Nauszika – A szél harcosai (1984)

Nem vagyok járatos az animékben, dobálózhatnak különféle nevekkel ebben a kategóriában, legfeljebb pár névnél csillanhat fel a szemem, de amit biztosan tudok, hogy Hayao Miyazaki nem a legnagyobb név a szakmában, hanem ő maga a csúcs. Az első mozi(anime)filmje a Nauszika volt, amit saját forgatókönyvéből készített.

A történet egy posztapokaliptikus világban játszódik, ezer évvel a Hétnapos Tűz után, ahol is az emberi civilizáció szinte megsemmisült, a Föld nagyobb részét most már az óriásrovarok és halálos gázt kibocsájtó növények uralják, a megmaradt emberek leginkább csak maszkkal közlekedhetnek, hogy be ne lélegezzék a mérgező levegőt és kevés olyan hely maradt, ahova letelepedhetnek. Nauszika a Szél Völgyének hercegnője, ért a természet nyelvén, a helyi lakosok pedig jól elvannak. Kis világukba nagy zűrt hoz egy lezuhant repülőgép.

Ha valaki mondanivalót akar, ebben az alkotásban megleli: Az ember a Földön csak pusztítani tud, még az emberiség kihalása szélén is csak az jár egyesek fejében, hogyan terjeszkedhet, hogyan juthat minél több hatalomhoz. Idén is megkaptuk már Az eseményben és az Amikor megáll a Föld filmekben, ahol kiderült, hogy az emberek a bolygó fekélye, az előbbiben a természet, az utóbbiban a földönkívüliek keserítették meg az emberség életét. A Nauszikában is a természet van terítékén, persze Miyazaki ezerszer jobban mesél és milliószor jobban képes élvezhető művet felmutatni, mint Shyamalan vagy bárki más Hollywoodban.

A történet lekötött végig, a zene kiváló volt, a szereplőkkel se volt baj. Egyetlen probléma a szinkron volt, Nauszikának még jó volt a magyar megfelelője, de néhány bajszos fickónál bizony alaposan mellélőttek. Ajánlom mindenkinek ezt az anime-klasszikust és tengermély tiszteletem Miyazakinak.