14

A Robotzsaruban azt is láthatjuk, hogy miképp “szerelik össze” Detroit védelmezőjét

Évek óta be van tervezve a Robotzsaru remake/reboot, az MGM (úgymond) feltámadásával újra előtérbe került a projekt, Darren Aronofskytól Jose Padilha vette át a stafétabotot, kezei között szépen lassan formálódik a történet, nem siet, nem kapkod, így minden apró részletre oda tud figyelni. A Comingsoon oldalnak az Elite Squad kapcsán diskurált el a rendezővel és a Robotzsaru is szóba került.

“Van egy elképzelésem és a következőket mondhatom el: Az első filmben Alex Murphyt lelövik, majd elviszik a kórházba, aztán már csak Robotzsaruként látjuk viszont. Az én filmem a két jelenet közötti részt is bemutatja. Hogyan hozhatsz létre egy Robotzsarut? Milyen lassan tudsz egy fickót robottá alakítani? Hogyan írtod ki valakiből az emberi mivoltát, majd programozod be az agyát és ez milyen szinten befolyásolja az egyéniségét?”

A rendezőtől megkérdezték, hogy esetleg megfontolta-e, hogy az Elite Squad főszereplőjét, Wagner Maurát tegye meg főszereplőnek? Padilha azonban azt mondta, hogy erről szó sem lehet, egy amerikai színészt akarnak a filmbe. “Amerikai Robotzsarut akarunk, mivel maga a Robotzsaru is egy amerikai fickó, Alex Murphy”.

2

Bloodwork poszter és előzetes

A Bloodwork (esetleg Phase One) thrillerben két fősulis bevállalja, hogy két hét erejéig részt vesznek egy gyógyszerkísérletben, ezért cserébe pénzt kapnak, ami felettébb jól jönne számukra. Csakhogy kiderül, hogy ez nem egyszerű teszt, hanem sokkal többről van szó, veszélybe került az életük. Travis Van Winkle, Tricia Helfer, John Bregar játsszák a főbb szerepeket, Eric Wostenberg dirigálta a produkciót, tőle eddig csak a Sacrifice musical-horror-sci-fit láthattátok, ami 2005-ben készült el. Konkrét bemutató időpont még nincs, gyanús, hogy csak DVD-n adják ki.

0

Két hét múlva EuShorts 2011

0eushorts2011

Az EuShorts Európai Rövidfilm Fesztivál 2011-ben is folytatja a mozi egészségügyi reformját. A vitaminhiányos, télies időben a legnagyobb nemzetközi fesztiválokon tesztelt, kiváló minőségű, mellékhatások nélküli rövidfilmekkel serkenti a jókedvet és a vérkeringést november 18. és 23. között a budapesti Toldi Moziban.

Az EUShorts idén is Európa rövidfilmjeinek legjobbjait hozza el Magyarországra, ezúttal november 18. és 23. között a budapesti Toldi Moziba. Idén a hat nap alatt összesen 50 filmet lehet megnézni nyolc, egyenként 80-90 perces tematikus blokkban, amelyek a konfliktushelyzetekre, az újrakezdésre és mindenekelőtt a humor jelentőségére épülnek. Az EuShorts Európai Rövidfilm Fesztiválon olyan alkotások láthatók, amelyek a legrangosabb nemzetközi fesztiválokon már sikert arattak. Magyarországon kizárólag ezen a rendezvényen vetítik például az Oscar-díjra jelölt Egy fiú szerelme, A 143-as kívánság, A gyónás és a Na Wewe című belga rövidfilmeket. Ugyancsak itt látható a Berlinale fődíjasa, az Arany Medvével jutalmazott Incidens a banknál című svéd film és a Clermont-Ferrand Filmfesztivál nagydíjasa, a Tremblay-en-France című francia alkotás. A közönség az EuShorts hat napja alatt Magyarországon szintén először láthat több olyan rövidfilmet, amelyek Cannes-ban, Velencében, Karlovy Vary-ban vagy éppen az amerikai Sundance Fesztiválon versenyeztek.

10

Worthington és Hill az új COD trailerben – Watch and learn

A Call of Duty játék-franchise több milliós rajongótáborral rendelkezik, a Modern Warfare 3 bizonyára sok-sok dollárral tömi meg a készítők bankszámláját és nagy örömöket okoz a játékosok számára. A következő The Vet and the Noob elnevezésű robbanásokkal tarkított reklámban Sam Worthington és Jonah Hill zúzós zenére lövi halomra az ellent,  Na ezek után még valaki fejébe veszi, hogy Hillből akcióhőst farag.

4

Újabb Goon előzetes

Seann William Scott eddig leginkább vicces oldalát mutatta, most e mellé betársul a keménység is. Egy olyan fickót formál meg, akinek elég hamar eljár a keze, heves természetű és szívesen benne van a bunyókban és mivel megy előre, mint egy bulldózer szemet vet rá egy hokicsapat edzője. A koronghoz még véletlenül sem kell hozzáérnie, csupán meg kell állítania a másik csapat előretörő játékosait, de aztán hoznak egy másik keménykötésű tagot, akivel nem lehet oly’ könnyen “leszámolni”. Liev Schreiber mintha a Wolverine-ből lépett volna elő, bár Scott ellen is jól jönne az öngyógyító képesség.

2

Képek a Vehicle 19 forgatásáról

Paul Walker ki se száll a kormány mögül, a Vehicle 19 akcióval tartja “kondiban” magát a következő Halálos iram filmre. Mukunda Michael Dewill írta a forgatókönyvet, amelyről mindenkinek csak jó véleménye volt, a dél-afrikai filmes a rendezői teendőket is elláthatta.

Walker karaktere a sittről szabadulván repülőre száll, majd kocsit bérel, utazgatna kicsit. Azonban a csomagtartóban egy megkötözött nőre lel és úgy tűnik, hogy a rendőrség teljes állománya pont rá vadászik. Walkernek el kell juttatnia a nőt a bíróságra, mivel fontos titkok tudója, információ segítségével ki tudnák szűrni a korrupt zsarukat. Az egész film egyetlen kocsiban játszódik, nem mozdulunk ki onnan. Peter Safran producer már egészen belejött ebbe, hiszen legutóbb a Buried útját egyengette.

1

Kingsley és Cross a Common Man akció-thrillerben

0bkA Myriad Pictures az Asia Digital Entertainmenttel karöltve forgalmazza az Common Man akció-thrillert, amiben Ben Kingsley és Ben Cross állnak a középpontban, a rendező Chandran Rutnam. Sri Lankán zajlanak a történések, azon belül is a sziget legnagyobb városában, Colomboban. Kingsley karaktere 5 bombát helyez el a városban, azzal fenyegetőzik, hogy felrobbantja azokat, hacsak nem engedik ki a börtönből a négy legveszélyesebb terroristát. Cross a helyettes főfelügyelőt játssza, hozzá fut be a hívás.

0

Chastain játszhatja el Diana hercegnőt

14 éve hunyt el Diana hercegnő, várható volt, hogy a halálos autóbaleset után el fog készülni legalább egy életrajzi film, ám erre eddig nem került sor, de hamarosan érkezhet az első film.

Stephen Jeffreys, a Rochester grófja – Pokoli kéj  (The Libertine) írója tette le az asztalra a Caught in Flight forgatókönyvét, ami Diana és Dr. Hashnat Kahn kapcsolatára fókuszál. 1995-től ápoltak bizalmasabb viszonyt egymással, ami egészen a balesetig tartott. Kahn 1998-ban törte meg a csendet és a The Telegraphnak adott interjúban beszélt viszonyukról. A filmet úgy írták körül, hogy  egy vártoronyba zárt hercegnőről és egy átlagos férfi közötti szerelmi történetet fog elmesélni. A hercegnőt Jessica Chastain formálhatná meg.

Az alkotást Oliver Hirschbiegel dirigálhatja, akire enyhén szólva is ráférne már a siker. A bukás – Hitler utolsó napjai (Der Untergang) és A kísérlet (Das Experiment) után Hollywoodban próbált szerencsét, az Invázió (The Invasion) azonban elbukott, de legalább a Borgiák sorozattal begyűjthetett némi elismerést.

E mellett még két Diana-projekt formálódik lassan, nagyon lassan. Az egyik Ken Wharfe, a hercegnő testőre könyve alapján készülne, legutóbb még Charlize Theront és Ewan McGregort emlegették a főbb szerepek kapcsán. A másikat a Pathé égisze alatt forgatnák, Keira Knightley és Helen Mirren szerződhet le a filmre.