A múlt heti felállás annyiban változott az első három helyezett körül, hogy ezúttal a Mission Impossible: Fantom Protokoll ugrott az első helyre, mivel már nem pár száz helyen látható, hanem több, mint 3400 moziban vetítik. Az új premierek mindegyike csalódást keltő eredményt produkált. Negyedik helyen indított a 90 millióba került Tetovált lány, szerény 13 milliós hétvégét tudhat maga mögött, Steven Spielberg is leszerepelt a TinTinnel. Robert Zemeckis életművéből lehetett volna tanulni, a motion capture egyelőre nem igazán kedvelt Amerikában, de lehet, hogy csak a francia képregényhős-detektív kalandjai nem érdekli a jenki közönséget. Mindenesetre Spielberg bizonyára mereszti a szemét, ki tudja, hogy utoljára mikor látott ilyen alacsony számokat egy szélesebb bemutatóval megdobott filmje esetében. Vajon így lesz-e folytatás? Cameron Crowe családi filmje, a We Bought a Zoo is gyenge eredményt hozott, 7,8 millióval indított.
A hétvégi box office lista első 10 helyezettje, az adatok millió dollárban értendőek, a változás %-ban pedig az előző hétvégéhez képest változást mutatja. Az adatok a boxofficemojo-ról vannak.
Cím |
Hétvégi bevétel |
Eddigi bevétel |
Változás %-ban |
Büdzsé |
Info |
Mission Impossible 4 |
26,53 |
58, 97 |
+ 3,023 |
145 |
|
Sherlock Holmes 2 |
17,80 |
76,55 |
– 55,1 |
125 |
|
Alvin és a mókusok 3 |
13,32 |
50,26 |
– 42,7 |
75 |
|
A tetovált lány |
13,00 |
21,40 |
90 |
||
Tintin kalandjai |
9,12 |
17,13 |
135 |
||
We Bought a Zoo |
7,80 |
7,80 |
50 |
||
Szilveszter éjjel |
3,00 |
32,34 |
– 58,9 |
56 |
|
Karácsony Artúr |
2,70 |
44,20 |
– 24,0 |
100 |
|
Alkonyat 4 |
2,10 |
270,90 |
– 50,0 |
110 |
|
Hugo |
2,02 |
43,62 |
– 45,4 |
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
A Tintin viszonylag jól hozott Amerikán kívül.Elvileg lesz folytatás,a producerek szerint.
Sherlock Holmes is elég kevés…:S Kíváncsi vagyok mennyit hoz majd a Tetovált lány Európában.Ha bukik a folytatás nem esedékes.
A Mission Impossible meglepett mint kritikailag,mint bevételileg. Sok sikert neki,egy folytatás még beleférne. 🙂
nevetséges hogy a sherlock holmes ilyen rosszul szerepelt pedig biztos hogy sokkal jobb mint a mission imposible!
SH2-nek drukkolok nagyon. Remélem összejön annyi, h még legyen folytatás
Nagyon nagyon remélem hogy lesz folytatása a Sherlocknak. A Harry Potter befejeztével akarnak egy másik biztos bevétel hozó több filmes sorozatot, és többször is olvastam hogy az SH-val ilyen céljaik vannak. Régről az is rémlik mintha Downey-nak 3 filmre szóló szerződése lenne.
@gisss: Biztosan lesz folytatása,ha nem is hoz annyit mint az elődje,így is sokat fog hozni.Nem kell leírni még. Szerintem egy trilógiát kihoznak belőle,a 2. is úgy lett vége, és aztán jegelik pár évre.