15

Dan Brown írja Az elveszett jelkép szkriptjét

Dan Brown könyveit több millióan olvassák, a Langdon professzort középpontba állító művei nem csak regény formában fogyott szépen, de a Da Vinci kódon moziváltozatára is rengetegen ültek be. Az Angyalok és démonok címre hallgató folytatás már csöppet gyengébben muzsikált a kasszáknál, de a stúdiót még így is érdekelte a következő rész. Az elveszett jelkép forgatókönyvére az Oscar-jelölt Steven Knight-ot kérték fel, aki többek között az Eastern Promises, Viharsziget (Shutter Island) és a Gyönyörű mocsokságok (Dirty Pretty Things) szkriptjén is dolgozott. Ám Brownnak nem nyerhette el tetszését Knight munkája, ugyanis a szerző saját maga vette kezelésbe a forgatókönyvet.

A regény tavaly szeptember 15-én került a boltok polcaira és az első napon 1 millió darab fogyott el belőle. Langdon prof ezúttal Washingtonban old meg 12 óra alatt néhány kódot, hogy leleplezzen egy szabadkőműves összeesküvést.

15 komment

  1. Személy szerint az Angyalok és démonok c. film jobban tetszett, bár a könyvet rendesen kiherélték.
    A Da Vinci kód jobban “hű” a könyvhöz, de mégsem volt elég átütő.

    Ezt a könyvet még nem olvastam, bár azt hallottam, teljesen kiszámítható, ugyan az a váz, mint a többinek. Csak más a kontextus.

  2. @suo tempore: Ő már volt egy Dan Brown adaptációban főgonosz, nem hinném, hogy egy másikba is beteszik. 🙂

    @A nép fia: Egyetértek. A “Da Vinci-kód”-nál nagyon ragaszkodtak a könyvhöz és hogy minden benne legyen a filmben, ettől szerintem egy kicsit vontatott lett a film.

    Viszont az “Angyalok és Démonok” jóval pörgősebb volt, noha tényleg rengeteg dologban eltértek a könyvtől. (Kezdve mindjárt azzal, hogy a könyvben az “Angyalok és Démonok” a “Da Vinci-kód” előzménye, a filmet pedig folytatásként csinálták meg.)

  3. @Kóczy: Továbbá pont nem derül ki, hogy mi a camerlengo indítéka, mikor erre épül a sztori!

    Erről a könyvről amúgy mit gondoltok? Olvasta valaki?

  4. @A nép fia: Plusz fontos karaktert (a CERN igazgatóját) egy az egyben kihagytak… de lehetne még ezt sorolni. 🙂

    Én olvastam “Az Elveszett Jelkép”-et. Szerintem nem rossz. Majd kiderül, hogy filmként hogy fog működni.

  5. Én a Digitális erődbe kezdtem bele, de olyan 50-60 oldal után meguntam. Nem haladtak semerre. Ha szóba kerül egy új karakter, akkor azt oldalakon keresztül mutatta be és mikor több tucat oldal után már egyszerűen nem történik semmi az veszettül idegesítő.

  6. Az elveszett jelkép is elég jó lett, talán filmben is jól sikerül. Az Angyalok és Démonok sokkal jobb lett filmben mint a Da Vinci kód, bár könyv felét kihagyták belőle.

  7. Jó, ha összehasonlítjuk Dan Brown könyveit, akkor szerintem is a “Digitális Erőd” lett a leggyengébb. Viszont talán mentségére szól, hogy az volt az első könyve, (ha jól rémlik, akkor 1998-ban írta).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *