George Miller tervezgeti egy ideje a negyedik Mad Max filmet, a dolgok menetébe erősen beleszólt az is, hogy a kinézett forgatási területre hatalmas eső zúdult, majd az ausztrál vidék zöldellni kezdett. Fuccs az posztapokaliptikus helyszínnek, ezért Namíbiába tették cipelték át a forgatási cuccot. De Miller nem áll le a negyedik felvonással, ugyanis a fejében már összeállt az újabb trilógia.
“A Fury Road csak a kezdet, ezt követően belevágunk a folytatásba és a harmadik történetbe is. Már megírtuk a következő forgatókönyvet, a harmadikkal pedig majdnem végeztünk. Eredetileg nem ez volt az elképzelés, de így legalább jobban megértjük a karakterek szándékait.” – mondta Miller, amihez Doug Mitchell producer hozzátette, hogy a költségvetés hatalmas, de azt nem árulta, hogy el mennyi. A pletykák szerint akár 200 milliós is lehet a büdzsé, amit a producere nem erősített meg, de nem is tagadta, csak annyival zárta le, hogy sokba fog kerülni.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.