0

Ouija előzetes

ouija100 millió dolláros tervezet volt az Ouija. De aztán közbeszólt a Csatahajó (Battleship) csúfos bukása és az Universal máris nem látott annyi potenciált a megfilmesítendő társasjátékban, mint előtte. Edward Kitsis és Adam Horotwitz, a Tron: Örökség (Tron Legacy) írói szállították le a forgatókönyvet,  egy Múmia/Indiana Jones ötvözetű kalandfilmet láthattunk volna, ha elkészül. McG lehetett volna a rendező, Breck Eisner és John Moore is esélyes volt a feladatra. 2011 elején  Evan Spiliotopoulos pofozta ki a szkriptet és még Simon Kinberg is dolgozott rajta.

A stúdió 2011 októberében döntött úgy, hogy csak megcsinálja a filmet, de jóval alacsonyabb költségvetésből és a fedélzetre hozták Michael Bay mellé a kisebb büdzséjű horrorokban jártas Jason Blum producert. Stiles White és Juliet Snowden összedobott egy szkriptet, amit pár millióból is le lehet forgatni, majd utóbbi le is dirigálta a filmet. Életében először állt be a kamera mögé, addig inkább effektes munkálat vállalt. Olivia Cooke, Douglas Smith, Daren Kagasoff és Matthew Settle játsszák a főbb szerepeket.

A történet szerint néhány barát használja az Ouija táblát, majd olyan erőket szabadítanak el, amely legsötétebb félelmeiket váltják valóra.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *