3

A Liga nem alakul meg

UPDATE: George Miller állítólag nem is volt ott ebben a rádiós műsorban, továbbra is ő áll az Igazság Ligája élén.

George Miller egy ausztrál rádiós beszélgetős showban mondta el, hogy már nem vesz részt az Igazság Ligája mozifilmben. Warner állítólag az egész stábot és a forgatókönyvet kihajította az ablakon, Miller szerint a stúdió nagyobb neveket akar a szuperhős filmbe. Fél éve egyébként Joel Silver producer beszélt ugyanerről. Pedig tavaly már úgy állt a helyzet, hogy elkezdhetik forgatni a produkciót, majd a forgatókönyv hiányosságaira hivatkozva nem indult el a forgatás, bár olyat is hallani lehetett, hogy a költségeket szerette volna a stúdió csökkenteni.

A szereposztás imigyen nézett ki:

Adam Brody – Villám
Common – Zöld Lámpás
Armie Hammer Jr. – Batman
Megan Gale – Wonder Woman
D.J. Cotrona – Superman
Hugh Keays-Byrne – Martian Manhunter
Teresa Palmer – Talia Al Ghul
Santiago Cabrera -Aquaman
D.J. Cotrona – Superman

Elképzelhető, hogy a Warner először inkább minden egyes hősről szeretne filmet készíteni, aztán jön majd a Liga.

Miller emellett még egy Mad Maxen törte a fejét, de Mel Gibsonnak nem tetszett a forgatókönyvet, de ettől függetlenül nem adta fel a reményt, hogy elkészítse a folytatást.

3 komment

  1. Sajnálom, mert a rajzfilmet imádtam, viszont tényleg az lenne a legjobb, ha az origi filmes főszereplők lennének benne (Bale, Routh + akiket a filmekbe castingolnak). Persze ezt elég lehetetlen vállakozás kivitelezni.

  2. de a szupermanus “2”-t már igazán elkezdhetnék mer nekem az 1 bejött… (Jó mondjuk a vicces hogy a legüberállatabb az intro volt :D:D)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *