0

UIP hírek

Az alábbi hírcsomagot kaptam a UIP-től.

0uip
A félszemű tini sztárja még nincs kész az Oscar-beszédével

Köszönöm édesanyámnak, a beszédtanáromnak, a gimnázium gondnokának… – általában így kezdődtek a vég nélküli köszönőbeszédek az Oscar-gálán, amelyek miatt limitálni kellett a megszólalások idejét. Nos, Hailee Steinfeld – jegyezzük meg ezt a nevet –, A félszemű 14 éves sztárja egyelőre nem készül a megszólalásra, mert már attól teljesen kába, hogy egyáltalán szóba jöhet Oscar-esélyesként. – Ez teljesen szürreális! – mondja az ifjú színésznő. – Még nem tudom, mi lesz, először fel kell fognom, hogy mindez velem történik. Emlékszem, két éve, amikor már megvolt a meghallgatás, a szobám padlóján ültem, és vártam, hogy visszahívjanak. Arra gondoltam, akárki kapja is a szerepet, megnyeri vele a lottó főnyereményt.

A félszeműt készítő Coen-fivérek Charles Portis klasszikus regényét adaptálták, amelyet 1969-ben már vászonra vittek, és a címszereplő John Wayne meg is kapta érte élete egyetlen Oscarját. A kritikusok szerint az új adaptáció jobb, mint az első, mert érvényesül benne a regény nyersesége és száraz humora, amivel Portis a letűnt vadnyugatot ábrázolja. Persze a színészek munkája is sokat nyom a latban, a film főszereplői Jeff Bridges, Matt Damon és Josh Brolin.

Hailee egy kemény kamaszlányt alakít, aki felbérel egy részeges rendőrbírót (Bridges), hogy fogja el apja gyilkosát (Brolin). Csatlakozik hozzájuk egy bőbeszédű texasi határvadász is (Damon), és együtt erednek a szökevény nyomába.

(True Grit – hazai bemutató. 2011. február 17.)

0hs

Ben Stiller Skype-on ünnepelt

Vegyes házasságban él Ben Stiller, ezért a hanukát és a karácsonyt is megtartják. Igaz, a maguk módján: mivel az idei hanukát – december 1-jétől december 9-éig – Stiller New Yorkban, szerettei pedig Los Angelesben töltötték, Skype-on végezték el a szertartásos esti gyertyagyújtást. – Úgy értékelem, hogy ez a mi hozzájárulásunk az ősi hagyományhoz – mondja a színész legújabb interjújában.

A színész katolikusnak született felesége és a gyerekek miatt persze a karácsony sem maradhat el, de ez is Stiller-módra zajlik. – Nézzünk szembe a kegyetlen tényekkel: a karácsony ma már arról szól, hogy a gyerekek marha sok ajándékot találnak a fa alatt, a spiritualitás meg elmehet a fenébe – szögezte a komikus.

Stiller karácsonyi ajándéka a nézőknek legújabb filmje, az Utódomra ütök, amely az Apádra ütök és a Vejedre ütök folytatása. A színésznek Gregként ismét meg kell küzdenie apósa (Robert De Niro) bizalmáért, s emiatt persze egyik katasztrófa következik a másik után.

(Little Fockers – hazai bemutató: 2010. december 23.)

Natalie Portman malac filmeket akar készíteni

Unja már Natalie Portman, hogy a filmkészítők szerint a malac filmek főleg kamaszoknak meg fiatal férfiaknak valók, akik a moziban újra átélhetik a koleszos időket, amikor lecsót öntöttek a szobatárs alsónadrágjába. – A nők is szeretnek néha durvulni, csak rájuk nem gondolnak – mondja a színésznő. – Azért is hoztam létre produkciós cégemet, hogy megmutassam, a nők az öltözőben vagy egy elfajult csajos buliban még a férfiakon is túltesznek.

A színésznőt legközelebb a Csak szexre kellesz című vígjátékban láthatjuk Ashton Kutcher oldalán: baráti szexben egyeznek meg, de kiderül, nemcsak a testnek kell megadni, ami jár neki, hanem a léleknek is.

(No Strings Attached – hazai bemutató. 2011. február 10.)

Vírusmarketing-kampány része a különös erdei rém

A hazai lapokat is bejárta a homályos fotó, amelyen egy Gollam-szerű rém mered a kamerába az erdő fái közül. Talán megvan a magyarázat: egy új sci-fit harangoznak be így. Stúdióberkekből kiszivárgott információk szerint a lény nagyon hasonlít J.J. Abrams (Star Trek) idegen lényes filmje, a Super 8 kreatúrájára. Mások viszont úgy vélik, egy új videójátékot harangoznak be így, mert a rém a Resistance 3. egyik szörnyére is hajaz egy kicsit.

Amíg eldől, hol találkozunk legközelebb a szörnnyel, lássuk, miről szól a Super 8. Nos, egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy Steven Spielberg – ő a film producere – 70-es, 80-as évekbeli sci-fi témáit eleveníti fel, vagyis különös lények hoznak frászt az emberekre. Kamaszok egy csapata felvételt készít Super 8-as kamerájával. A felvételt visszanézve egy rém vicsorog rájuk, s ebből aztán baj lesz. A Super 8-hoz kapcsolódik egy vírusvideó is, amin egy kislány sírva meséli, hogy egy zombiszerű lény vette üldözőbe.

(Super 8 – hazai bemutató: 2011. június)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *