Eredetileg úgy volt, hogy a betervezett Alien előzményfilm két részének a forgatásához jövő év februárjában látnak hozzá és 2012-ben küldenék a mozikba az elsőt, a folytatást pedig 2013-ban láthattuk volna. Azonban a Scriptflags oldal tudomására jutott, hogy egy évvel eltolták a bemutatót, azaz az az éjfekete, savas vérű űrszörny 2013-ban teszi tiszteletét a mozikban, a következő rész pedig 2014-ben érkezik.
Most még nem ismeretes, hogy miért döntött így a stúdió, bár néhány hete még arról lehetett hallani, hogy a Fox és a rendező, Ridley Scott között kialakult némi vita a költségvetés és a besorolás körül. A stúdió PG-13 verziót szeretne, Scott pedig az R kategóriás változathoz ragaszkodik.
Úgy hírlik, hogy a két női főszereplő Noomi Rapace és Olivia Wilde lesz. A forgatókönyvön Jon Spaihts dolgozott, később Damon Lindelof dolgozta át a szkriptet.
Update: A hír megcáfolva.