Egy új trilógia nyitó darabja. Michael Bay ezúttal nem 200 millióból, hanem “csak” 165 millió dollárból pusztíthatott és valószínűleg, hogy minden alkalmat megragadott arra, hogy azt is felrobbantsa, ami nem tud felrobbanni. A folytatást a Dinobotokkal próbálják feldobni és visszavesznek a gyerekes humorból.
scifielőzetes
A holnap határa – még egy előzetes
Közel 3 és fél perces előzetes. Nem lőnek benne le semmi lényegeset, viszont egészen hangulatos. Doug Liman rendező eléggé hullámzó teljesítményt nyújt, A Bourne-rejtély (The Bourne Identity) remek volt, a Mr. és Mrs. Smith szórakoztató, de nem túl emlékezetes és ott volt még a Hipervándor (Jumper) is. Szóval bízzunk benne, hogy ezúttal a jobbik formáját hozta és reméljük, hogy nem egy elcseszett végkifejletet fogunk látni. Ha nem is születik klasszikus, de beérnénk azzal is, ha az év sci-fije lenne.
Három videóösszeállítás Olvasd tovább
A majmok bolygója: Forradalom következő előzetese
A Tim Burton rendezésében készült reboothoz nem készült folytatás. Mark Wahlberg és Helena Bonham Carter ugyan benne lett volna, ha Burton is bevállalja, de a direktor azt mondta, hogy inkább kiugrik az ablakon, minthogy levezényeljen egy újabb részt. A stúdió hosszú éveken keresztül próbált megvalósítani egy újabb rebootot, majd nagy nehezen minden részlet a helyére került. Ezúttal nem csak a pénzügyi oldalról volt sikeres a film, hanem a kritikusok is ki voltak békülve a produkcióval. Július végén érkezik a Forradalom, amelyet Matt Reeves, a Cloverfield alkotója rendezett. Jason Clarke, Keri Russell, Gary Oldman és Kodi Smit-McPhee az emberi oldalt erősítik, Andy Serkis, Toby Kebbell, Judy Greer, Doc Shaw húzhatott magára motion capture felszerelést.
Coherence előzetes
Kedvelitek az alacsony költségvetésű, amatőr színészeket felvonultató sci-fiket? A Coherence-ben néhány barát összejön egy vacsorára, de egy csillagászati anomália alaposan bekavar a békés beszélgetésbe. Az előzetesben olvasható néhány kritikából kiragadott mondat, amelyek alapján arra következtethetünk, hogy nem agykikapcsolós hátradőlős szórakozás lesz, hanem figyelni és gondolkodni kell.
James Ward Byrkit eddig rövidfilmeket készített, storyboardokat rajzolt és köze volt a Rango forgatókönyvéhez. A Coherence történetét ő ötlötte ki és a produkciót is levezényelte, eddig jobbára csak különféle fesztiválokon lehetett látni a sci-fit. Amerikában június 20-án mutatják be.
Újabb Godzilla előzetes
Végre, láthatjuk, hogy milyen szépen néz ki a szörny…vagy isten? Sőt, végre kiderült, hogy miképp néz ki a másik lény is. A 90-es években Roland Emmerich előtt Jan de Bond munkálkodott a Godzilla tervezeten, ám a forgatókönyve nem tetszett a stúdiónak és sokallták a költségvetést, abban a történetben nem csak egy hatalmas teremtmény lett volna.
Az előrejelzések szerint a remake/reboot minimum 60 millió dollárral fog nyitni, de nem elképzelhetetlen, hogy 70 millió feletti összeget termel ki a film. Kell is a pénz, hiszen a film 170 millió dolláros büdzsével bír és e mellett több, mint 100 millió dollárt tapsoltak el marketingre. Az elemzők úgy vélik, hogy 500 és 600 millió között hozhat világszerte Gareth Edwards rendezése.
Interkozmosz előzetes
Két évvel ezelőtt indultak be a magyar sci-fi rövidfilm előkészületei, úgy tűnik, hogy lassan kész lesz, ugyanis itt van az előzetes. Bandi (Szőke) megszállott sci-fi rajongó, aki magányosan éli mindennapjait egy kis magyar faluban és a filmnek köszönhetően megismerhetjük szokatlan napi rutinjait, egyéni látásmódját és zárt világát. A filmet főleg a zene és a képi világ fogja meghatározni, tervezett hossza pedig 15-20 perc. Főszereplő Szőke András.
Jupiter felemelkedése – A következő előzetes
A Warner a sok bukta után is bízik Wachowskiékban, akik újra sok-sok millió dollárból gazdálkodhattak. Ezúttal Channing Tatum és Mila Kunis játssza a főszerepet, előbbi egy csillagközi zsoldost alakít, aki beleszeret a wécésnéniként dolgozó Kunisba. Habár a nő nem tudja, de kezében az univerzum sorsa.
The Signal előzetes
A sci-fi hivatalos története szerint három fősulis egy hackert szeretne elkapni, aki bejutott a MIT rendszerébe. Majd a trió egy elzárt területre téved és minden rosszra fordul.
Az előzetesből mindezt nem tudjuk leszűrni, Laurence Fishburne vegyvédelmi (vagy ilyesmi) felszerelésben Brenton Thwaites karakterét kérdezi űrlényekkel való kapcsolatáról egy kihallgató szobában.
William Eubank dirigálta a filmet, ő eleddig egyetlen filmet dirigált, a 2011-ben bemutatott kissé elvont Love sci-fit. A június 13-án bemutatásra kerülő produkcióban Olivia Cooke, Sarah Clarke és Beau Knapp is játszik.
The Giver előzetes
A disztópikus sci-fi kedvelői idén örülhetnek, hiszen jön néhány film a műfajon belül. Csütörtökön fut be A beavatott (Divergent), nemrég kikerült a világhálóra Az útvesztő (The Maze Runner) előzetese és idén befut Az emlékek őre (The Giver) adaptációja.
Jeff Bridges úgy 20 évvel ezelőtt szerezte meg Lois Lowry regényének a jogait, akkor úgy tervezte, hogy édesapja, Lloyd Bridges lesz a főszereplő. Ám nem valósult meg a film és idővel a jogok tulajdonosa már úgy gondolta, hogy ő is játszhatna a produkcióban. 2013 októberében látott hozzá a forgatáshoz Phillip Noyce, a forgatókönyvön Vadim Perelman dolgozott, de a végső változat Michael Mitnick keze munkája.
A középpontban Jonas (Brenton Thwaites) áll, a fiatalember egy tökéletesnek tűnő társadalomban él, ahol nincs éhezés, nincs igazságtalanság, tombol a harmónia. A bölcsek minden ifjú lány és fia sorsát meghatározzák, ők mondják meg, hogy kinek milyen feladatot kell ellátnia. Jonasról úgy vélik, hogy ő lehetne az Emlékek őre és ahogy a felkészítik a feladatra, hogy a háttérben, a béke mögött különös titkok lapulnak.
Az útvesztő előzetese
2009-ben jelent meg James Dashner disztópikus sci-fi regénye, a The Maze Runner jogait a Fox stúdió szerezte be. Noah Oppenheim látott hozzá a forgatókönyvhöz, majd Wes Ballt ültették a rendezői székbe. Ball ugyan számunkra abszolút ismeretlen, de 2004-től kezdve grafikus designerként dolgozik és szép lassan egyre nagyobb ismertségre tett szert filmes körökben.
Dylan O’Brien alakítja Thomast, a srác egy liftben tér magához, nem emlékszik semmi másra, csak a keresztnevére. Egy tisztásra kerül, ahol sok hozzá hasonló tinifiú tartózkodik, nem tudnak felidézni semmi múltjukból és azt sem tudják miképp kerültek erre a helyre. A tisztás szélén minden reggel megnyílik egy ajtó, ami egy labirintusba vezet és minden este becsukódik. Majd nagy meglepetésre a lifttel egy lány érkezik.
A Fox olyannyira bízik a sikerben, hogy T.S. Nowlin javában írja a folytatást.
Új előzetes a Jupiter felemelkedésének
Wachowskiék következő nagyszabású filmje a Jupiter felemelkedése (Jupiter Ascending) lesz. Illő lenne már, hogy ne csak a Mátrixot emlegesse mindenki, ha szóba kerül a testvérpár. Ezúttal Channing Tatum rohangálhat és akciózhat, ha minden jól megy, a színész idén jó évet zárhat, hiszen a sci-fi mellett még a 21 Jump Street folytatásával és a Foxcatcher drámával húzhat be emberek ezreit a mozikba. A megmentendő lányt Mila Kunis formálja meg, róla kiderül, hogy a sors nem a wécépucoló munkát szánta neki, sokkal többre hivatott.
Jupiter felemelkedése szinkronos előzetes
A “Tágítsd ki a világodat” szöveg ugyanazt jelentheti, mint a “Szabadítsd fel az elmédet?”
Wachowskiék immáron sokadik alkalommal kapnak újabb esélyt, de a Matrix trilógia óta a legtöbb próbálkozásuk bukás volt. Ennek ellenére a Warner továbbra is bízik a testvérpárban. Channing Tatum és Mila Kunis játszhatja a főszerepet. A színésznő egy orosz emigránst játszik, de hamarosan kiderül, hogy többre hivatott, mint a buditakarítás. Tatum egy galaxis szerte ismert fejvadászt játszik, ő védelmezi a hölgyet.
Bemutató? Amerikában július 18, hozzánk néhány nappal később, 31-én fut be.
