1

The Congress előzetes

thecongressAri Folman a Libanoni keringővel (Waltz With Basir) magasra tette a mércét, a The Congress élőszereplős/animációs filmjével hasonló bravúrra készül. Ezúttal Stanislaw Lem Futurológiai Kongresszusát adaptálta, ugyanakkor el kell mondani, hogy nem ragaszkodott teljes mértékben az alapanyaghoz, változtatott rajta néhány helyen. Robin Wright alakítja azt a lecsúszott színésznőt, akiről egy stúdió mintát vesz és ezt akarják használni a jövőben, így a nő szolgálataira a későbbiekben már nem tartanak igényt.

 

9

Gravity előzetes – Houston! Baj van!

Alfonso Cuaron és fia, Jonas Cuaron írták a Gravity forgatókönyvét jó néhány évvel ezelőtt. Az Universalnak eleinte még tetszett a tervezet, majd úgy döntöttek, nem mernek kockáztatni. Hiszen egy kétszereplős űrben játszódó, költséges filmről volt szó. A projektet a Warner karolta fel, Angelina Jolie-t akarták főszerepre, majd Robert Downey Jr. lépett a fedélzetre. Miután Jolie lelépett úgy másfél tucat színésznőt hoztak kapcsolatba a filmmel, Rachel Weiszt emlegették fő esélyesként, majd a stúdió Natalie Portmant próbálta meggyőzni. Végül Sandra Bullock írhatta alá a szerződést, de ekkorra Downey Jr. túlságosan elfoglalt lett, kénytelen volt kiszállni. Helyére George Clooney érkezett.

A forgatás 2011 májusában vette kezdetét, a bemutatót 2012 november 21-re tűzték ki, de mivel elpepecseltek az utómunkálatokkal a premier átcsúszott 2013-ra. Jelenleg úgy néz ki, hogy a film október 4-én érkezik a mozikba.

Ryan Stone (Bullock) mérnőknő életében először léphet ki a Föld légköréből, a veterán asztronauta, Matt Kowalsky (Clooney) irányítja őt. A meló mellett persze elgyönyörködnek a napfelkeltében és a remek látványban. Ám űrsiklójuk megsemmisül, Houstonnal megszakad a kommunikáció, magukra maradnak. Ki kell találniuk, hogy miképp juthatnak vissza a Földre.

Olvasd tovább

16

Ender’s Game előzetes

1985-ben került a boltok polcaira Orson Scott Card regénye, a Végjáték. A szerző állítása szerint a 80-as és 90-es években rengetegen keresték meg azzal a céllal, hogy megvegyék a könyv jogait, de ő mindegyikre nemet mondott. Miután 1996-ben részt vett a Fresco Pictures megalapításában Card úgy döntött, hogy maga adaptálja könyvét. 2003-ban a Warnerrel karöltve akarta a filmet megvalósítani, de a stúdió egy új szkriptet kért, amelyet David Benioff és D.B. Weiss vetettek papírra.

Négy évvel később Card belevágott egy teljesen új forgatókönyvbe, a Warnernél született verziókat figyelmen kívül hagyta. 2009 elejére készült el vele és akkor eltökélte, hogy összehozza a forgatócsapatot. Egy évre rá Gavin Hood került a képbe, mint író és rendező, 2011-ben pedig Roberto Orci és Alex Kurtzman álltak a produceri posztra és hozzá is láttak befektetők kereséséhez, hiszen egy költséges sci-fit nem lehet zsebből finanszírozni. Tavaly februárban hozzá is láthattak a forgatáshoz, a főbb szerepekben Asa Butterfield, Hailee Steinfeld, Harrison Ford, Ben Kingsley, Abigail Breslin és Viola Davis látható.

A sztori: A közeli jövőben támadás éri a Földet, Mazar Rackham (Kingsley), a Nemzetközi Űrflotta vezetője visszaveri az idegeneket, de fel kell készülni a következő csatára. Hyrum Graff (Ford) ezredesre vár a feladat, hogy a fiatalabb nemzedékből neveljen katonákat. Ender Wiggin (Butterfield) kissé félénk srác, de különösen jó érzéke van a stratégiához, a kiképző iskolában könnyedén megoldja a legnehezebb helyzeteket és szituációkat. Graff úgy gondolja, hogy a srácból lehet valaki és alaposan átgondolva a dolgokat úgy dönt, hogy beajánlja Rackhamnek, ahol sokkal keményebb napok várnak Enderre.

 

0

Elysium – Zárt világ szinkronos előzetes

elysium20Hivatalos tartalom: Odalenn nehéz az élet. A Föld a jövőben túlzsúfolt, romba dőlt, mocskos és veszélyes hely lesz. Aki teheti, inkább felköltözik az Elysium biztonságos, rendezett és békés világába – egy hatalmas mesterséges holdra, melyet kiváltságos lakói gondosan védenek a lentiektől. Ha az illegális bevándorlók ellen kell felhasználni őket, nem haboznak: törvényt és fegyvert egyaránt bevetnek.

Max (Matt Damon) azonban már nem fél egyiktől sem. Az élete múlik azon, hogy a lehető leggyorsabban feljusson a vágyott világba. Ha kell, csellel, ha kell, erővel át fogja törni a kordont, hogy megszerezze, amire az Elysiumon szüksége van. És ezzel talán az egész, kárhozott világ sorsát megváltoztatja…

A dél-afrikai író-rendező készítette 2009 egyik legnagyobb mozis meglepetését, a District 9-et. Új filmje immár 100 milliós költségvetéssel és világsztárokkal készült, a téma viszont nem változott: ezúttal is vérfagyasztóan akciódús,
meghökkentően ötletes sci-fi készült.

Olvasd tovább

13

Elysium előzetes és poszter

A District 9 világraszóló kritikai és anyagi sikere után a Media Rights Capital megkereste Neill Blomkampot és megkérték arra, hogy náluk készítse el következő filmjét. Hozzátették, hogy mindent megkap, nem szólnak bele a forgatókönyvbe, a forgatáson sem másznak a nyakára, teljes kreatív szabadságot ígértek. Mi egy rendező nagy álma, ha nem ez? Blomkamp belement a dologba, a 120 millió dolláros költségvetésű sci-fi főszerepére Matt Damont szerződtette le, Jodie Foster lett a Föld feletti gazdagok által benépesített űrállomás biztonsági főnöke és még Sharlto Copley is jelen lesz. Mi is volt a District 9? Sci-fibe burkolt társadalomkritika? Az Elysiumban is hasonló hangvételre számíthatunk.

A cselekmény 2159-ben játszódik, a tehetős emberek az Eylsium űrállomásra költöztek a szegényebbek pedig a lepusztult és túlzsúfolt Földön próbálnak boldogulni. Rhodes, a keményvonalas miniszter asszony minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy betartassa a bevándorlásra vonatkozó szigorú törvényeket, amely által biztosítani tudja a vagyonosok víg életét az Elysiumon. Az intézkedések ellenére a szegények folyamatosan megpróbálnak bejutni az állomásra, reménykednek, hogy ki tudják játszani a rendszert, ezáltal ők is belekóstolhatnak a jóba. Max is egy hányatott sorsú  fickó, akire fontos feladatot bíznak, ami ha sikerrel végződik nem csak az ő életére lesz kihatással, hanem végre egyenlőséget hozhat ebbe a polarizált világban.

Olvasd tovább

3

A Föld után következő szinkronos előzetese

foldutanHivatalos szinopszis: Az emberiség ezer évvel ezelőtt elmenekült a lakhatatlan Földről, és új otthonra talált egy másik bolygón. De egy apa és egy fia visszasodródik a pusztasággá vált vidékre. Cypher Raige parancsnok (Will Smith) és fia (Jaden Smith) csak egy családi kirándulást terveztek kettesben, azután, hogy a férfi hosszú, távoli szolgálat után végre hazaért, és rájött: túl régen nem látta kamaszodó fiát, és már alig köti hozzá valami.
Az űrhajójukat baleset éri, Cypher súlyosan megsebesül, és ők az emberiség régi otthonában hajtanak végre kényszerleszállást. Kitai már nem számíthat senkire, csak magára. Hatalmas távolságot kell megtennie az ellenséges pusztaságban, ha segíteni akar a sebesültön, és haza szeretne jutni végül.
Világ életében csodálta az apját, és remélte, egyszer ő is hozzá hasonlóan férfias feladatot kap: most itt az alkalom, hogy kipróbálja, mire képes – de a tét hatalmas.

A Hatodik érzék, a Jelek és A falu zseniális rendezője egy szupersztár-párost, apát és fiát (Will és Jaden Smitht) irányította e különleges látványos, izgalmas és meghökkentő fordulatokat tartogató filmben.

 

2

Rövidke Riddick előzetes

Vin Diesel több képet is közzétett a közelgő Riddick filmből, de előzetest vagy bármi ilyesmit eddig nem láthattunk. Most befutott egy rövid előzetecske, amely ugyan nem sokat mutat, de az már látható, hogy túl sok világosban játszódó jelenet nem lesz, komor, vészjósló, sötét helyeken zajlik a cselekmény.

Riddicket emberei egy bolygóra hajítják ki, ahol a nap perzselő sugarai elviselhetetlenek, ráadásul olyan ragadozók lakják, amelyek legyűrése nem megy egyszerűen. Az egyetlen menekülési lehetőség, ha aktivál egy jeladót, így fejére hozza az őt kereső fejvadászokat. Az első hajó szépen be is fut, ám a csapat már nem olyan puhány legényekből tevődik össze, akiket régebben könnyedén levert, sokkal halálosabbak és ravaszabbak. A másik jármű kapitánya inkább személyes okok miatt keresi Riddicket, hajtja a bosszú. Kevés az idő, ugyanis olyan vad vihar közeleg, amit képtelenség túlélni.

 

0

A burok újabb előzetese

tn_1burokEgy hosszabb leírás a filmről, amit a forgalmazó küldött: Az Alkonyat-sorozat írója, Stephenie Meyer bestseller regénye alapján készült A burok, a közeli jövőben játszódik, amikor a Földet békés idegenek, a Lelkek foglalják el, és átveszik az irányítást az emberek elméje fölött. Az Oscar®-díjra jelölt Saoirse Ronan alakítja az utolsó emberi ellenállók egyikét, aki kétségbeesett küzdelembe kezd, hogy megmentse magát és szeretteit.

A burok méltó folytatása Stephenie Meyer fantasztikus sikerű Alkonyat-könyveinek.
A burok 26 hétig állt a New York Times sikerlistájának élén, ami elgondolkodtató, érzelmes történetével már az egész világot meghódította. A sikeres könyv alapján a film forgatókönyvét Andrew Niccol (Gattaca, Lopott idő) írta, aki a filmet rendezőként is jegyzi.
Saoirse Ronan szerelmét a fiatal feltörekvő tehetség Jeremy Irons fia, Max Irons (A lány és a farkas) kelti életre, míg az idegenek egyik vezérének szerepében a gyönyörű Diane Krugert láthatjuk. Olvasd tovább

4

The Colony előzetes

Idén alaposan megtépázzák a Földet, Roland Emmerich kimarad belőle. A Feledésben (Oblivion) a bolygót támadás éri, majd az emberek elmenekülnek, Tom Cruise hátramarad. A Tűzgyűrűben (Pacific Rim) hatalmas lények garázdálkodhatnak. Will Smith és fia a Föld után sci-fiben kalandozhat eme helyen és akkor még jön Az éhezők viadala folytatása is.

Ezen felül érkezik a The Colony sci-fi is. Beköszönt az új jégkorszak, az emberek a föld alatt próbálják túlélni a dermesztő hideget. A Hetes Kolónia élelmiszerkészlete fogyóban és a hőmérséklet csökkenést is egyre nehezebben viselik, ráadásképp még egy betegség is felüti a fejét. A közösség összeköttetésben áll az Ötös Kolóniával, azonban elveszítik velük a kapcsolatot. Sam és Briggs (Kevin Zegers és Laurence Fishburne) felkerekedik, hogy kiderítse mi történhetett velük

A filmet eredetileg Patrick Tatopoulos, az Underworld 3 rendezője dirigálhatta volna le, helyére Jeff Renfroe, a Paranoia 1.0 (One Point O) horror alkotója érkezett.

 

 

2

A Föld után következő előzetese

Idén se Michael Bay, se Roland Emmerich nem akarja elpusztítani a Földet, de akadnak mások, akik az ember számára rettenetesen veszélyes hellyé teszik ezt a szép bolygót. Tom Cruise a Feledésben (Oblivion) próbál boldogulni, Will Smith és fia pedig a Föld után (After Earth) sci-fivel próbálja javítani az apa és fia kapcsolatot, e mellett persze még ők is a túlélésért küzdenek.

A Föld után filmet M. Night Shyamalan dirigálta, valószínűleg, hogy számára ez lesz az utolsó esély, hogy bizonyítsa nem fáradt el, van még benne tehetség és nem kell őt leírni. Smith is megmutathatja, hogy nem egy viszonylag kedvelt franchise-zal tud talpon maradni, illetve egy újabb lökést adhat fiának a filmbizniszben. Előrelátó, hiszen eljön az idő, amikor már Smith-re se lesz kíváncsi senki és akkor Smith Jr-nak kell szállítania a betevőre valót.

 

0

Újabb előzetes A buroknak

Stephenie Meyer adta a világnak az Alkonyatot, amely legalább annyi rajongót tudhat maga mellett, mint amennyi utálót. A hölgy tollából származik A burok (The Host) sci-fi regény, ami könnyedén megtalálta az utat a vásznak felé is. Andrew Niccol tolmácsolásában érkezik a film és bizonyára nem csak engem érdekel, hogy mennyire lesz egyedi hangvételű.