A folytatáshoz a stúdió kidobott pár újabb posztert, amelyek a klasszikus bűvészplakátok előtt tiszteleg. Jesse Eisenberg, Woody Harrelson, Lizzy Caplan és Dave Franco játsszák a négy főszereplőt.
sequel
2019-ben jön az Indiana Jones 5
Hivatalos: A Disney bejelentette, hogy 2019. július 19-én mutatják be az Indiana Jones 5. részét. Mindenki kedvenc régészét ismét Harrison Ford formálhatja meg, a rendezői teendőket Steven Spielberg fogja ellátni.
A negyedikre elég sokat kellett várni, a szkriptet rengetegszer írták át, majd végül az alkotók elhatározták magukat, nekiálltak a filmnek. Habár a bevétel eléggé tetszetős volt, a rajongók részéről sok kritika érte a folytatást. Egyelőre a történetről nem lehet tudni semmit.
A bemutató előtt egy héttel érkeznek az Embertelenek (Inhumans), szintén Disney projektről van szó, tehát elképzelhető, hogy a dátumokon később mozgatni fognak.
Újabb karakter került be a történetbe a Star Trek: Beyond pótforgatása alatt
J.J. Abramstől Justin Lin vette át a stafétabotot a Star Trek franchise-nál. Az első előzetes már kijött a harmadik felvonáshoz, de nem sok pozitívum véleményt lehetett hallani róla. Majd később belehúznak a marketingesek.
A direktor viszont elvonult pótforgatásra, rögzíteni kell még néhány jelenetet. Ennek során újabb színésznő csatlakozott a stábhoz, Shohreh Aghdashloo alakíthatja a Föderáció főparancsnokát.
Mindez nem jelenti azt, hogy probléma lett volna a filmmel. Minden nagyobb költségvetésű produkciónál előfordul, hogy néhány napra vagy hétre össze kell hívni a stábot, hogy újabb anyagot vegyenek fel.
Májusban indul a Trainspotting 2 forgatása
A Trainspotting folytatása elég régóta a levegőben lóg. Egy ideig csak beszéltek róla, aztán egyre jobban körvonalazódni kezdett a dolog. Tavaly decemberben már arról beszélte, hogy a régi szereplőgárda vissza fog térni.
Danny Boyle rendező a Humans of Edinburgh oldalnak adott interjút. Elárulta, hogy jelenleg Edinburgh-ben zajlanak az előkészületek, az is kiderült, hogy a forgatás májusban veszi kezdetét. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi lesz a film elnevezése, de az biztos, hogy nem használják fel a hivatalos folytatásként megjelent Porno regénycímet.
A történetben a négy fő karakter a pornóiparban próbál boldogulni.
Az Amerika Kapitány: Polgárháború új előzetese
Beharangozták jó előre, hogy Pókember is fel fog bukkanni az újabb Amerika Kapitány filmben. És várható volt, hogy előbb-utóbb megmutatják a Falmászót, hiszen a szöveg úgyszólván nem elég, kell egy-két képkocka is róla. És tessék, az újabb előzetesben szépen el is veszi a címszereplő pajzsát. Tehát Vasember oldalán száll harcba, de a végén vajon átáll? Májusban kiderül. Olvasd tovább
Újabb kép a Galaxis őrzői 2 csapatáról
Újabb karakterposzterek az Amerika Kapitány: Polgárháborúhoz
Nemrég kikerült az oldalra néhány karakterposzter, akik Amerika Kapitány csapatát erősítették. És most itt a másik oldal kerete is. A film egyébként 2 óra 27 perces lesz, a leghosszabb Marvel produkció.
Amerika Kapitány: Polgárháború poszterek
God’s Not Dead 2 előzetes
2014-ben mutatták be a God’s Not Dead vallással és hittel kapcsolatos drámát, amelyben Kevin Sorbo filozófiaprofesszort alakított és az egyik hallgatónak az volt a feladata, hogy bizonyítsa Isten létezését. Amerikában eléggé szépen teljesített, 60 millió dollárt gyűjtött össze. Idén befut a folytatás, Melissa Joan Hart formálja meg a gimis oktatót, akinek a bíróságon kell megvédenie Jézusba vetett hitét.
Chuck Konzelman és Cary Solomon, az előző rész írói szállították le a forgatókönyvet. Harold Cronk rendező szintén maradt az új részre. Bemutató április 1. Olvasd tovább
A sötét ötven árnyalata forgatásáról
Készül A sötét ötven árnyalata (Fifty Shades Darker). Habár az Arany Málnán eléggé megszórták díjakkal, de biztosak lehetünk benne, hogy a regénysorozat rajongói ugyanúgy elmennek erre a filmre is.
Jön a High School Musical 4
Az Alkonyat (Twilight) előtt volt egy franchise, amely szintén hasonlóképpen osztotta meg a közönséget. Legalább annyi kedvelője volt a High School Musical-nek, mint utálója. A tinik nagy része természetesen odavolt érte. A három rész hatalmas nézettséget hozott. 8 év telt a legutóbbi felvonás óta, nyilván az akkori célközönség már felnőtt, de ez nem jelenti azt, hogy a mostani tizenévesek ne őrülnének meg egy újabb zenés-táncos filmtől. A Disney is így gondolta, mivel megadta a zöld utat a Hugh School Musical 4-nek, amelyet Jeffrey Hornaday fog dirigálni. Zac Efron és Vanessa Hudgens, az előző alkotások sztárjainak részvételéről nem esett szó.
Az első rész 2006. január 20-án debütált a Disney Channelen, és 7,7 millió nézőt vonzott csak Amerikában. A filmhez készült soundtrack felkerült a Billboard Top 200 listára, addig nem volt rá példa, hogy tévés produkciók zenei anyaga ekkora sikert érjen el. Ráadásul 2006 legjobb albuma lett. A második felvonás premierjét 18,6 millióan nézték, a soundtrack tripla platina lett. Ezt követően a stúdió a High School Musical 3-at már a mozikba küldte, világszerte 250 millió dollárt kasszírozott.
Lee Toland Krieger rendezheti A beavatott utolsó felvonását
Nem is oly rég kiderült, hogy Robert Schwentke mégsem marad A beavatott (Divergent) franchise utolsó részére. Neil Burger dirigálta az első felvonást, majd a másodikat és harmadikat már Schwetnke készítette, de a finálét már nem vállalta. Állítása szerint elfáradt és inkább családjával szeretne lenni.
A Lionsgate megtalálta utódját, Lee Toland Krieger irányíthatna az Ascendant címre hallgató utolsó rész forgatásán, ha létrejön az egyezség. A direktor nevéhez köthető az Adaline varázslatos élete (The Age of Adaline) és az Alattomos érzelmek (The Vicious Kind) alkotások. Bemutató 2017. június 9-én esedékes.






