A Pixar logó csak egyet jelenthet: garancia a minőségre és szórakoztatásra. Úgy látszott, hogy örök életre szól ez a szavatosság, de a biztos lábakon álló animációs cég eddig bírta. Bármit is csináltak a Pixar boszorkánykonyhájában képesek voltak olyan műveket kifőzni, amelyeket kicsik és nagyok egyaránt élveztek. A Toy Story 3-at azonban már gyerekeknek nem lehetett ajánlani, ugyanis nekik talán egyes helyeken kissé horrorbeütésű lehetett, illetve túlságosan is komorrá tették az alkotást. Így a játékok harmadik nagyobb kalandja inkább a felnőttebbeknek szólt, a Verdák 2 viszont főleg kicsiket célozza meg, a nagyobbak pedig hoppon maradnak. Míg az első részben Villám McQueen állt a középpontban, addig a folytatásban leginkább háttérbe szorul csak azért, hogy Matuka lépjen a helyére. McQueen a Földgolyó futamon próbál helyt állni, addig jó barátja belecsöppen egy kémjátszmába és ez a legnagyobb probléma: túlságosan is sokat kapunk Matukából. Eléggé fárasztó, nem igazán szórakoztató, néha már csöppet idegesítő, ráadásképp még McQueenért sem lehet szorítani. Flynn McKémbridge verdakarakterből pedig már-már szuperhőst faragtak, ő a kémek kémje, annyi kütyüvel és felszereléssel rendelkezik, hogy James Bond is elsárgulna az irigységtől, csoda hogy egyáltalán szüksége van társakra vagy erősítésre. A kép világgal nincs gond, remek az animáció, ám a tartalomra ezúttal kevés figyelmet fordítottak. Szégyen, de 40 %-nál többet nem tudok rá adni. Persze értem én, hogy mindez csak egy merchandising része, de attól hogy nem fogyott annyi McQueen-es tolltartó mint várták még nem kellett volna a cég jó hírét ennyire beárnyékolni egy efféle művel.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Remélem a Szörny Rt. 2. része az jobban fog sikerülni mint ez.
Nekem ott tett be végleg ez az egész, amikor az alapvetően saját világunk megóvására buzdító Wall-E agresszív merchandising-kampányát megláttam eldobható műanyag-vackokkal. Na ennyit a hitelességről.
Az véleményeddel egyetértek, a film teljesen felesleges.
Olyan volt, mint egy délutáni rajzfilmsorozat egyik része
alapból a Verdák a leggyengébb Pixar film volt, ezzel nem azt mondom hogy rossz volt, de nem egy Wall-E vagy Hihetetlen család, és ha már itt tartunk utóbbiból igazán csinálhatnának folytatást.
Ez csak egy másfél órás reklámfilm volt. 10 milliárdos forgalmat remélnek a játékokból, a többi mellékes…
Nem hittem volna, hogy csalódni fogok valaha is a Pixar-ban, de ez most megtörtént. Rohadtul fárasztó volt végignézni, egyáltalán nem volt magával ragadó, vagy varázslatos, mint a többi filmjük. Sokszor eszembe jutott a nézése közben, hogy mennyire unom az egészet, amellett, hogy a kivitelezésre most sem lehet panasz. Az verhetetlen, csak kár, hogy összesen ennyi a pozitívum, nagy jóindulattal, de tényleg naggyal egy 7-est adtam. :(((((
A Brave viszont nagyon várós.
Az első rész nekem nagyon tetszett, csak úgy, mint az összes Pixar mű. Sajnálom, hogy ezt is meg kellett tapasztalni, hogy milyen az, amikor rossz produkciót adnak ki kezeik közül.
Ez igaz, az első rész még teljesen rendben volt, nem is értem miért nem azt a fajta hangulatot, érzést, ültették át a kettőbe.