1

Cameron kifürkészi a mélység titkát

James Cameron a Mariana-árok alját szeretné szemügyre venni és ha már elhatározta magát, akkor le is merül 11 km mélyre. A rendező természetesen 3D-s kamerát is visz majd magával és felvételeket készít a lenti világról.  Elsődleges célja, hogy felhívja a világ figyelmét a környezeti katasztrófákra és bizonyára lesz néhány percnyi anyag, amelyet fel tud használni az Avatar folytatásába. Hisz az Avatar 2 elvileg a Pandora óceánjában fog játszódni, úgyhogy a merüléssel két legyet is üt egy csapásra.

Ausztrál mérnökök jelenleg is dolgoznak azon a két személyes járművön, amellyel Cameron tiszteletét tudja tenni a Mariana-árokban, a munkálatokat hamarosan befejezik és a tervek szerint jövő év elején meg is kezdődhet az út.  Eddig egyetlen alkalommal merült le ember az árok aljára, 1960-ban Jacques Piccard és Don Walsh érték el a  11.034 méteres rekordmélységet.

8

Nem lesz Moziünnep, illetve mégis…

Minden évben emberek ezreit csábítja a Moziünnep a filmszínházakba, ilyenkor ugyanis jóval olcsóbb a jegyár a megszokottnál, tavaly 400.000 jegy kelt el ezalatt a pár nap alatt. Azonban idén elmarad a hivatalos Moziünnep, a cinematrix információi szerint a felek ugyan megállapodtak egymással, de csak későn született megegyezés, így főszervezőnek “gazdaságilag lehetetlenné vált az esemény megrendezése”. Ám ennek dacára a Cinema City, a Palace Cinema és néhány kisebb mozi megtartja az ünnepet. Tehát szeptember 16.-20. között a vetített produkciók többségére olcsóbb jeggyel lehet beülni.

A Cinema City Alleben és a Cinema City Arénában ez idő alatt 500 Ft-ért lehet jegyet váltani, a 3D-s előadásokra 700 Ft leszurkolása után ülhetünk be. A csepeli moziban 445 Ft-ba fog kerülni egy jegy, míg az ország nyolc budapesti és három vidéki Palace moziban 590 Ft megfizetése után bebocsáttatást nyerhet bárki az adott filmre, a 3D-s művekre azonban 790 Ft-ot kell odaadni a pénztárosnak.

4

A Fast Five (Halálos iramban 5) története

A Halálos iramban franchise, no meg a gyors és klassz verdák rajongói bizonyára kitörő örömmel vették tudomásul, hogy Paul Walker és Vin Diesel  ismét visszaül a kormány mögé és aszfaltszaggató sebességre kapcsolnak. A negyedik felvonás lett a széria legtöbbet termelő darabja, ezért az alkotók nem bízták a véletlenre és újabb neveket hoztak vissza a Fast Five címre hallgató folytatásba. Tyrese Gibson, Ludacris, Gal Gadot, de még Jordana Brewster is látható lesz a filmben, annak ellenére, hogy korábban azt mondták, hogy Brewster nem lesz jelen. Dwayne Johnson egy fejvadászt formál meg, aki nem fog kétségbe esni, hogy jóval a megengedett sebességhatár felett kell üldöznie a főhősöket.

Nézzük a hivatalos tartalmat: Mióta Brian és Mia (Walker és Brewster) kiszabadította Domot (Diesel) a sittről áttörtek pár határon, hogy eltűnjenek a törvény éber őrei elől. Rio de Janieroban húzzák meg magukat és szabadságuk reményében elvállalnak egy utolsó melót. Összeszedik a legjobb versenyzőkből álló elit csapatukat és tudják, hogy csak egyetlen esélyük van, hogy kijátsszák azt az erkölcstelen üzletembert, aki a halálukat kívánja. De nem csak ő az egyetlen, aki a nyomukban lohol.

Luke Hobbs (Johnson) kitartó szövetségi ügynök, akit nem lehet levakarni, mindig becserkészi a célpontját. Új megbízatása szerint Dom és Brian után küldik őt és csapatát, minden igyekezetükkel azon vannak, hogy elvégezzék a feladatukat. Ám Hobbs Brazíliába érve rádöbben, hogy a jó és a rossz fiúkat nem lehet csak úgy egyszerűen megkülönböztetni egymástól. Tudja, hogy csak az ösztöneire hagyatkozva kaphatja el célpontjait, mielőtt valaki más vadássza le őket.

 Előzetesre még várni kell, a bemutató is odébb van, 2011. júnusában tehetjük be ötösbe, hogy időben odérjünk a mozikba a vetítésre.

1

Andy Fickman zombis vígjátékra szerződött le

Andy Fickman, a Gyerekjáték (The Game Plan) és a Boszorkány-hegy (Race to Witch Mountain) rendezője két projektben is érdekelt, egyelőre nem tudni, hogy melyik filmhez fog hozzálátni. A TMI romantikus vígjáték főszereplője Anna Faris lesz, Ryan Reynolds egyéb elfoglaltságai miatt visszamondta a felkérést, de producerként részt fog venni a munkálatokban. Ez az alkotás egy olyan párost mutat be, akik semmit nem titkolnak el egymástól, mindent megosztanak a másikkal. Azt mutatják be,  mi van akkor, ha már túl sokat tudsz meg a párodról, tehát végeredményben a túlzott  őszinteség nem is jó annyira.

A másik egy horror-vígjáték lesz, a Boy Scouts vs. Zombiesról keveset tudni, a forgatókönyvírók kiléte ismert, Carrie Evans és Emi Mochizuki szállították le a szkriptet, ők írták a Tan-túrát is (College Road Trip), ami nem éppen egy jó ajánlólevél.

1

Dokumentumfilm az ILM-ről

Ha valakit megkérdezünk, hogy George Lucasról mi jut eszébe, akkor a Star Wars lesz az első gondolata. Ezen kívül még sok filmhez volt köze, az Indiana Jones hallatán inkább Harrison Ford és Steven Spielberg neve ugrik be, mint Lucasé. Ezeknek a jogaiból és bevételéből elég szépen megél, ám nem csak ez hoz a konyhára, ugyanis ő hozta létre az Industrial Light & Magic céget is, amely hamar Hollywood egyik legismertebb és legminőségibb munkáit szállító speciális effektekkel foglalkozó vállalkozása lett, olyan produkciók elkészülését segítette,  mint pl. A mélység titka (The Abyss), a Forrest Gump, a Jumanji, a Jurassic Park, a Transformers, a Terminátor 2 vagy a Twister.

Az ILM fennállásának 35 évfordulójára Leslie Iwerks egy dokumentumfilmet kész a cégről, amelyet Tom Cruise fog narrálni. Az egy órás alkotásban természetesen megszólal George Lucas, de látható és hallható lesz Spielberg, Ron Howard, J.J. Abrams, Jon Favreau, Samuel L. Jackson, Robin Williams, Jerry Bruckheimer és John Lasseter is. A dokumentumfilmet a tévében fogják bemutatni.

10

Terry Jones újra rendez

Terry Jones nevéhez olyan klasszikusok megrendezésre kötődik, mint a Gyalog galopp (Monty Python and the Holy Grail), a Brian élete (Life of Brian) és Az élet értelme (The Meaning of Life), a 80-as évek végétől azonban nem sok mozis produkciót tett le az asztalra, még 1996-ban elkészítette a Békavári uraságot (The Wind in the Willows), azóta inkább csak narrátorkodik egyes művekben. Ám most ismét belehuppan a rendező székbe az Absolutely Anything kedvéért. A forgatókönyvet maga Jones írta Gavin Scott-tal közösen, a történetről  nem árultak el semmit, csak annyi ismeretes, hogy lesznek benne földönkívüliek, beszélő kutyák és egy rakat hülye dolog. A főszerepet John Oliver fogja játszani, Robin Williams pedig Dennis, a kutya hangját fogja kölcsönözni. Ezen kívül Jones megkereste a Monty Python-os kollégáit (John Cleese, Michael Palin, Eric Idle, Terry Gilliam) azzal a céllal, hogy a filmbeli űrlények az ő hangjukon szólaljanak meg.

0

Könyvelőzetes: A Birodalom visszavág színfalai mögött

0sw5Manapság egyre gyakoribb, hogy egy-egy kiadandó könyvhöz is készítenek egy előzetest, ezúttal J.W. Rinzler művéhez adtak ki egyet. Rinzler Csillagok háborúja ötödik részének, a Birodalom visszavágnak az elkészüléséről állított össze egy könyvet. George Lucas engedélyt adott, hogy feltúrhassa Lucasfilm archívumát, ő pedig fáradhatatlanul keresgélt a dobozokban hogy meglelje a szükséges anyagokat, rá is lelt jó néhány eddig nem látott képre, vázlatra, amelyeket felhasznált. A könyv nem csak ezeket fogja tartalmazni, de szó esik arról, hogy miképp jött össze a költségvetés, a karaktereket kitalálását, kiötlését is feleleveníti, Yoda figurája sem maradhatott ki. A The Making of Star Wars: The Empire Strikes Back című könyv októberben kerül a boltok polcaira (Amerikában).

4

A Little Bit of Heaven poszterek

Eredetileg Earthbound címen futott a romantikus-dráma, ám átkeresztelték A Little Bit of Heaven-re a produkciót. Kate Hudson játssza az egyik főszerepet, akinél rákot diagnosztizálnak, az orvosába pedig beleszeret. Gael Garcia Bernal formálja meg a dokit, Lucy Punch pedig Hudson karaktertének a legjobb barátnőjét alakítja. Whoopi Goldberg, Kathy Bates, Rosemarie DeWitt, Treat Williams szintén játszani fog a műben, amelyet majd csak 2011-ben mutatnak be.  A filmet Nicole Kassell rendezte és alább láthatóak a poszterek, amelyek egyáltalán nem azt sugallják, hogy ebben a produkcióban lesz drámai szál is.

0

Az első 10 perc az Easy A-ből

Minek több jelenetet kitenni egy filmből, ha megtehetik egyben, amely több percet mutat be a produkcióból. Az Easy A vígjátékból az első 10 percet tette közzé a stúdió, talán azt remélve, hogy eléggé megnyerni sokak tetszését és kíváncsiak lesznek a további 90 percre. Az alkotást Will Gluck dirigálta és Emma Stone játssza a főszerepet, aki a szüzességével kapcsolatban hazudik, ám kiderül, hogy csak füllentett és a skarlát betűvel bélyegzik meg, ő azonban nem esik kétségbe, a saját maga javára fordítja a helyzetet. Thomas Haden Chruch, Patricia Clarkson, Cam Gigandet, Malcolm McDowell, Stalney Tucci, Lisa Kudrow is látható lesz a filmben.

3

A hetedik Fűrész magyar posztere

Fűrész nélkül nincs október, legalábbis az amerikaiaknál, ám jövőre már  nem folytatódik tovább a franchise, ugyanis ezzel lezáródik a széria, nem lesz több rész. Elvileg kis hazánkban is októberben érkezik a filmszínházakba, bár a korábbi hat részből kettőt is olyan kategóriába sorolt a Korhatár Bizottság, hogy ellehetetlenítette vele a mozikban való bemutatást. Mindenesetre eddig úgy tűnik, hogy mi is élvezhetjük 3D-ben az újabb véres felvonást.

A posztert a premierfilmek oldalról szedtem.

2

Jackass 3D poszterek

Októberben érkezik a Jackass mozifilm harmadik része, amelyben 3D-ben fognak ökörködni a srácok. A közönség és haverjaik szórakoztatása érdekében mindenféle hajmeresztő mutatványokat hajtanak végre, amelyek közel sem veszélytelenek. De legalább emlékirataik eléggé terjedelmesek lesznek.

3

Anderson, West és Pike a Johnny English 2-ben

Mint már ismeretes folytatódik a Johnny English, a forgatás már megkezdődött és Rowan Atkinson ismét eljátssza a kelekótya  ügynök szerepét.  Natalie Imbruglia nem fog feltűnni a második részben, A drót (The Wire) sorozatban játszó Dominic West és az X-Aktákba  (X-Files) betekintést nyerő Gillian Anderson szerződött le a folytatásra és a Halj meg máskor  (Die Another Day) Bond filmben domborító Rosamund Pike is benne lesz a produkcióban, akárcsak Daniel Kaluuya. A Johnny English Rebornt Oliver Parker, a Dorian Gray rendezője készíti.

A James Bond és Mr. Bean keverékének látszó angol ügynök ezúttal bérgyilkosok nyomába ered, akik meg akarják ölni a kínai miniszerelnököt.

Az első rész 40 millió dollárból készült és 160 millió dollárt fialt a kasszáknál, ami elég indoknak számított arra, hogy elkészüljön a folytatás. Mivel James Bond jövőre úgysem tér vissza vajon esélyes, hogy egy másik angol ügynök, azaz Johnny English még nagyobb bevételre tegyen szert?