A világ legrosszabb filmje: Dragon Wars
Nem is tudom, hol kezdjem… ATYA ÚR ISTEN!
Nem tudom ki írta, ki rendezte, ki az aki jóváhagyta, ki volt a tesztközönség, de szerintem mindenki akinek csak a stáblistában szerepel a neve, agyon kellene lőni. De komolyan.
Innentől színtiszta spoiler, de olvasd el nyugodtan, inkább mint hogy megbüntesd magad azzal hogy megnézed ezt a filmet:
Már néhány filmről volt szó, amelyek 2008-ban érkeznek, most itt egy nagyobb adag.
Case 39: Emily Jenkins pártofgásba vesz egy tízéves lányt, akit szülei terrorizálnak. Aztán jön a furdulat és kiderül, hogy a szülők nem hiába viselkednek így a gyerekekükkel szemben és a gyerek se az a kis ártatlan lélek.
A rendezővel látható egy interjú:
30 Days of Night: Képregény alapján készült ez a vámpíros film. Egy kisvárosban minden évben beköszönt 30 nap sötétség, a helyiek egy része ilyenkor elhagyja a várost, mások ott maradnak. Azonban ez a 30 nap nem a szokásos lesz. Ugyanis egy hajó a közelben megfeneklik, rakománya pedig egy rakat vámpír, amik kihasználják a sötétséget.
The Mist: Frank Darabont Stephen King horrort készített. A remény rabjait is ő rendezte. Köd ereszkedik egy városra , ami furcsa lényeket rejt. A szereplők egy szupermarketben próbálják átvészelni a helyzetet. Főszerepben Thomas Jane. A film korrekt eredményt ért el az amerikai mozikban, hozzánk is elérkezik majd. Olvasd tovább →
Az Amerikai pite mozis pályafutása a harmadik résszel ért véget, de ez nem jelenti azt, hogy a franchise-nak is vége. A szelleme tovább él dvd-n. Mi magyarok is láthattuk már negyedik és az ötödik részt, a hatodik is elkészült.
Pár hete nagy ijedelem söpört végig a magyar internetes felhasználókon, mikor lecsaptak egyes szerverekre a hatóságok. A félelem után persze jöttek egyből a vicces a képek, íme pár belőlük.
Vannak olyan alapanyagok, amelyeket többször fel lehet használni, Hollywood pedig nem szokott tökölni ilyenekkel és mindenféle lelkiismeret-furdalás nélkül nyúl ugyanahhoz a dologhoz többször is. Itt nem létezik olyan, hogy valamit nem lehet folytatni vagy újraforgatni. A testrablók támadása immáron negyedik verzióban támad a filmvásznon (különféle átiratai meg ezerféle darabban a tékákban).
Miguel de Cervantes ismert regényét ezúttal a Pixar dolgozza fel. Don Quijote egy magát lovagnak képzelő sokat olvasott ember, útnak indul egy nap, hogy megkeresse szerelmét. Fegyverhordozója Sancho Panza. A legismertebb talán a műből az a jelent, mikor a “lovag” a szélmalmokat óriásoknak nézi.
A rendező Pete Docter lesz és a bemutató dátuma is van már tűzve 2009. június 12-re.
Terry Gilliam már akart egy filmet csinálni Cervantes regényéből, de beletört a bicskája , még egy dokumentumfilm is készült erről a hányattatásról.
(sg.hu)
Charlie-nak (David Schwimmer) nincs munkája, felesége tartja el és ezt nehezen viseli. Melót keres, telefonos ügyfélszolgálatnál helyezkedik el. Összehaverkodik Gus-szal (Simon Pegg), aki egyszer nagy ötlettel áll elő. Van nála egy lista, ami megmutatja, hogy ki nézett a neten illegális pornót, tehát jó kis zsarolási alap. A zsarolásba beszáll egy csaj is, akivel anno Gus-nak viszonya volt. Ki is nézik a jelöltet, egy papot. Megegyeznek szépen, majd lebeszélik az alibit és nekiugranak a „melónak”. De az egészbe beleszól a Sors, az egész terv kártyaávrként omlik össze.
David Schwimmer-t a Jóbarátokból ismerheti mindenki, filmek terén nem nagyon jön össze semmi nagy durranás, mellékszereplőként viszont akadt már egy két jól hozó alkotása. Simon Pegg-től se áll távol a vígjáték műfaja. Idén a Vaskabátokban láthattuk, ami az év egyik legjobb filmje.
A Rosszbarátok a jobb vígjátékok kategóriájába tartozik, sok mosolyogtató jelenet és előfodulhat hangos kacaj is nézése közben. A szereplők lavinaként élhetik meg az eseményeket, mert az eltervezett zsarolás befuccsolása után folyamatosan szívnak és akárhogy akarnak kimászni egyre jobban benne vannak a slamasztikában.