Ó, csodás effektekkel teletömnek egy élőszereplős mesét és degeszre keresik magukat? Ha Hollywoodnak megy, akkor nekünk sem lehet probléma – gondolhatták a franciák. Megkeresték a behalt Fantomas tervezet romjain üldögélő Christoph Gans-t, aki többször bizonyította, hogy egészen élvezetes képi világot tud megálmodni. Ugye az Álomgyárban az ilyen rendezőket látnoki képességű jelzővel szokták ellátni. Meg kell hagyni, hogy a Könnyező harcos a B kategória egyik gyöngyszeme a Farkasok szövetsége pedig egy felettébb stílusos és hangulatos kalandfilm. Azonban a Szépség a Szörnyetegből még ő sem tudott élvezhető filmet készíteni.
Egy pénzügyileg leégett kereskedő véletlenül furcsa kastélyra bukkan. Összepakol ezt-azt, de mielőtt nagy boldogan t a birtok ura veti rá magát. A férfi kisebbek leánya hajlandó lenne életét adni azért, hogy apját ne ölje meg a Fenevad. Idővel az önfeláldozó, tisztalelkű lány és az elátkozott alak megkedveli egymást.
De miért? Eléggé furcsa, hogy a címszereplők hirtelen – úgymond – beleszeretnek egymásba, hiszen a játékidő alatt alig találkoznak egymással. Nyilván, hogy a gyerekek és a pár tucat oldalas romantikus regényeket faló közönség könnyedén túl fog lépni ezen a problémán. De ki is a célközönség? Hisz a fiatalabbak túlságosan rémisztő lehet néhány jelenet, ráadásul némi erotikus töltet is feszül a történetben. Az alkotók nagyon igyekeztek Lea Seydoux idomait az előtérbe tolni a tini srácok legnagyobb örömére (vagy akár említhetném a meztelen nimfát is). Seydoux színészi képességére nem is volt nagy szükség, de Vincent Casselnek sem kellett megerőltetnie magát, sem emberként, se Fenevadként nem tud említésre méltót produkálni. Marad tehát a csodálatos, meseszerű látványvilág és varázslatos díszletek, illetve a méla unalom.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Akármekkora nyáltenger, meg fogom nézni.
Egyszer érdemes megnézni, csak miután végeztél vele nem szabad elgondolkodni rajta. 😀
Egyszernézős, gyorsanfelejtős nyári semmiség. A díszleteket és a ruhákat lehet dicsérni, a sztorit és a jellemábrázolást már semmiképp. Minden merev és mesterkélt, még Seydoux és Cassel is, annak ellenére, hogy nagyon éreztetni szeretnék a köztük állítólag izzó erotikát. Dehát nem sikerül, ahogyan az ijesztősnek szánt jelenetek sem.