Nicolas Winding Refn következő filmje egy horror lesz, a Neon Demonban Elle Fanning feltörekvő modellt alakít, aki Los Angelesbe érkezik.
Author: Koimbra
Robin Williams Dzsinnje még úgy 24 évig nem térhet vissza
Ha Aladdinra gondolunk szinte azonnal beugrik a vicces kék dzsinn, akit Robin Williams szólaltatott meg. A nagy sikerű mozifilmet követően két rész is készült, amelyeket már otthon lehetett élvezni. Mindenesetre kiderült, hogy Williams az első felvonás hanganyagának rögzítése során eléggé sok minden került a vágószoba padlójára. Mindezeket a Disney felhasználta volna az Aladding 4-hez.
Ám a színész végrendeletében leszögezte, hogy halála után 25 évig nem lehet használni ezeket az anyagokat. Egy bennfentes úgy fogalmazott, amikor Williams elemében volt és a Jó reggelt, Vietnámhoz hasonló szövegelést adott elő úgy 30 poént mondott el egy perc alatt. És így az Aladdinnál is rengeteg vicces dolog hangzott el. De ezeket biztosan nem lehet hallani egy ideig. Sebaj, addig még kijön néhány élőszereplős fantasy.
De Palma készíti a Lights Out thrillert
Brian De Palma jó néhány remek filmmel örvendeztetett meg minket. De manapság nem terem túl sok babér számára. De talán a Lights Out thrillerrel újra sikerfényben fürödhet. Lamont Magee és Jeff W. Byrd forgatókönyve egy vak kínai lányról szól, aki belekeveredik valamiféle top secret kiképző programba. Habár nem lát, de más érzékei segítségével remek harcossá válik.
A főszerepre ismert kínai színésznőt akarnak megnyerni. Ying Ye producer pedig alig győzött lelkendezni, hogy sikerült megnyerniük Palmát, aki „a suspense mestere és ilyen legendás rendező kezei között a Lights Out minden korosztás számára élvezhető lesz.” De e mellett érdekes fordulatokat és remek akciójelenetek várhatóak.
Call of Duty film bejelentve
Úgy, ahogy régen a Marvel, a különféle játékcégek is szó nélkül eladták népszerű karaktereik jogait. A végeredményre jobb, ha nem gondolunk. Majd ők is észbe kapták, rájöttek, hogy talán jobb lenne, ha saját inkább ők felügyelnék saját „gyermekeik” vászon felé vezető útját. Az Ubisoftnál jó ideje felállt egy produkciós stúdió és most az Activision Blizzard is bejelentette, hogy megalapítja saját filmes részlegét. És ha már így alakult, máris izzik a munka a falak között. Hiszen a közismert háborús játékból, a Call of Duty-ból szeretnének mozifilmet gyártani, a Skylanders-ből pedig várható egy sorozat.
A CoD reklámkampányai során számos filmszerű videó készült, amelyekben olyan ismert színészek jelentek meg, mint Sam Worthington, Chris Evans, Michael B. Jordan vagy Cara Delevingne. A befektetők számára tartott előadás keretében Nick van Dyk társelnök úgy fogalmazott, hogy egy erőteljes filmes univerzumot alkotnak meg. Arról sajnos nem ejtett szót, hogy a II. világháborúban vagy esetleg a jelenben játszódik majd az első produkció. De van Dyk megemlítette, hogy nem kizárva a CoD sorozat sem.
A Skylanders animációs széria már erőteljesen formálódik. Justin Long, Ashley Tisdale, Jonathan Banks és Norm Macdonald hangján szólalnak meg a Skylanders Academy-ben a karakterek. A játékban egy olyan világot ismerhetünk meg, amely tele volna repülő szigetekkel és a Skylanders névre hallgató hősök őrzik a békét.
Chloe Moretz a Kis hableány
Nem mindig sül el jól, ha egy tehetséges rendező, aki kisebb büdzsével bíró, kosztümös, díjnyertes filmekkel futott be leszerződik egy nagyobb produkcióba. Joe Wright eléggé durván befürdött a Pánnal (Pan). Sofia Coppola A kis hableány élőszereplős verziójával foglalkozott, de nyáron kreatív nézetkülönbségek miatt búcsút intett. Az Universal keresi utódját, Coppola állítólag azért távozott, mert inkább egy ismeretlen színésznőt szeretett volna főszereplőnek. Azonban a stúdió ebbe nem ment bele, sőt, azóta kiderült, hogy Chloe Moretz a választottjuk és most a szerződést is aláírták. Szóval főszereplő van, rendező nincs.
Warcraft előzetes
A sok millió rajongója volt már a Warcraft játékoknak, amikor 2006 május 9-én a Blizzard a Legendary-vel közösen bejelentette, hogy élőszereplős filmet készítenek. 2008-ban Chris Metzen azt mondta, hogy biztosan nem kisgyerekek számára készül majd a produkció és nem párnacsatákat akarnak mutogatni. Uwe Boll boldogan vállalta volna a rendezői teendőket, sőt a jogokat is szerette volna megvenni, de a Blizzardnál megmondták neki, hogy rá aztán végképp nem bíznák a Warcraftot.
Úgy gondolták, hogy 2009-re már a mozikba kerülhet a fantasy, Sam Raimi-t tették meg rendezőnek. Majd 2011-re módosították a bemutatót. Raimi távozott az Óz film miatt, illetve az sem tetszett neki, hogy a fejesek rengeteg elképzelését megvétózták. Egy időre csend borította be a tervezet környékét. 2013 elején újra mozgásba lendült a gépezet, Duncan Jones ülhetett bele a rendezői székbe. A BlizzConon négy concept artot is bemutattak, illetve megemlítették, hogy Lothor és Durotan állnak a középpontban. Hozzátették, hogy besorolás PG-13 lesz, de ettől függetlenül komoly, komor film várható, Christopher Nolan Batman trilógiáját hozták fel példaként.
Nézzük a karaktereket. Travis Fimmel alakítja Sir Anduin Lothart, a lovag minden erejével azon van, hogy megvédje a Királyságot. Ben Foster lesz Medivh mestermágust, a Trisfal Őrzője. Dominic Cooper bújhat Llane Wrynn király bőrébe, ő jelenti a reményt az emberek számára a sötét időszakban. Ben Schnetzer kapta Khadgar, a fiatal tehetséges mágus szerepét. Ruth Negga formálhatja meg Lady Taria Wrynn-t, Llane király nagy szerelmét és bizalmasát. Callum Keith Rennie pedig Moroes várnagyot alakítja.
Toby Kebbell testesíti meg Durotan-t, az ork Dérfarkas Klán vezérét, azért küzd, hogy megmentse családját és embereit a bosszúszomjas Árnytanácstól. Robert Kazinsky alakítja Orgrim Doomhammert, remek taktikai érzékei van, e mellett bátor harcos és egy legendás fegyver forgat. Daniel Wu kapta Gul’dan sámán szerepét, aki az Árnytanács kegyetlen irányítója. Clancy Brown a félelmetes Blackhand, a Pusztító lesz, Terry Notary-t pedig Pokolsikoly Grom, a Csatadal Klán vezéreként láthatjuk. Paula Patton Garona,a félig ember-félig ork harcosnő bőrébe bújik.
Tetszik az előzetes?
Jelenet az Iron Sky 2-ből
Zajlik az Iron Sky folytatásának a forgatása. Az első remek marketinggel vált ismertté, de amikor bemutatták sokan csalódtak benne, de azért volt így is bőven elég rajongója. A következő felvonás szintén sok őrültséget fog kínálni. Kijött egy videó, amelyben a kanadai komikus, Tom Green által játszott szektavezért láthatjuk. Olvasd tovább
A Legendás állatok és megfigyelésük szinopszisa
Ha valami gigasiker, akkor eléggé nehéz megállni, hogy ne legyen folytatása vagy valamiféle hozzá kapcsolható új történet. Így lehetett rá számítani, hogy újra láthatjuk vagy olvashatjuk Harry Potter világát. És lőn. Egyrészt jön a két részre bontott Harry Potter színdarab, másrészt a Warner falai között készülődik a Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts & Where to Find Them). Eddie Redmayne formálhatja meg Salmandert, aki sokkal jobban érzi magát lények, mint emberek között. Tinda Goldsteint Katherine Waterston játssza, a hölgy az amerikai varázslókongresszusban dolgozik. Kijött a film szinopszisa:
“Göthe Salmander különc magizoológus New Yorkba érkezik (nem fogjuk felfedni, hogy mi célból) a megbízható, kissé viharvert bőröndjével. Ez a bőrönd egyik azoknak a mágikus tárgyaknak, amely belül sokkal, sokkal, sokkal nagyobb. Így lehetővé válik, hogy ritka és egyben veszélyeztetett varázslatos lények egész sora lakozzon benne, ezeket Göthe világkörüli útja során gyűjtötte össze. Muglik (No-Majnak hívják itt őket) elől bujkáló amerikai varázslóközösségre bukkan. Itt az Egyesült Királysághoz képest (emlékszik valaki a Salemben lezajlott perekre?), sokkal jobban aggódnak, hogy az emberek leleplezik őket. A Legendás állatok arról szól, hogy mi történik, ha egy kivételes tehetségű angol varázsló a varázslófóbiás Amerikába érkezik és az általa összegyűjtött lények – amelyek között akad néhány egészen veszélyes is – kijutnak a bőröndből.” Olvasd tovább
Vaják film közeleg
Újabb izgalmasnak ígérkező projekt került a tervezőasztalra. Andrzej Sapkowski lengyel író Vaják (The Witcher) regénysorozatának főhőse kezdheti meg útját a vászon felé. A The Sean Daniel Company és a Platige Films áll a film mögött, előbbi A múmia (The Mummy) és a Ben Hur rebootból is kiveszi a részét.
Sapkowski mágiával átitatott kalandos történeteiben Geralt, a szörnyvadász áll, aki jó pénzért bevállal bármilyen nehéz feladatot vagy ha úgy adódik átkok megtörésével is foglalkozik. A könyvek hírnevét öregbítették az egészen jól sikerült számítógépes játékok is.
A filmverzióhoz a The Witcher és a Lesser Evil novellák történetét használják fel. Thania St. John, az Eureka, a Grimm és a Lángoló Chicago (Chicago Fire) sorozatok producere írhatja a forgatókönyvet. Tomasz Baginski ülhetett bele a rendezői székbe, az úriembert a Katedra rövidfilmjéért Oscarra jelölték. Elvileg 2017-ben futhat be a film.
Olvasta valaki a könyveket?
American Hero előzetes
A nagy szuperhős áradatban olykor érkezik egy kisebb költségvetésű, érdekesnek tűnő darab is. Nos, az American Hero előzetese gyakorlatilag elmeséli az egész filmet, de ettől függetlenül még akár jó is lehet. Stephen Dorff játssza a telekinetikus képességgel bíró Melvint, akit szó szerint megérint a halál szele és ezt követően úgy dönt, hogy adottságát csak jóra fogja használni. Nick Love, a Sweeney alkotója dirigálta a filmet.
Az Aljas nyolcas következő előzetese
Várjátok Quentin Tarantino újabb filmjét? A rendező ismét régi ismerősöket gyűjtött maga köré, hiszen mindenki jobban szeret dolgozni így. Samuel L. Jackson, Tim Roth, Michael Madsen és Zoe Bell erősíti a csapatot, de Walton Goggins is ismeri a direktort. A főszerep Kurt Russellé, akinek a Halálbiztos (Death Proof) lehetett volna a nagy visszatérése, ha a közönség ráharap a produkcióra. Sajnos a siker nem jött össze, de talán az Aljas nyolcassal (Hateful Eight) minden összejön, pozitív értelemben. Olvasd tovább
Rapace játszhatja Winehouse-t
Amy Winehouse 2003-ban robbant be a köztudatba, sok-sok millió eladott lemez és 6 Grammy-díj jellemezte rövid pályafutását. Az énekesnő ugyanis 2011-ben elhunyt. Született egy dokumentumfilm a hölgyről és most egy életrajzi alkotás is tervezőasztalra került. (Mármint egy másik projekt formálódik, hiszen Winehouse édesapja is dolgozik a saját verzióján.) Noomi Rapace-t akarják megnyerni a főszerepre, a rendező pedig Kirsten Sheridan lehetne.

