FilmDROID 
Hatalmas elismerés, ha egy regénynek Hugo vagy Nebula-díjat adnak. Nem szokták ponyváknak osztogatni, a komolyabb, művészi értékkel bíró könyvek kapják. A Végjáték megjelenése óta számos pozitív kritikát kapott és rengeteg „Legjobb…” listán szerepel előkelő helyen. Orson Scott Card műve klasszikusnak örvend és 1985-ös megjelenése óta mit sem vesztett népszerűségéből. Nem olvastam a könyvet, de biztosra veszem, hogy Card egy alaposan kidolgozott, részletesen leírt jövőt mutatott be és a felsorakoztatott karakterek sem papírmasé figurák voltak.
A filmverzió régóta a levegőben lóg, manapság eléggé divatossá vált, hogy egy drámákon edződött rendezőt kérnek fel nagyobb költségvetésű produkciók ledirigálására. Mit sem számít, ha egy eseménydúsabb jelenetnél a fejét vakargatja vagy lövése sincs, hogy az effektek miképp nézzenek ki. Foglalkozzon szépen a történettel, a szereplőkkel, jellemfejlődéssel és egyéb más fontos dolgokkal, a többit meg megoldják a tapasztalt trükkmesterek és az akciók terén jártas segédrendező. A Wolverine-t a piszok producerek miatt még nem lehetett Hood számlájára írni, de a Végjáték után fontolóra kellene vennie, hogy ismét a szűkebb büdzsével bíró drámákkal foglalkozzon. Olvasd tovább
1985-ben került a boltok polcaira Orson Scott Card regénye, a Végjáték. A szerző állítása szerint a 80-as és 90-es években rengetegen keresték meg azzal a céllal, hogy megvegyék a könyv jogait, de ő mindegyikre nemet mondott. Miután 1996-ben részt vett a Fresco Pictures megalapításában Card úgy döntött, hogy maga adaptálja könyvét. 2003-ban a Warnerrel karöltve akarta a filmet megvalósítani, de a stúdió egy új szkriptet kért, amelyet David Benioff és D.B. Weiss vetettek papírra.