1

Elhunyt Powers Boothe

powersbootheTermészetes körülmények között hunyt el Powers Boothe, ágyban, álmában halt meg. A színész 1977-ben tűnt fel először a vásznakon, a Hölgyem, Isten áldja vígjátékban, majd 1980-ban a Portyán filmben játszott. Benne volt a Vörös hajnalban, a Sztálingrádban és az emlékezetes Bombaveszélyben is. Jean-Claude Van Damme-nak a Hirtelen halálban, Kurt Russellnek a Tombstone-ban gyűlt meg vele a baja, a Halálkanyarban sheriffet alakíthatott.

Nem feledkeztek meg róla a 2000-es években sem. Láthattuk a Sin City-ben, illetve a 24 és a Deadwood sorozatokban. Utoljára a A SHIELD ügynökeinek tört borsot az orra alá.

Béke poraira.

7

Sin City: Ölni tudnál érte (Sin City A Dame to Kill For)

sincity

Mocskos, bűnös város ez! Ha nem is Hollywoodról szól Frank Miller kultikus képregénye, de valamennyire be lehet azonosítani az amerikai filmipar fellegvárával. Szerencsejátékosok, gengszterek és örömlányok hemzsegnek eme helyen, a céljaik is egyértelműek, minden fekete és fehér. Miller a Robotzsaru 2. része után Miller még csak morgott, de a 3. után be is intett az Álomgyárnak, hiszen forgatókönyvébe csúnyán belepiszkáltak a mindenható producerek. Csak Robert Rodrigueznek sikerült vele megtalálni a közös hangot, aki Josh Hartnett és Marley Shelton közreműködésével leforgatott egy rövid jelenetet. Mindez nem csak Miller, hanem többek között Bruce Willis meggyőzésére szolgált és a film nyitányának is pont megfelelt. Rodriguez ekkoriban még tele volt ötlettel, kreativitással, a stílusos Sin City az újdonság erejével hatott. Erős atmoszférája beszippantotta a nézők többségét.. A folytatásról 2005 óta beszéltek…és beszéltek, de a rengeteg szöveg után idővel már inkább úgy érződött, hogy csak erőlködnek vele, a sok ígérgetés után csak megcsinálják. És végeredményeben az Ölni tudnál érte sajnos tényleg olyan, mintha úgy lettek volna vele, ha már ennyire fogadkoztak csak leforgatják. Olvasd tovább