A Da Vinci-kód világraszóló sikere (758 millió dollár) után Ron Howard és Tom Hanks belevágott a folytatásba, az Angyalok és démonokba. Ám ez már jóval kevesebbet hozott, bár a 486 millió dollár így is szép eredménynek mondható. A Sony ennek ellenére nem vetette el a harmadik rész, Az elveszett jelkép megvalósulását, de valahogy nem igazán akartak belendülni a projekt körül a munkálatok.
Nemrég jelent meg Brown újabb regénye, az Inferno, amelyben ismét Robert Langdon professzor áll a középpontban. A könyv azonnal felkúszott a New York Times bestseller listájának az élére. A stúdió az elmúlt hetekben átgondolta a lehetőségeket, úgy döntöttek, hogy egyelőre jegelik az amúgy is kihűlt Elveszett jelkép projektet és inkább az Infernoból szeretnének egy mozifilmet.
Howard és Hanks is rábólintott, a forgatókönyvet David Koepp fogja írni. A történet ezúttal Dante és klasszikus költeménye körül forog. Bemutató 2015 december 18-án lesz esedékes.





Már volt szó arról a blog hasábjain, hogy anno komolyan elgondolkodtak a Gladiátor folytatásán, Nick Cave írta a forgatókönyvet, Russell Crowe boldogan bevállalta volna, csak a stúdiónak nem nyerte el tetszését a történet. Cave nemrég Mark Maron WTF podcast-jében elmondta, hogy konkrétan miről szólt a sztori:
A DreamWorks minden animációs filmje esetében megfontolja a folytatást. Ne lepődjünk meg, hogy Hollywood mindenből kétségbeesetten próbál franchise-t faragni. A stúdió a Szörnyek az űrlények ellen második felvonását is tervezgette, de a bevételekre hivatkozva lemondtak róla, ám a Kung Fu Panda harmadik része javában formálódik, akárcsak a Croodék 2. Jövőre az Így neveld a sárkányodat következő felvonása érkezik. Ebben Astrid és a barátai újabb kalandokra vágynak és az eddig feltérképezetlen területeket hódítanák meg. Rálelnek egy jégbarlangra, ahol több száz vad sárkány és a Dragon Rider éldegél. Az animációs filmet Dean DeBlois készíti.
Bevállalja vagy nem vállalja be? Erről szóltak az elmúlt hónapok Sam Mendes és a következő Bond film kapcsán. A Skyfall milliárdos sikere után a producerek azt szerették volna, ha mindenképpen Mendes dirigálná a folytatást, de a rendező éppen színházi teendőivel volt elfoglalva. Hol arról hallhattunk, hogy nem ír alá 24. James Bond projektre, hol pedig olyan hírek jöttek, hogy mégis ő irányíthat a forgatáson.

