5

Keanu Reeves kung-fu filmet akar csinálni

Keanu Reeves az MTV-nek adott interjúban elmondta, hogy egy kung-fu filmet tervezget. A produkció jelenleg a Man of Tai Chi címre hallgat és Reeves saját maga rendezné, eleddig ilyet még nem csinált. A történések a jelenben zajlanának és a színész egy bűnözőt alakítana.  A klasszikus kun-fu filmekhez hasonló művet szeretne összehozni és az is biztos, hogy nem olcsó kis mutatványokat fognak bemutatni. 18 összecsapás lesz a játékidő alatt, ezek összesen 40 percet fognak kitenni. Nem csak angolul, hanem kínai nyelven is meg fognak szólalni a szereplők. Ennek érdekében egy kínai produkciós céget is fel fog keresni, de még nem tudja, hogy melyiket. Nem lesz könnyű, mivel a távol-keleti stúdiókkal való egyezkedés mellett azt is szem előtt kell tartani, hogy a kínai cenzoroknak mi tetszik és mi nem.

Reeves jelenleg a 47 Ronin szamurájfilm munkálatain vesz részt, a forgatás Magyarországon zajlik Carl Rinsch vezénylete alatt. A 3D-s alkotás 2012 november 21-én kerül a mozikba. A kardvívás után jöhet a kung-fu.

5 komment

  1. Na, ezt is megértük!
    Egy hollywoodi sztár a kínai filmpiac ízlését keresi!

    (Persze ettől még a film jó lehet, csak megdöbbentett kicsit a hír)

  2. @vrango: Szerintem jól tudja, ha Amerikában nem fog érdekelni senkit a kung fu, akkor Kínában attól még lehet nagy siker. De ha jól megcsinálja nem lesz gond és ha a Karate kölyök remake hatalmas siker tudott lenni…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *