Már az Underworld sem akart és nem is tudott más lenni, mint szórakoztató akciófilm némi horror és fantasy beütéssel. Tehát ha a franchise nevét emlegeti valaki nagyjából be lehet lőni, hogy mire számítsunk. Így amikor közhírré tették, hogy az Underworld alkotói kezei között formálódik az Én, Frankenstein képregény mozis verziója mindenki tudta, hogy milyen magasra tegye a lécet. Tulajdonképpen nem történt más, minthogy a vámpírokat és a vérfarkasokat vízköpőkre és démonokra cserélték, a dögös Kate Beckinsale helyett pedig kaptunk egy kigyúrt Aaron Eckhartot. Már azon sincs mit csodálkozni, hogy a történetben két faj vívja örök háborúját az emberek tudta nélkül, nyilvánvaló, hogy koppintással van dolgunk. Eckhart nem más, mint Victor Frankenstein teremtménye és amikor rádöbben, hogy a sötétség és fény gyermekeinek háborújából ő sem maradhat ki, még morcosabb lesz és egy pár tucatnyi év alatt afféle önképző kör keretein belül megtanulja hogyan tudja megvédeni magát. A démonok pályáznak a holtak testrészeiből feltámasztott, Adamnek nevezett alakra, mivel kulcsfontosságú szerepet játszana alaposan kifundált tervükben. Mire kell számítani? A színészeknek nem kellett túlerőltetniük magukat, dacos és kemény arckifejezéssel merednek maguk elé és amit a díszletesek könnyen leamortizálhatónak építettek azt bizony amit lehet, el is pusztítanak. Nem finomkodnak a karakterek egymással, alig várják, hogy előkaphassák fegyvereiket, buzog bennük a tettvágy. A film erénye lényegében ebben rejlik, nem ragad le a főhős huzamosabb ideig egyetlen szobában vagy helyen sem, néhány egyszerű, buta mondat után máris továbblépünk egy újabb helyszínre. Stuart Beattie író a Holnap, amikor elkezdődött a háború ausztrál Vörös hajnal másolattal próbálta ki magát a kamera másik oldalán és már ott lehetett látni, hogy az újonc direktor szereti az akció irányába terelni a történetet. Nincs ez másképp az Én, Frankensteinben sem, minden lehetőséget megragad, hogy kamerájával ide-oda mozogjon és temérdek démonivadékot elpusztítson. Ha választani kellene, hogy az effektek vagy Yvonne Strahovski szolgáltatták a szebb, jobb látványt, akkor a szőke hölgyre tenném a voksom, ugyanakkor abszolút nem lehetett elhinni, hogy egy tudós szaktekintélyt játszik, viszont nem próbálták erőltetni, hogy romantikázzon. A film ugyan eléggé buta, de kellőképpen szórakoztató, kár, hogy ennyire komolyan vette magát. 60 %. Olvasd tovább
i frankenstein
Tv spotok: Én, Frankenstein – 300 folytatás – Lego Movie
Hamarosan kiderül, hogy mire képes az Underworld-pótléknak tűnő fantasy-horror-szerű produkció. Elvileg 68 millió dollárba került, ami kissé soknak tűnik, de lehet, hogy odalesznek érte az emberek.
I, Frankenstein poszter
Vajon lesz folytatása az Underworldnek? Nem igazán hallottunk semmit a franchise felől semmit, de az I, Frankenstein pótolhatja. Bár boldogabban elnézném Kate Beckinsale-t feszes szerkóban, mint Aaron Eckhartot.
I, Frankenstein előzetes – Az új Underworld
Kevin Grevioux, az Underworld kiötlője a Lakeshore Entertainmentnek adta el az I, Frankenstein forgatókönyvét, amely a Darkstrorm Studios által kiadott azonos nevű képregényen alapult. 2011 elején Stuart Beattie-t kérték meg, hogy legyen olyan pofozza ki a szkriptet és a rendezői székbe is üljön bele.
A főszerepet Aaron Eckhartra bízták, mellé Yvonne Starhovskit szerződtették le. A szőke szépség egy tudót formál meg és éppen azon van, hogy kitalálja miképp lehet újraéleszteni a holtakat. Bill Nighy vállalta be a főgonosz szerepét, Miranda Otto pedig a szárnyas lények királynőt játssza. Eckart és Otto három hónapon keresztül tanulták a kali harcművészetet Ron Balickitől és Diana Lee Inosantotól.
Eckhart alakítja Adam-et, Victor Frankenstein „gyermekét” és elég régóta éldegél az emberek között. Ám hirtelenjében démonok és szörnyek háborújában találja magát. A két faj évszázadok óta vívja harcát és csak Adam-en múlik, hogy melyik kerekedhet felül és mi lesz az emberiség sorsa.
Eredetileg idén februárban érkezett volna a fantasy, majd eltolták szeptemberre, de még löktek rajta egy keveset, így került 2014 január 24-re. E hónap pénzügyileg kedvezett az Underworld franchise-nak és talán az I, Frankensteinnek is fog.
Kép az I, Frankensteinből
I, Frankenstein poszterek
Kicsit gyanús, hogy az I, Frankenstein bemutatóját januárra tették, de a Lionsgate valószínűleg úgy volt vele, ha az Underworld sikeres tudott lenni, akkor a démonok és szörnyek háborúja is korrekt eredményt tud elérni. Csak ezúttal nem Kate Beckinsale rohangálhat feszes cuccban, hanem Aaron Eckhart mutogathatja izmait és kockahasát.
Kép az I, Frankensteinből
Az Entertainment Weekly hozta le az alábbi képet az I, Frankensteinből. A disztópikus jövőben játszódik a sztori, ahol szörnyek és démonok vívják harcukat. Victor Frankenstein teremtménye, Adam is belekeveredik a két csapat küzdelmébe. Aaron Eckhart formálja meg Adam-et, Yvonne Strahovski, Jai Courtney, Miranda Otto, Bill Nighy is játszik a filmben.


