34

TOP 10 Vámpír filmek

November 17-én érkezik a mozikba az Alkonyat soron következő része. A tini őrület, a sok száz milliós bevétel és az MTV díjátadón való tarolás teljesen biztos.  Edward és Bella összeházasodik majd gyerekük születik és Brazíliába mennek nászútra. Ja igen, ha még nem derült volna ki ez egy vámpír történet lenne… Úgy gondoltam ezen alkalomból összeszedem a 10 legjobb vámpír filmet. A lista elkészülésében elévülhetetlen érdemei voltak Armidának is, úgyhogy itt köszönném meg neki is a segítséget! A lista szubjektív! Ez csak az Én személyes véleményem, a saját listám. Szerintetek melyik a legjobb vámpír film? Melyik film/filmek maradtak le a listáról? A Ti TOP 10 listátok hogy néz ki? A kommentekben lehet vitázni!

10. 30 nap éjszaka

Sam Raimi produceri felügyelete mellett 2007-ben készült képregényfilm története egy olyan kisvárosban játszódik, amely kerek 30 napra éjszakai sötétségbe borul és ez bizony csábí­tóan hat a vámpírokra is. Véres, durva és eléggé ijesztő. Az alapsztori pedig tényleg kiváló! David Slade rendezőnek annyira bejöttek a vámpírok, hogy elvállalta a Twilight saga harmadik részének a rendezését is 2010-ben. A siker persze nem maradt el, de azért ha egy igazi vámpír mozit akarunk nézni Sladetől akkor inkább ezt a filmet válaszuk!

9. Alkonytájt

Kathryn Bigelow 1987-es első önálló rendezése, többek között Lance Henriksennel a főszerepben. Az Alkonytájt szűk másfél órája alatt egyszer sem hangzik el a „vámpír” szó. Alkotói eredetileg westernnek tervezték, de végül csak az alapokat tartották meg és így, kaptunk egy izgalmas filmet a vámpírfilm és a western randevújából. A vámpírokat született gyilkosokként ábrázolják, olyan egyénekként akiknek a gyilkosság valóban fontos a túléléshez, ha akarják ha nem. Aki esetleg Bigelow nevét csak onnan ismerné hogy Oscar-t nyert egy komoly, drámai háborús filmért, az nézze csak meg ezt a produkciót. Érdemes rászánni egy másfél órát!

8. Vámpírok bálja

Az Oscar-díjas lengyel rendezőzseni, Roman Polanski 1967-es filmjének nem csak írója és rendezője, hanem főszereplője is volt egyszemélyben. A film felvonultatja a klasszikus vámpírfilmek összes kellékét: rettegésben élő kelet-európai falu, ódon várkastély, tört angolsággal beszélő vérszívó, öregedő vámpírszakértő, karó és fokhagyma. A Vámpírok bálja népszerűsége töretlen, 1997-ben musical készült belőle melyet 10 évvel később Magyarországon is bemutattak.

7. Bram Stoker – Dracula

Francis Ford Coppola 1992-ben igazi sztárparádéval álmodta a filmvászonra Dracula gróf történetét. A képi hatások, az árnyékok, az egész atmoszféra, a kosztümök mind lehengerlőek. Dracula otthona például egyenesen fantasztikusra sikerült, illetve a gróf szörnykinézete is remek. Wojciech Kilar grandiózus kísérőzenéje és Michael Ballhaus lélegzetelállító fényképezése pedig egyszerűen tökéletes! Gary Oldman a vérszívó szerepében remek alakítást nyújtott, a film pedig igazi kasszasiker lett. Több mint 215 millió dollárt hozott és 3 Oscar díjat nyert!

6. A vámpír árnyéka

A vámpír árnyéka egyszerre tartalmazza a fekete humort, a horrort, a drámát, egy újabb Faust-újraértelmezést, ugyanakkor komoly kritikát is fogalmaz meg a filmesek világáról a 2000-ben készült alkotás. Az film F. W. Murnau Nosferatujának (1922) forgatásáról szól, Murnau a siker elérése érdekében munkája főszereplőjéül egy valóságos vámpírt szerződtet Max Schreck személyében. A filmről nyuszisz tollábból jelent meg egy kritika itt.

5. Interjú a vámpírral

Az 1994-es Interjú a vámpírral egy régi vágású film, amely bemutatja a létezés sötét, és egyben gyönyörű és izgalmas kettősségét egy vámpír szempontjából. A hangulat komor és sötét, nagyszerűen ábrázolják a vámpír lét árnyoldalait. A fülledt délen vagyunk, buja díszletek és kosztümök közt, és a fehérre maszkolt, ellenállhatatlanul csábító Cruise talán élete legjobb alakítását nyújtja! A szereplőgárda egészen parádés: Brad Pitt, Christian Slater, Tom Cruise, Kirsten Dunst, Antonio Banderas, Stephen Rea.

4. Dracula

A negyedik helyen két film osztozik, két Dracula feldolgozás. Egyszerűen nem tudok különbséget tenni a két zseniális film között, arról nem is beszélve, hogy nem lehet különbséget tenni Lugosi Béla és Christopher Lee által életre keltett Dracula gróf között. Mindkettő zseniális! Az 1931-es filmben a német némafilm egyik legjobb operatőre, Karl Freund sejtelmesen ködös képeihez Csajkovszkijtól kölcsönözték a zenét. A film sikere számtalan folytatást szült, és világsztárrá tette a vérszívó erdélyi grófot alakító Lugosi Bélát. Az 1958-as Draculában Christopher Lee mindössze 13 sort beszél, de egyszerűen zseniális és félelmetes a csapzott hajával és őrült tekintetével, miközben a szája sarkából vérpatak csordogál. Mindez a James Bernard által komponált hangsúlyos és nyomasztó muzsikával.

3. Penge trilógia

Az Alkonyat első részének nézése közben többször is belém ötlött a gondolat, hogy de jó is lenne, ha egyszer csak feltűnne a képernyőn Penge a “fényben járó” és lekaszabolná az összes vérszívót. (Meg az egész stábot…) 1998-ban tűnt fel a mozikban a képregényekből jól ismert Penge és új életet lehelt a vámpír filmekbe. Wesley Snipes tökéletes volt a szerepre, a film pedig nagyon hamar megkapta a kultikus jelzőt! A Penge filmek egy sor nagyszabású akciójelenetre épülnek. Az első film elején látható jelenet egy 1970-es hongkongi film, a Flying Guillotin remake-jének számít.

2. Nosferatu, eine Symphonie des Grauens

Nem gondoltam volna, hogy egy 1922-es némafilm ennyire hatásos tud lenni, pedig elképesztő, hogy mennyire zseniális lett Friedrich Wilhelm Murnau alkotása. Murnau nagyrészt eredeti helyszíneken forgatott, a vámpír megjelenítése – ebben a filmben, a pestis megtestesítőjeként, némileg patkányszerű vonásokkal látták el. A rendező mintákat adott a filmtörténet számos későbbi vámpírfilmjének ábrázolási megoldásaihoz. A rendező a címet és a szereplők nevét (Drakula például Orlok grófként ismert) azért változtatta meg, mert az író örökösei perrel fenyegették. A pert megnyerték, és felkérték a stúdiót a film összes meglévő kópiájának megsemmisítésére. Szerencsére néhány tekercs külföldi filmszínházak jóvoltából megmaradt. Később a filmet az eredeti nevekkel adták ki. Minden idők egyik leghatásosabb némafilmje!

Itt pedig az egész filmet megnézhetitek!

1. Alkonyattól pirkadatig

Mi sül ki abból ha Quentin Tarantino forgatókönyvéből Robert Rodriguez rendez filmet? Egy kemény krimi, western- illetve vámpírfilm, sok komikus elemmel megfűszerezve. Megtalálható benne mindaz, ami Tarantino filmekre általában jellemző: szellemes párbeszédek, véres és erőszakos jelenetek, valamint a kiváló szereposztás. Számomra tökéletes ez a film, rengeteg klasszikus jelenettel. A Salma Hayek fémjelezte kígyótánc, a bár előtti monológ Cheech Marintól, a vámpírok támadása és sorolhatnám még hosszan. Zseniális film amit bármikor újra lehet nézni!

Most Ti jöttök!

34 komment

  1. nem rossz, de nehogymár az alkonyattól… legyen az első:P az alkonytájt pedig egy nagy ratyiság:)

    én még beraktam volna a svéd Engedj be!-t is.

  2. Nem rajongok a vámpírokért (főleg az alkonyatos light verziót utálom – ezek a vérszívók mégiscsak gonosz halottak!), s a listán szereplő filmeknek is csak jó, ha az ötödét láttam, de mondjuk az Interjú a vámpírral anno egész tetszett (bár “kísértetiesen” hasonlít a hangulata a George R.R. Martin éltal írt, “Fevre dream” című, zseniális vámpíros regényben ábrázoltra)…

  3. “Aki esetleg Bigelow nevét csak onnan ismerné hogy Oscar-t nyert egy komoly, drámai háborús filmért”

    khm…

  4. A tarantino film egy paródia, nem rossz, de akkor is csak az.

    Nemtom mit vagytok úgy oda a twilight-tól.
    Kb egy harry potter szintjén mozog, se nem jobb se nem rosszabb annál.
    Sem könyvben sem filmben.

  5. @tiboldi.blogol.hu: a második is nézhető.

    kimaradt a john carpenter által rendezett Vampires (James Woods a főszereplő), ez nagyon rendben van.

    Underworld trilógia első része (a többit hagyjuk).

    nagyon jó az alapötlete az Új fajnak, bár Adrian Paul játszik benne – ettől függetlenül nem rossz film ugyanúgy, ahogy a Daybreakers sem.

  6. Hát, a “Bran Stoker’s Dracula”…
    Nemrég megnéztem – borzalmasnak és vontatottnak hatott… 🙁

  7. Ez a lista nagyon gáz. Bram stoker egy rémes film, még a Lost Boys is jobb.
    Daybreakers nyugodtan bekerülhat. Valami hiányzik belőle ahhoz hogy ász legyen, de az összetevői remekek, ezért az összhatás sem rossz.
    Mindenki dicséri a Let the right one in-t.

    De amennyi jó/vicces filem eszembe jut az amúgy gáz zombie klisékből, szerintem van még tartalék vámpír témából…

  8. @Yooha: az szerintem is mehetne, például az Alkonyattól pirkadatig helyett (nem a helyezése helyett), ami egy vámpíros vígjáték, paródia, és szerintem szar is.

  9. Én két filmet hiányolok a listából:
    – Legenda vagyok
    – Engedj be!
    Az egyediségük miatt ott lenne a helyük a Top 10-ben.
    De mint írtad, ez a te személyes listád.

    Az enyém így nézne ki:
    10. Az elveszett fiúk
    9. Penge trilógia
    8. Daybreakers
    7. 30 nap éjszaka
    6. Nosferatu (1922)
    5. Alkonyattól pirkadatig
    4. Legenda vagyok
    3. Drakula (1992)
    2. Interjú a vámpírral
    1. Engedj be! (A svéd verzió természetesen)

  10. Jó kis poszt lett és nagyon köszönöm Beni. 🙂
    Itt az én listám:
    10. Twilight filmek
    9. Vámpírnaplók (sorozat, és igen, fan vagyok)
    8.Drakula halott és élvezi 😀
    7. Vampire knight (ez anime, de nem zavar)
    6.Penge filmek
    5.Alkonyattól pirkadatig
    4.Underworld filmek
    3. Nosferatu
    2. Drakula (Bram Stoker)
    1. Interjú egy vámpírral

  11. A Lost Boys-nak mindenképpen helye van a listán, illetve én odatenném az eredeti Fright Night-ot is 1985-ből.

  12. A Coppola féle Dracula nagyon rossz. Főleg úgy, hogy előtte olvastam a könyvet. A film utána összecsapottnak tűnik, mintha a könyv egyes jelentei lennének megfilmesítve, de nem köti össze őket semmi. Tudom, nem könnyű egy könyvből forgatókönyvet írni, de akkor is…
    Az Engedj be! tényleg jó. Elbírnám még képzelni az Underworld 1-et, a James Woods féle Vámpirok-at, illetve a Daybreakers-t a listán.

    • Szerintem is atomgáz. Az ijesztőnek szánt jelenetek viccesek inkább. Egy haszna van a filmnek, mégpedig az, hogy Leslie Nielsen zseniálisan kiparodizálta. 😀

  13. Alkonyattól pirkadatig az első??? És a Penge TRIOLÓGIA a harmadik???

    uramisten!

    E két film, különösen az Alkonyattól… és a Penge 2-3 olyan bizbasz förmedvény, hogy ezzel az erővel a vámpír brooklynban-t is ide rakhattad volna!

  14. Azért azt ne feledjük, hogy ahány lista annyi verzió.:)
    Az Alkonyattól pirkadatig attól, hogy paródia még vámpíros film és jó.
    Nekem pl a John Carpenter féle Vámpírok abszolút nem tetszett, a Daybreakers meg egynek elmegy.

    Interjú a vámpírral
    Penge 2
    Dracula
    Alkonyattól pirkadatig
    30 nap éjszaka

  15. A Legenda vagyokban azok a lények nem vámpírok voltak, az a könyv 🙂

    btw az én listám:
    3. Penge
    2. Drakula (31-es)
    1. Interjú a vámpírral

  16. Bár én kicsit másképp állítottam volna fel a listát, alapvetően tényleg a jobb vámpíros filmek vannak rajta.
    Reméltem hogy nem lesz benne az Alkonyat… 🙂

  17. sorrendet nem irok, mert nincs kedvem rajta agyalni:

    underworld filmek – sztem a folytatasok is jok lettek, bar vhol azt erzem, h tipikusan az a franchise amit vagy szeretsz, es elfogadod az egyes hibait, v hidegen hagy.

    interju a vampirral – alap

    penge filmek

    vampire hunter d – anime

    alkonyattol pirkadatig – tokmind1, h parodia v sem, blod v sem, vampiros, es kurvavicces.

    daybreakers – az otlet meg ethan hawk miatt

    a vegere pedig csak 1 kerdes: a legenda vagyok miota vampirfilm!? vagy van 1 masik legenda vagyok is? 😛

  18. Hát jó vámpíros filmekből én 10es listát nem tudok összeállítani, csak egy ötöset:

    1. Interjú a vámpírral
    2. Penge
    3. Van Helsing
    4. Underworld
    5. John Carpenter – Vámpírok
    (És bónusz hatodiknak a The Vampire Diaries, de az ugye sorozat.)

  19. Az eredeti Engedj be! veri az összes szart a listádról. A lade trilógia ratyi, csak az első rész jó.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *