Sajtóközlemény
Harminc év után először – és meglehet utoljára – álltak össze az angol abszurd humor élő legendái, a Monty Python tagjai, hogy az 1969 és 1983 között készült legemlékezetesebb jelenetekkel szórakoztassák a rajongókat. A londoni O2 Arénában, július 20-án rögzített előadást a magyar közönség három alkalommal láthatja a Cinema City mozikban augusztus 7-én, 9-én és 15-én.
1969-ben rövid jelenetekből álló tévéműsorokkal kezdte működését a csoport, és 2014-ben így is fejezte be: a két és negyed órás show-ban három-négy-öt perces szkeccsek és dalok gyors egymásutánban váltják egymást. Az átöltözések idején filmbejátszások láthatók, amelyek vagy Terry Gilliam animációit, vagy a csoport Németországban készült tévéműsorainak részleteit vonultatják fel. Erre utal a címbéli (nagyrészt).
Színre kerülnek „a legnagyobb slágerek”: a Papagáj-jelenet, a Vita-jelenet, a Löncshús-jelenet, a Spanyol inkvizíció, a Whizzo Minőségi Vegyesdesszert, a Favágó-dal és még rengeteg jobbnál jobb műsorszám. A Hülye Járások Minisztériumát ezúttal nem John Cleese adja elő, mivel elmondása szerint műanyagból van a csípője, hanem a tánckar megkoreografált együttmozgással. Olvasd tovább