Danny Trejo a Machete géppuskával felszerelt motorja után ismét hasonló eszközre pattan, csak ezúttal saját magán kívül nem lesz rajta egyéb halálos fegyver. A barázdált arcú fenegyerek egy motoros banda vezérét fogja játszani, mellette pedig a Erin Cummings fog domborítani az alkotásban. A hölgy a Spartacus sorozatban mutatott meg mindent, de látható volt a Dollhouse, a Mad Men sorozatokban illetve a Bitch Slap grindhouse produkcióban.
A Tarantula thrillerben Cummings úgy dönt, hogy további életét nem akarja azzal a motoros csapattal folytatni, akikkel eddig volt, ám azok nem engedik csak úgy könnyen útjára. Végül sikerül megszöknie, ám a banda vezére (Trejo) felbőszülve keresi-kutatja hol húzhatta meg magát, a legfőbb problémája ugyanis, hogy a nő megölte bátyját.
A Xéna és a Hercules sorozatokat rendező Oley Sassone fogja levezényelni a thrillert, a forgatókönyvet John Kersey írta, aki korábban a Providence és a Helyszínelők sorozatokhoz írt szkripteket. Nagyon úgy tűnik, hogy ez az alacsony költségvetésű produkció a kisképernyőn fog leginkább hódítani, miután a mozikból kikerül.
Jennifer Garner alighogy befejezte a 
Paul Greengrass készíthette volna el a Watchmen filmet (előtte Darren Aronofsky ült a rendezői székben), ám elképzeléséből nem lett semmi, később Zack Snyder vezénylete alatt valósult meg a produkció. Hogyan nézett volna ki a film, ha mégis Greengrass rendezhette volna? Dominic Watkins (aki vele együtt dolgozott a tervezeten) mutatott néhány vázlatot a CBR-nek, amely az akkori produkciós könyvből van. Watkinsék úgy látták, hogy hidegháborús korszak részben hasonlít a Bush elnökségi ideje alatti állapotokhoz, ezért a sztorit a jelenbe helyezték volna át. Watkins látta a Snyder-féle változatot és szerinte ég és föld a különbség a saját verziójuk és a mozifilm között. Snyder egyszerűen csak lemásolta képkockáról-képkockára a képregényt, ők – habár Alan Moore munkáját szem előtt tartva – szintén az alapanyagból dolgoztak volna, ám némileg felújították volna és a történetet és lett volna némi dokumentarista-stílusú beütése is, olykor híradós beszámolókat láthattunk volna. Mr. Manhattan nagy fejtörést okozott nekik, hisz’ egy 50 láb magas kék fickó valahogy furának nézett volna ki a filmben, nem tűnt volna túl reálisnak, ám Snyder vele remek munkát végzett. Watkins eléggé csalódott volna, hogy Greengrass csak úgy elsétált a projekt környékéről, a harmadik Bourne film előkészületei után már végképp látszott, hogy mégsem érdekli annyira a Watchmen.
A Marvel képregényekben Sólyomszem folyton kékes-lilás ruházatban szaladgált, a karaktert Jeremy Renner fogja megformálni a Bosszú Angyalai mozifilmben és az MTV-nek elmondta, hogy senki ne számítson arra, hogy úgy fog kinézni a figura, mint rajzolt formájában. Tehát nem lesz maszkja és sokkal inkább valósághű cuccot fog viselni. (Vajon Ultimate világbeli kinézete lesz?) Feltették azt a kérdést is, hogy Fekete Özveggyel össze fog-e jönni, a válasz az volt, hogy elképzelhető, de előbb még csak csapattársként kezdik.
A Paramount bejelentette, hogy Shawn Levy cégével, a 21 Laps Entertainmenttel közösen mozifilmet készítenek a Spike TV sorozatából, a Deadliest Warriorból. A csatorna letudta a második évadot és mivel a nézettséggel eléggé meg voltak elégedve, így a harmadik idényt is berendelték.
A Sony úgy érzi, hogy Kevin James bebizonyította, hogy rá lehet bízni egy a főszerepet, főleg A pláza ásza (Paul Blart: Mall Cop) hatalmas sikere után, illetve a Nagyfiúk (Grown Ups) is szépen hozott a mozikban. A testes színészt szerződtették le az egyelőre cím nélküli harcművész vígjátékba, ennek forgatókönyvet Allan Loeb, a Tőzsdecápák folytatásának (Wall Street: Money Never Sleeps) az írója készítette.