
    Egyébként igen, tényleg nagyon jó karakterek vonultak fel ismét és szerintem (is) Marv volt talán a legjobb.

    SPOILER:
    Én azt hittem esetleg Clive Owen-nek is lesz egy cameoja miután Dwight-nak megműtik az arcát de itt még nem plasztikázták át. 🙂
    SPOILER vége

    Egyébként a film óta azon gondolkodom, hogy láttam-e már Christopher Melonit nem rendőrt játszani valamiben. 🙂 (Jó, a Man of Steel-ben katona volt…)

  5. Az első rész három kötetet ölel magába, ez a mostani meg csak egyet, vagy nem tudom J-G Lewitt (remélem jól írtam) sztorija bele tartozik?
    Elég langyosra sikerült, gondolom emiatt hogy egy könyvvel akarták kitölteni. Az első részben is a kUrvás sztori volt szerintem a legkevésbé izgalmas.
    Mondjuk elég ciki hogy a Eva Green-t csak olyan filmben láttam ahol elővillannak a mellei.

  6. Akár jó is lehetett volna, de nem lett az. Ezen a forgatókönyvön ültek annyit?
    Eva Green lehetett volna jó femme fatale, csak nagyon gyengén volt megírva a sztori. Vagy azt is el tudom képzelni, hogy Rodriguezt nem is érdekelte a dolog.

    A Levitt-vonal meg,…hát pff, olyan semmilyen vége lett.
    Csalódás volt a film

  7. Tegnap néztem meg, igen nagy előítéletekkel ültem be, már eleve elkönyveltem, hogy jó lesz, jó lesz, de azért annyira mégse. És szerintem kurva jól sikerült.

    Marv hibátlan volt, Mickey Rourke erre a szerepre született, azt kell hogy mondjam. Talán annyi, hogy mivel állítólag a képregényben tényleg HATALMAS termetű (230 centi, 200 kiló) volt, kicsit nagyíthatták volna még tovább (mondjuk mint Michael Clarke Duncant a Halálsoronban). De amúgy nem gond, így is elég félelmetes volt. A Tuckeres részt majdhogynem megkönnyeztem :D.

    A Johnny-s sztori szerintem nagyon jó volt, őszintén szólva nem ilyen befejezésre számítottam, és meglepett. Joseph Gordon-Levitt tökéletes választás volt erre. Kicsit drukkoltam, hogy legalább egy kicsit fusson össze Bruce Willis-szel, de már csak az idővonalak miatt sem volt lehetséges.

    A Dwightos szál kicsit gyengébb volt, jobb lett volna, ha Clive Owen játssza a karaktert. A több helyen olvasott nézettel ellentétben engem kilóra megvettek Eva Greennel, ahogy Marv mondja, tényleg ölni tudtam volna érte. Pedig a James Bondban nem jött be különösebben. Még úgy is, hogy a róla készült snittek tényleg elég hatásvadászra sikeredtek. 😀 Komolyan mondom, hogy jobb volt még Jessica Albánál is.

    A leggyengébb nekem a “Hartigan”-es (Jessica Albás) szál volt. Robert Rodriguez itt egy kicsit előjött azzal, ami miatt nekem már a Machete 2 sem jött be. Egyszerűen túl sok volt. Most az mire volt jó, amit Jessica Alba csinált? Ááh… Viszont a szenátor nagyon jól játszott, tényleg.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *