2

Röviden: Lucy

lucyNéha előfordul, hogy okosságokkal traktálnak minket. Mondják, mondják a forgatókönyvben leírt szöveget, ami néha hatalmas maszlagnak tűnik, de egyes esetekben megmozgathatják gondolatainkat. A Mátrix első részében nem csak az akciójelenetekre fektettek nagy hangsúlyt, hanem a beszélgetésekre, hosszabb körmondatokra. Ezeket később egyes baráti társaságok alaposabban átrágtak és elemeztek. Mert volt miről beszélni, a Lucy-nál viszont nem lesz. Luc Besson tulajdonképpen a Transzcendens társfilmjét készítette el, megbolondítva az evolúcióval és az emberi agykapacitás %-okkal. A címszereplő egy dögös, de nem túl okos hölgy, akinek drogot kellene csempésznie a testében, de a szer beszivárog a szervezetébe. Rá különleges hatással van az anyag, egyre okosabb lesz és végül már annyi képességgel bír, mint a Marvel univerzum hőseinek egésze. Ugyan a francia filmes nem túlzottan szokta megerőltetni magát forgatókönyvírás közben, de ahhoz mindig is értett, hogy a nőket ne csak prédaként, hanem rettenthetetlen harcos-amazonokként ábrázolja. Scarlett Johansson Fekete Özvegyként bizonyította, hogy el tud páholni jó néhány legényt, Lucy-ként viszont még ennél is lazábban osztja a halált. Ennek megfelelően az akciójelenetek kidolgozottak, látványosak, komolyan abszolút nem vehető. Morgan Freeman persze sokadjára hozza megbízhatóan a bölcs/tudós/mentor karaktert, ha legközelebb gondom adódna valószínűleg első gondolatom az lesz, hogy hozzá fordulok tanácsért. Csak remélem, hogy nem olyan zagyvaságokat fog mondani, mint a Lucy-ban. Tehát adva van egy feszes akciófilm Johanssonnal és temérdek hülyeséggel, ami olykor jól sül el, máskor a fejünket ingatjuk. Lenne még egy költői kérdésem. Most akkor van kanál vagy nincs? Olvasd tovább

0

The Pyramid előzetes – Found footage horror Alexandra Ajától

pyramidÚjabb found footage horror. Ezúttal Alexandre Aja áll producerként a film mögött, az előzetes nem néz ki rosszul, de majd a bemutató, december 5 után megtudjuk, hogy milyen lett a produkció.

Az egyiptomi sivatagban ásatások során lelnek rá egy felettébb érdekes piramisra. Archeológusok egy csoportja merészkedik be a helyre, vesztükre. Daniel Meersand és Nick Simon írták a forgatókönyvet, a rendezést Grégory Levasseur vállalta be. Levasseur korábban Aja projektek szkriptjein dolgozott, többek között a Magasfeszültség (High Tension) és A sziklák szeme (The Hills Have Eyes) történeteit írogatta. Olvasd tovább

0

Szerelem a végzetem – nyerj páros jegyet a premier előtti vetítésre

szerelemavegzetemA FilmDroid, a Mozi Mánia, valamint partner oldalai újra premier előtti vetítésre invitálnak. Rob Reiner (Bakancslista, Azt beszélik) új rendezése, Diane Keaton és Michael Douglas főszereplésével készült romantikus vígjátékra, a Szerelem a végzetem budapesti premier előtti vetítésére nyerhetsz páros belépőt.

Oren Little nincs különösebben kibékülve a környezetével: festékpuskával kergeti el a kertjéből az odatévedő kutyát, nem hagy parkolóhelyet a szomszédnak, és leginkább cinikus megjegyzésekkel múlatja egyedül az időt. A mogorva ingatlanügynök életébe váratlan változást hoz sosem látott unokája, akit elhidegült fia hagy hátra nála megőrzésre. Mivel Orennek évek óta nem kellett senkiért felelősséget vállalnia, ezért megoldhatatlan feladatként tornyosul előtte a kislány gondozása. Szerencsére a feladatban segítségére siet a szomszédban élő, egyedülálló énekesnő, Leah, akiből előtörnek az anyai ösztönök, ráadásul mind közelebb kerül az addig érzéketlen fajankó benyomását keltő Orenhez.

Szeretnél ott lenni a premier előtti vetítésen? Nincs más dolgod, mint válaszolni egy egyszerű kérdésre, a válaszodat 2014. szeptember 2. délig várjuk a filmdroid.blog@gmail.com e-mail címre. Olvasd tovább

0

La French előzetes

lafrenchA francia-belga akció-krimit ugyanazok a valós események ihlették, mint a 70-es években készült klasszikus Francia kapcsolatot (French Connection). Jean Dujardin alakítja Pierre Michel rendőrbírót, Gilles Lellouche pedig a drogbárót kelti életre.

A fiatal Pierre Michel lelkesen és tettre készen érkezik Marseille-be, azonnal beleveti magát a munkába és megpróbálja felszámolni a szervezett bűnözést. Elhatározza, hogy véget vet a French Connectionnek nevezett csoport működésének, amely a heroinkereskedelmet felügyeli a városban a hírhedt Gaetan Zampa irányításával. Olvasd tovább

0

Mary Elizabeth Winstead a Valenciában

maryelizabethwinsteadMary Elizabeth Winstead leszerződött John Goodman mellé a Valencia thrillerre, JJ Abrams lesz a producer, a rendezést a viszonylag ismeretlen Dan Trachtenbergre bízták. Ősszel kezdődhetne a forgatás.

A történet nagy része egy pincében játszódik. Itt tér magához egy nő autóbalesete után. Először azt gondolja, hogy elrabolták, azonban fogvatartója közli vele, hogy azért nem mehet ki, mert a külvilág egy vegyifegyver bevetése után lakhatatlanná vált. A nő nem tudja, hogy elfogadja-e a magyarázatot és idővel elhatározza, hogy megpróbál meglógni. Olvasd tovább

0

X+Y előzetes

butterfieldA drámát a Beautiful Young Minds dokumentumfilm inspirálta. Asa Butterfield alakítja a fiatal tehetséges matematikazsenit, Nathant, aki eléggé nehezen jön ki az emberekkel, de a számok terén nagyon is otthon van. Sally Hawkins formálja meg egyedülálló édesanyját, Rafe Spall pedig egy tanárát játssza. A srác egy angol csapattal Tajvanra utazik, hogy részt vegyen a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián. Olvasd tovább

0

Holtodiglan tv spot

goneOktóber elején érkezik David Fincher ígéretesnek tűnő thrillere. Ben Affleck eltűnt nejét keresi, ártatlannak tűnik, de idővel egyre gyanúsabb és gyanúsabb lesz. Vajon van köze ahhoz, hogy az asszonynak nyoma veszett? A forgatókönyvet Gillian Flynn írhatta. Készüljünk fel rá, hogy igen hosszú lesz a film, Fincher 145 percig fokozhatja a feszültséget.

Olvasd tovább