Guillermo del Toro tervbe vette a Don’t Be Afraid of the Dark 1973-as kult-klasszikus tévéfilm feldolgozását. Ő a produkcióban producerként venne részt.
Troy Nixey rendezné a filmet, neki ez lenne az első rendezése, eddig képregényíróként volt ismert. Matthew Robbins írja a forgatókönyvet, ő már dolgozott együtt del Toroval az 1997-es Mimic kapcsán.
A történet egy lányról szól, akit az apjához és az új barátnőjéhez küldenek lakni. A csaj felfedezi, hogy az alagsorban különféle lények élnek.
Del Toro el lesz foglalva szépen a következő évekre. Ő rendezi a Hobbit mindkét részét, a Hellboy harmadik része is tervbe van véve, akárcsak egy másik képregényfigura, Doctor Strange filmre vitele. Ezen felül még 8 film producere lesz.




A New Line Cinema alapítói, Bob Shaye és Michael Lynne elkészítik a legismertebb sci-fi regény filmváltozatát, Isaac Asimov Alapítványát. Ez lesz az első produkciójuk, miután a Warner stúdió felvásárolta a New Line-t, ők a saját Unique Features cégükön keresztül folytatják tovább producerként. Az Alapítványt először a Fox stúdió szerette volna megfilmesíteni, a producer pedig Vince Gerardis lett volna, aki a Warner-féle változatban hasonló posztot tölt majd be. A producerek jelenleg csak az első könyv filmre vitelében gondolkodnak, ha sikeres lesz, akkor lesz folytatása.

A Comic Con-on a Marvel stúdió beszélt néhány tervéről. A Thort és a Hangyaembert minél hamarabb el szeretnék kezdeni. A Thornak mozinak jelenleg nincs rendezője, hisz mint kiderült Matthew Vaughn egy teljesen más sztorit képzelt volna el, ezért otthagyta a produkciót, a Hangyaemberen pedig Edgar Wright ügyködik. Kevin Feige szerint az idei Hulk film elég jól teljesített és a közönségnek is tetszett, így egész biztos, hogy lesz folytatás.