A burok (The Host)

A remake-és képregényadaptációk özönével együtt megérkezett a fiatal felnőtteket megcélzó nagyobb sikert arató regények filmverzióinak tömege is. Időről időre sikerül letenni az asztalra egy több száz millió dollárt kitermelő produkciót a témában, ami miatt a derék producerek újult erővel ugranak fejest a tiniknek szóló regények tengerébe, hogy egy látszólag véletlenszerűen kiválasztott művel kászálódjon partra: „Heuréka, megtaláltam, ebből olyan film fog születni, hogy szépen megtömi a zsebünket ropogós dollárokkal”. De ezek közül csak néhány csalogatja be a mozikba nézők tömegeit. Idén is alaposan el leszünk látva efféle filmekkel, de a felhozatal eddig – enyhén fogalmazva is – siralmas. A Lenyűgöző teremtmények boszorkányai alig érdekeltek valakit és A burok sem töltötte meg a nagyvászon előtti széksorokat. Hamarosan érkezik a Csontváros, a Percy Jackson folytatása és a Futótűz, ami a stúdió sietős tempója és pénzéhsége miatt elképzelhető, hogy nem üti meg az első színvonalát.

Stephenie Meyer nevét ismeri az egész világ. A fiatalok nagy része gyakorlatilag megőrül és leborul az Alkonyat könyvek előtt, míg mások rettentően utálják, a vámpírmítosz földbe döngölése miatt talán még most is néhányan vudu szeánsz keretében döfködik az írónőről mintázott babát. Azonban Meyer köszöni, jól van, de az már biztosra vehető, hogy A burokból nem lesz franchise. A szerző ezúttal A testrablók támadásához és A parazitához hasonló történeteket gondolta át, a terrort, a feszültséget és a paranoid hangvételt kivágta a kukába, így született meg papíron az invázió light.

A Földet leigázza a Lelkeknek nevezett idegen faj, tagjaik beköltöznek az emberek testébe, elnyomják a tudatot. Nem a pusztítás és az erőszak jár a nyomukban, ők a totális békét hozzák el, minden szép és jó, nincsenek háborúk, se környezetszennyezés, az éhínség is a múlté. Melanie eddig még sikeresen elkerülte, hogy átadja teste irányítását az űrlények egyikének, de végül a lány is áldozatul esik a hódítóknak. Csakhogy Melanie elméjét nem lehet oly könnyen elnyomni, mint a többi emberét, kétségbeesetten ordibál és dörömböl testén belül és gyakorlatilag elég könnyen megérteti magát a Vándornak nevezett lénnyel.

Rengeteg irányba el lehetett volna indulni, különféle témákat tudtak volna boncolgatni, a lehetőség adott volt. Fogalmam sincs, hogy Meyer regénye mennyire tér el vagy mennyire hasonlít az Andrew Niccol által ledirigált produkcióhoz képest, de a film még csak meg sem kísérli, hogy valamennyire megmozgassa a néző fantáziáját. „Megcsináltuk, gyertek üljetek be rá, nézzétek meg és örüljetek” – csupán ennyit lehet érezni a filmmel kapcsolatban. Menthetné a menthetőt, ha a kissé tudathasadásosnak látszó megszállt, önmagával egészen kellemesen eldiskuráló Melanie-nak mozgalmas sorsot szántak volna a készítők, ám a lány a játékidő nagy részében az ellenállók csöppnyi mozgalma búvóhelyének pár négyzetméterén belül mászkál. Élvezhetőbb lett volna, ha már minden értelem kiölése után adnak a történéseknek egy nagyobb lendületet, hisz azért Diane Kruger Hajtó figurájában is volt potenciál.

Ahogy lenni szokott a filmre leszerződtetnek egy szép jövő előtt álló fiatalabb színészt, egy rendezőt, aki korábban már bizonyított és hozzátesznek legalább egy karakterszínészt, hogy emelje a színvonalat. Saoirse Ronan több alkotásban is megmutatta, hogy mire képes, még a Komfortos mennyország giccshalmazban is próbálkozott. Ő nem Kristen Stewart, aki félig tátott szájjal csodálkozik rá minden körülötte zajló eseményre, sokkal jobban kedvelhető karaktert formál meg, azt is rá merem fogni, hogy Melanie-t szimpatikussá teszi. Nem is rajta bukik el a film. Itt jött el a pillanat, hogy eltemessük Niccol karrierjét és egy perc néma csenddel emlékezzünk rá. E közben eszünkbe juthat a kiváló Gattaca (a Truman Show forgatókönyvéért külön köszönet illeti), az érdekes történettel bíró S1m0ne vagy a Fegyvernepper, ami rendelkezett néhány erős pillanattal, de már nem volt az igazi és a Lopott idő, ami szintén nem használta ki a benne rejlő lehetőségeket.

Valahol, nagyon mélyen a felszín alatt ott motoszkál a levonható konzekvencia, hogy hiába foglaltak el és alakítottak át néhány világot az idegenek, az ember különleges teremtmény, hisz az elméjét, az akaratát nem lehet oly könnyen megtörni. A szeretet, s legfőképp a szerelem bármire képes. Ó, jajj, a lamúr, amely már tényleg annyira hiányzott, mint mókusnak az erdőtűz. Azt is nehezen lehetett kibírni, hogy egy helyszínen játszódik a sztori, sokszor értelmetlennek hallatszó dialógusokkal traktálnak, de Niccol képtelen volt egy épkézláb romantikus szálat beleerőltetni a történetbe. Nem kellett volna! Úgy, ahogy ezt a filmet sem kellett volna leforgatni, vagy inkább nem kellett volna jegyet váltani rá.

imdb: 5,9

rottentomatoes: 12 %

Büdzsé: 40 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 11 millió dollár