1

Az Alkonyat rendezője újabb young adult regényt vihet vászonra

hardwickeRészben Catherine Hardwicke-nek köszönhetjük a young adult adaptáció őrületet, a rendezőnő indította útjára az Alkonyatot (Twilight), amely úgymond megágyazott a többi hasonló produkciónak. Hardwicke visszatér a gimibe, ezúttal Jerry Spinelli 2000-ben kiadott Stargirl regényét viheti a vászonra. A forgatókönyvet Kristin Hahn írhatja.

A könyv tartalma: Egy nap új lány érkezik a 16 éves Leo iskolájába, aki mindenkit elképeszt különös viselkedésével. Lehetetlen ruhákat hord, a menzán a békésen abrakoló diákság legnagyobb megrökönyödésére se szó se beszéd felpattan, és gitárkíséret mellett dalolva táncra perdül, kedvenc háziállata egy patkány, amelyet mindenhová magával hurcol, Stargirlnek nevezi magát, pedig nem is ez a valódi neve, és mindennap azzal borzolja a kedélyeket, hogy az aznapi születésnapost ebéd közben az egész iskola szeme láttára dallal és zeneszóval felköszönti. Nem csoda, hogy hamarosan kivívja mindenki ellenszenvét. Ez azonban egy csapásra megváltozik, amikor lelkes közreműködésével feltámasztja halottaiból az iskola kosárlabdacsapatát. Társai kezdenek ráeszmélni, hogy Stargirlből különleges bűverő árad: az öntörvényű egyéniség varázsa…

0

Elizabeth Banks-re bíznák a Red Queen fantasyt

banksElizabeth Banks a Tökéletes hang 2-vel (Pitch Perfect 2) sokat hozott a konyhára és világszerte elért 250 millió dolláros bevétel eléggé meggyőzően hangzik, hogy újabb rendezői feladatot adjanak a hölgynek. Rábíznák a Red Queen young adult regény adaptációját, ha az egyezség létrejön a produceri teendőket szintén el fogja látni. Victoria Aveyard regényéből Gennifer Hutchinston írhat forgatókönyvet.

A történet egy olyan világban játszódik, ahol az embereket vércsoportjuk alapján különítik el. Akiknek vörös vére van átlagosak, akiknek ezüst a vére az elitbe tartoznak és szuperképességük van. Mare utcai csibész, aki megmenti legjobb barátját, aminek következtében a király és királyné elé kerül. Meglepő módon olyasmiket mutat be, amelyre egy hozzá hasonló nem lenne képes. A király arra kényszeríti a lányt, hogy egy ezüstvérű család régóta eltűnt gyermekeként tetszelegjen. Mare tehát bekerül az elitbe, ahol megpróbál segíteni az egyre erősödő lázadóknak.

1

Papírvárosok előzetes

papertownsSokan hidegrázást kapnak a young adult adaptációktól. Akad jó néhány szóra sem érdemes film, van egy-két ígéretes projekt is, de a 2015-ös felhozatalból talán a Papírvárosok (Paper Towns) tűnik igazán minőségi darabnak. John Green regényén alapszik a sztori, akárcsak a tavalyi Csillagainkban a hiba (Fault in Our Stars). A rendező A robot és Franket (Robot and Frank)  jegyző Jake Schreier volt. Nat Wollf alakítja azt a srácot, aki megpróbálja megkeresni a Cara Delevingne által játszott Margo Spiegelmant.  Bemutató július 30. Olvasd tovább

4

A lázadó (Insurgent)

lazadoposzter

„Megmozgatta az agyam. Napokig ezen gondolkodtam.” – lehet olvasni egyes YA regények fórumain és jó néhány adaptáció után is „kattogtak” rajta. Nyilván az Alkonyat célközönsége máshogy áll hozzá ezekhez a filmekhez és a stúdiók jó része nem is próbálkozik, hogy rajtuk kívül más is élvezhesse a filmeket. Hiába vázolnak fel a könyvekben egy viszonylag érdekesnek hangzó világot/problémát/utópiát, sajnos gyakran előfordul, hogy még a fiatalabb korosztály is nemet mond ezekre. A burok egyszerűen unalmas volt, Jeff Bridges pedig egyszerűen megunhatta a tökölést és belevágott Az emlékek őrébe, meglovagolva a YA-művek népszerűségi hullámát. Legalább Az éhezők viadalához olyan szakembereket válogattak össze, akiket valóban érdekel a minőség, bár a harmadik felvonásnál erősen érződött a rétestészta-jelleg. Olvasd tovább

1

Paper Towns előzetes

papertownsJohn Green második regényét viszik a vászonra és mivel a Csillagainkban a hiba (The Fault in Our Stars) erősen kiemelkedik a YA-adaptációk közül, bízzunk benne, hogy a Paper Towns is tartja a szintet.

Shailene Woodley-t szánták a főszerepre, de A beavatott (Divergent) franchise miatt kénytelen volt nemet mondani, így hullott Cara Delevingne ölébe a lehetőség, mellé Nat Wolff-ot szerződtették. Scott Neustadter és Michael H. Weber írták a szkriptet, szintén ők dolgoztak a Csillagainkban a hibán is. Jake Schreier, A robot és Frank (Robot and Frank) rendezője vezényelhetett a forgatáson.

A coming of age történetben a rejtélyeket kedvelő Margo elviszi a szomszéd srácot, Quentint egy éjszakai kalandra. Azonban a lánynak hirtelen nyoma vész, nyomokat hagy maga mögött, amelyek segíthetnek.

Olvasd tovább

0

A Lionsgate-nél készül el a Blackbird young adult adaptáció

blackbirdIsmét egy young adult adaptáció. A Lionsgate kinézte magának Anna Carey szeptemberben megjelent regényét, a Blackbird forgatókönyvét Danny Mackey írná. Kell is az utánpótlás, hiszen Az éhezők viadalának (The Hunger Games) hamarosan vége.

Egy fiatal lány a los angeles-i metrósíneken tér magához. Fogalma sincs, hogy kicsoda, csuklóján egy rigótetkót látvalamiféle kóddal, illetve a hátizsákjában ruhákon kívül ezer dollárt és egy telefonszámot talál, meg egy cetlit, ami arra figyelmezteti, hogy ne hívja a zsarukat. Egyetlen dologban biztos: hogy az emberek holtan akarják látni.

1

A lázadó következő előzetese

insurgent2A young adult adaptációk közül A beavatott (The Divergent) bevétel terén emelkedett ki és a számok láttán a stúdió nem is húzta be a vészféket. Tehát elkészült a következő rész, amelyben Shailene Woodley és Theo James karakterei szembeszállnak a vezetéssel és konkrét tervük nem igazán akad. Kate Winslet viszont nagyon is szeretné elkapni őket.

Robert Shchwentke dirigálta A lázadót (The Divergent Series: Insurgent), Amerikávan március 20-án mutatják be.

 

Olvasd tovább

2

Röviden: Az útvesztő (The Maze Runner)

utvesztoposterTény, hogy a young adult témában első nekifutásra sok érdekesen hangzó sztori akad. De ha jobban belemélyednének a stúdióvezérek vagy a mindenható producerek gyorsan kiderülne, hogy nem mindegyik téma kívánkozik a vászonra. Hiszen többre maximum a célközönség egy része ülne, jó néhányra pedig még ők sem. Az útvesztőben – most még – nincsenek boszorkányok, sem vérfarkasok és talán nagy szerencsénk, hogy a posztapokaliptikus téma sincs túlerőltetve.

A tehetséges rövidfilmes Wes Ball nem húzza el Az útvesztő elejét, rögtön belevág a közepébe. Thomas sok-sok hozzá hasonló korú srác között találja magát a Tisztáson. Senki nem tudja, hogy miért került oda és emlékeik sincsenek. Mindenesetre láthatóan jól elvannak, beosztották a feladatokat és havonta várják az újabb tagot, illetve rendszeresen belépnek a rendszeresen kinyíló és becsukódó fenyegető labirintus ajtaján, hogy megtalálják a kiutat.

Néhány szenvedő arcon kívül a drámázást nem bonyolítják túl és a fiatalok kicsit közösségének bemutatására sem húzza el. Inkább rendszeresen bedob valami érdekességet, ha leülnek az események pár perc után felpörgeti és a labirintusba is betekinthetünk. Mozgalmas, érdekesnek mondható és nézhető végeredmény született. Szűkmarkúan bánnak a válaszokkal, de nem bosszantó, hogy a túlélőkön kívül minket is átvernek.

Olvasd tovább

0

Röviden: Ha maradnék (IF I Stay)

hamaradnekMia élete majdnemhogy tökéletes. Megértő, laza, egykoron punk szüleivel, aranyos testérével él és akad egy zenész barátja is és nagyon úgy fest, hogy felveszik a Julliardra. A felhőtlen öröm-boldogságot egy autóbaleset töri ketté. A lány testéből kilépve magatehetetlenül szemléli mi történik körülötte. Családja állapota enyhén szólva is kritikus és nem tud kommunikálni senkivel, hiába érkeznek a kórházba érkező ismerősök, barátok, rokonok.

Könnyes dráma képe lebeghet szemünk előtt, de hozzá kell tennem, hogy a Ha maradék a young adult adaptációk sorát gazdagítja. Nem lenne ezzel semmi probléma, ha RJ Cutler biztos kézzel nyúlt volna a filmhez. Egy biztos, nem Chloe Moretzen múlott, hiszen ő csak azt tette, amire a direktor utasította. A kórházban ugyanis többször inkább egy sértődött tini képét mutatja és nem úgy viselkedik, mint aki egy komoly tragédián esett át. Ráadásképpen eléggé zavaróak a sablonos jellemek is, minden egyes szereplőt elképesztően szimpatikusan és szeretnivalóan akartak bemutatni. Cutler az eseményeket sodrát flashbackekkel szakítja meg, bemutatván Mia életét, amiből azért nem hiányzik a humor sem és pont a múltat bemutató jelenetek sikerültek a legjobban.

Egyértelmű, hogy a film a fiatalabb korosztálynak készült, ők odalesznek a látottakért. Valószínűleg húszon túl már nem lesz nagy hatása.

Olvasd tovább

0

Krokidas rendezi a Csodácska filmverzióját

csodacskaJohn Krokidas az Öld meg kedvesed (Kill Your Darlings) indie filmmel kalauzolt el minket a beat generáció világába, ám első egészestés alkotása eléggé gyengére sikeredett. A direktor a drámai területről átlépdel a young adult világba, ugyanis ő fogja vászonra vinni R.J. Palacio 2012-ben kiadott, magyarul is megjelent Csodácska (Wonder) regényét.

A könyv tartalma: August (Auggie) Pullman arcdeformitással született, így nem járhatott suliba – egészen mostanáig. Éppen most kezdi majd az ötödik osztályt a Beecher Prep iskolában, és ha valaha is csöppentél már újoncként egy közösségbe, pontosan tudod, milyen nehéz ez. Az a helyzet, hogy Auggie is csak egy hétköznapi gyerek. Csak éppen az arca nem hétköznapi. De képes lesz meggyőzni az osztálytársait arról, hogy külseje ellenére közéjük tartozik? (moly.hu)

0

Rose Salazar lesz a The Scorch Trials női főhőse

roseslazarAz útvesztő (The Maze Runner) nyitánya után a stúdió azonnal kitűzte a folytatást bemutató dátumát. Most már csak arra várnak, hogy mikor számolhatják meg a befolyt profitot, hiszen már erősen viszkethet a tenyerük. Eddig 150 millió dollárt kasszírozott Wes Ball rendezése, szóval jó néhány millió dollár haszonra tesznek szert.

A következő részre máris leszerződtették Rosa Salazart, aki a női főhős lesz. Brendát formálhatja meg,  ő is egy Thomasékhoz hasonló tinicsapattal kószál a labirintusban. Majd mindkét társaság találkozik és közösen próbálnak végetvetni megpróbáltatásaiknak. Aidan Gillen – a Trónok harcában Kisujjat alakította – játssza a főgonoszt.

Salazar többek között látható volt a Parenthood és az American Horror Storyban, illetve egy másik young adult adaptációt is bevállalt, ugyanis leszerződött A beavatott következő felvonására, A lázadóra (Insurgent).

 

1

Röviden: Pszichoszingli (Young Adult, 2011)

Jason Reitmanra a Köszönjük, hogy rágyújtott film kapcsán figyelhettünk fel, elég magasra tette le a lécet, de a Junóval és az Egek urával ezt is sikerült átugrania. Diablo Cody az ismeretlenség szürke ködéből szó szerint kirobbant a Juno forgatókönyvével. Nagy jövőt jósoltak neki, de egyelőre úgy fest a helyzet ha nem vigyáz, könnyen feledésbe merülhet a neve. Reitman próbált biztosítani számára még némi időt a rivaldafényben, de a Pszichoszingliből már nem igazán kért a nép, pedig a rendező kihozta belőle, amit ki lehetett, a feel good mozi tökéletes ellenpéldáját szállította le (feel bad), amiből nem túl sok akad mostanság a piacon. Mavis Grey (Charlize Theron) egy összezuhant, kissé megcsömörlött elvált kissé gyerekes viselkedésű írónő, aki már rég megindult a lejtőn, elfogyott az ihlet. Minden reggel úgy ébred, mint aki éppen feltámad a halálból. (Talán nem kellene annyit innia?) A kiadója egy újabb könyvet vár tőle, ő azonban inkább visszautazik szülővárosába, ahol megpróbálja visszahódítani egykori szerelmét, az sem zavarja, hogy a férfi jó ideje nős és gyereke is van.

Charlize Theron tökéletesen hozza a főszerepet, akiről már a kezdet kezdetén leszűrhetjük, hogy bizony nem lehet vele könnyen kijönni, egy pszichológus számára érdekes alany lehetne, ha éppen a felnőtté válás témakörben szeretne egy könyvet összehozni. Egy illúzióvilágban élő, megkeseredett nőszemély, aki képtelen belátni, hogy nem a realitás talaján mozog, sokkal inkább egy fantáziavilágban él, ahol magán kívül nem érdekli semmi és senki. Erkölcsösség? Ugyan már, mire jó az. Pedig az erkölcse olyan szinten áll, mint népszerűsége. Az iránti érzett szimpátiánk sem verdesi az egeket, kedvelni ugyan nem lehet, inkább a sajnálatunkat vívja ki és okoz néhány vidám pillanatot. Reitman próbálja kerülgetni a kliséket, viszonylag sikeresen, de a morális dilemmákat is sikerült kihagyni belőle. 70 %-ot adnék rá, bizonyára dobott volna valamelyest rajta, ha Grey sorsa jobban érdekelt volna.

Olvasd tovább