0

De Niro és Walken a War With Grandpa vígjátékban

robertdeniroChristopher Walken és Robert De Niro az 1978-as Szarvasvadászban (The Deer Hunter) játszottak együtt. De ezúttal másféle háborúban vesznek részt. A The War With Grandpa nem dráma, hanem vígjáték lesz, Tim Hill rendező novemberben láthat hozzá a forgatáshoz.

Robert Kimmel Smith regényéből készülhet a film. De Niro formálhatja meg nagypapát, aki beköltözik unokája szobájába, mondván, hogy így sokkal kényelmesebb neki és nem kell lépcsőznie. De a srácnak nem tetszik, hogy így alakult a helyzet, ezért mindenképpen vissza akarja kapni az őt megillető helyet. Kemény ellenfélre talál, próbálkozásai nem járnak sikerrel, ráadásul a rokon néhányszor őt is megszívatja. De Niro és Walken jó barátok lesznek a vígjátékban.

3

Chloe Moretz a Suspiria remake-ben

0moretzChloe Moretz pár nappal ezelőtt még arról beszélt, hogy egy időre abbahagyja a színészkedést és az összes eddig bevállalt jövőbeli projektből is kilép. Nem gondolta komolyan, mivel csatlakozott a Suspiria remake szereplőgárdájához. Dakota Johnson és Tilda Swinton oldalán láthatjuk, Luca Guadagnino rendezőnő elvileg e hónapban belevág a forgatásba.

1977-ben készült az eredeti film Dario Argento vezényletével, aki az egyik legismertebb, illetve legkedveltebb horrort tette le az asztalra. Az újabb változat ötlete évekkel ezelőtt merült fel, konkrétan még 2008-ban, akkoriban David Gordon Green tartotta kezében a gyeplőt.

Jessica Harper alakította a régi verzióban Suzie-t, az amerikai lány egy európai balettintézetbe érkezik, ahol hamarosan érdekes és bizarr dolgokra lesz figyelmes. Mint kiderül, az intézményt boszorkányok irányítják.

1

Death Race 2050 poszter

Roger Corman klasszikus Halálfutama (Death Race) már megélt egy rebootot, amelyhez kijött pár folytatás is. Azonban itt a következő reboot, ebben már Manu Bennett alakítja Frankensteint, Malcolm McDowell, Burt Grinstead, Marci Miller, Anessa Ramsey és Yancy Butler is a fedélzeten van. Corman producerként veszi ki a részét a filmből, akárcsak az Anakonda (Anaconda) rendezője, Luis Llosa.

Kijött a poszter és hamarosan számíthatunk az előzetesre is. Csütörtökön a New York-i Comic Con-on Corman és Bennett részt vesz egy közönségtalálkozón, ahol lehet kérdezni a producertől és a színésztől.

deathrace2050

0

The Hollow Point előzetes – Wilson és McShane védik a határt

hollowpointEgy mexikói határ közelében fekvő amerikai városkába új seriff érkezik, hogy leváltsa Lelandot, az öreg, veterán és szabályokat figyelmen kívül hagyó kollégáját. Azonban gyorsan kiderül számára, hogy segítségre van szüksége és csakis Lelandra számíthat.

Patrick Wilson és Ian McShane játsszák a főbb szerepeket, Lynn Collins, John Leguizamo, Jim Belushi is a fedélzeten vannak. Gonzalo López-Gallego, az Apollo 18 rendezője dirigálta le a komor hangvételű thrillert. Amerikában december 16-tól vetítik limitáltan. Olvasd tovább

2

Véget ért a Pókember reboot forgatása

Bízzunk benne, hogy a  Sony és a Marvel közös filmjével elégedett lesz mindenki és nem fognak pár éven belül egy újabb rebootba belevágni. Tom Holland játssza Peter Parkert/Pókembert, a fiatal színész az Instagramjára tette ki, hogy véget ért a forgatás. Jon Watts rendező szintén Instagramján osztotta meg, hogy a felvételeket befejezték. 2017. július 7-én érkezik a film, elvileg a nagy ellenfél a Keselyű lesz.

Homecoming has officially wrapped up filming!

Spider-Man Homecoming (@spidermanhomecoming) által közzétett fénykép,

Olvasd tovább

0

Lesz Taxi 5

taxibessonLuc Besson úgy gondolta, hogy ideje folytatni a Taxi franchise-t. Belevágnak az ötödik részbe, a bemutatót 2018 január 31-re időzítették. Franck Gastambide vezényelheti le a filmet, a forgatókönyvet Ahmed Hamidival írják. A konkrét történet nem ismert, de azt hiszem könnyen kitalálható, hogy a kissé bénácska francia hekusok a profi taxissal közösen megoldanak valamilyen mulatságos esetet.

Gastambide dirigálta le Pornó a házban (Les Kaïra) és a nagy sikerű Pattaya vígjátékot, utóbbi Besson produkciós cégén belül készült.

Az első Taxi 1998-ban került a mozikba, hatalmas sikert aratott, leginkább Európában. 2000-ben jött a második, a következő 2003-ban futott be és 2007-ben elkészült a negyedik is. Van sorozat is, illetve egy amerikai remake.

2

Elkezdődött a Fűrész 8 forgatása?

2004sawA Bloody-Disgusting információi szerint elkezdődött a Saw: Legacy forgatása. Egyelőre a történet részletei nem ismertek és a stúdió még nem tette közzé, hogy hivatalosan kik fognak játszani a horrorfranchise nyolcadik részében. A rendezői székben a Spierig fivérek ülnek, akik a Daybreakers – A vámpírok kora (Daybreakers) és az Időhurok (Predestination) filmeket készítették koréban.

Josh Stolberg és Pete Goldfinger, a Piranha 3D és a Kegyetlen titok (Sorority Row) írói dolgoztak a forgatókönyvön. Az imdb 2017 október 27-re teszi a bemutató időpontját. Két fotó is kijött a munkálatokról, mindkettő egy temetőt mutat, viszont a másodikon John Kramer (Tobin Bell alakította) koporsója ki van ásva. A Bloody Disgusting azért hozzáteszi, hogy sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudják, hogy ezek a képek valóban a Fűrész 8 forgatásán készültek.

 temeto1

temeto2

3

Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales előzetes

piratesbardemOlyannyira tetszett a közönségnek az első Karib-tenger kalózai (Pirates of the Caribbean), hogy a Disney a második és harmadik részt egyszerre forgatta le, hiszen biztos volt a sikerben. Majd jött a negyedik is, ami ugyan Amerikában kicsit alulteljesített, de világszerte több, mint 1 milliárdot szedett össze. Még 2011-ben megerősítették, hogy megcsinálják az ötödik filmet is, Terry Rossio kezdhette el pötyögni a forgatókönyvet és a pletykák szerint a stúdió fontolóra vette, hogy az ötödik és hatodik kalandot szintén együtt készíti el. 2013-ban már Jeff Nathanson ügyködött a történeten és kiderült, hogy egyelőre csak Karib-tenger kalózai 5. felvonását hozzák tető alá. Rob Marshall lehetett volna a rendező, de ő inkább másfelé kacsintgatott. Tim Burton, Sam Raimi, Alfonso Cuaron neve is szóba került, majd 2013-ban Joachim Ronning és Espen Sandberg, a Kon Tiki alkotóira bízták a projekt ledirigálását. Ám a stúdió A magányos lovas (The Lone Ranger) bukása után rálépett a fékre, egyrészt megrendült a bizalmuk Depp-ben, másrészt a forgatókönyvvel nem voltak igazán megelégedve, ráadásul a büdzsét is gatyába kellett rázni (azért a wikipedián 320 milliót írnak jelenleg). Ezáltal a munkálatok kezdete is csúszott. Habár a stúdió bízott benne, hogy 2016-ban a mozikba kerülhet a film, de 2015 július közepén ért véget a forgatás és hosszadalmas utómunkálatok következtek, illetve a szokásos pótforgatást is be kellett ütemezni.

Johnny Depp ismét eljátszhatta Jack Sparrow-t, Orlando Bloom szintén fel fog bukkanni. Javier Bardem lesz Salazar kapitány, a piratesofthe5rettegett kalózkísértet, aki csapádba esett a Bermuda-háromszögben és miután sikerül lelépni onnan Poszeidón szigonyát akarja megtalálni. Brenton Thwaites formálja meg Henry Turnert, vagyis Bloom karakterének fiát. Kaya Scodelario bújhatott Carina Smyth csillagász bőrébe, jegyzetei különösen fontosak, mivel akad benne néhány információ, amivel megtalálható a szigony.

Szinopszis: Szerencsétlen Jack Sparrowgondjai tovább szaporodnak, amikor egykori ellenfele, Salazar kapitány kiszabadul a Bermuda-háromszögből és feltett szándéka, hogy kísértetkalózaival lemészárolja az összes kalózt a tengeren…beleértve Sparrow-t is. Egyetlen reménye, hogy megtalálja a legendás Poszeidón háromágú szigonyát, amellyel uralni tudja tengereket. Olvasd tovább

9

Szerintetek méltó folytatás vagy izzadságszagú film lesz a Jumanji?

jumanjiszereplogarda

A Jumanji nagyon is szórakoztató és sikeres film volt. De 90-es években még nem járt automatikusan minden nagyobb bevétel mellé egy folytatás. Nem is gondolkodtunk el rajta, hogy kellene a második felvonás. Azonban jövőre csak megkapjuk a Jumanji 2-t, amelyben Dwayne Johnson, Kevin Hart, Karen Gillan és Jack Black fognak játszani.

Egyelőre még nem tették közzé a hivatalos szinopszist, de a pletykák szerint ezúttal a táblás játék körül, hanem annak videójáték változata áll majd a középpontban. A négy főhős pedig négy tini avatarja lesz. Szóval elviekben a négy fiatal talál valamiféle régi programot, ezért is látható Johnsonékon régebbi, 90-es évekre hajazó ruhák. Hozzátartozik, hogy a tinik közül kettő lány és minden bizonnyal az egyikük Black „bőrébe kerül”.

Johnson nem győzte hangsúlyozni, hogy a film méltó lesz a 95-ös verziónak, nem hoz rá szégyent és még Robin Williams előtt is tisztelegni fognak. Szerintetek ezen híresztelés alapján tényleg rendben lesz a film vagy csak egy erőltetett, izzadságszagú folytatást fogunk látni? A leírtak alapján számíthatunk hasonlóképpen szórakoztató és emlékezetes kalandos alkotásra?

karengillankaszkador

0

Megcsinálják az Ip Man 4. részét

yipman31Az Ip Man népszerű harcművész franchise a harmadik felvonásra már eljutott oda, hogy inkább fikciós eseményeket mutogatott, de azért Donnie Yen még mindig rendkívüli magabiztossággal és látványosan csapott szét az előtte felsorakoztatott statiszták hadában. És ezzel még nincs vége. Yen ugyanis Instagramján tette közzé, hogy elkészül a negyedik rész is.

“Szeretném megosztani ezt a rendkívül izgalmas hírt mindenkivel. Wilson Yip jó barátommal megbeszéltük, hogy újra együtt fogunk dolgozni és a megcsináljuk a Ip Man 4-et, ő dirigálta az első hármat is. Igen! Lesz I-P-M-A-N 4.” – írta Yen.

0

Box office: Az új indulók nem kezdtek túl erősen

missperegrenieA három új bemutató bevételét csalódásként könyvelhetik el a stúdiók. A Vándorsólyom kisasszony (Miss Peregrine’s Home for Peculiar Children) és a Mélytengeri pokol (Deepwater Horizon) túlságosan sokba került, így csak a nemzetközi eredmények húzhatják ki ezeket a csávából. A Relativity még nem lábalt ki a pénzügyi nehézségekből, de azért a Lángelmék (Masterminds) marketingjére jutott egy kevéske összeg, nem úgy, mint a Disappointments Room horrorjára, amit még a főszereplő sem népszerűsített. Itt legalább Zach Galifianakis, Owen Wilson és Kristen Wiig is valamennyire kivette a részét a reklámozásból.

55 %-ot csökkent A hét mesterlövész (The Magneficent Seven) bevétele, valószínűleg nem lesz meg a százas. Viszont a Sully – Csoda a Hudson folyón (Sully) negyedik hétvégéjén 105 milliónál jár és még ki tud termelni jó néhány milliót. Már 1242 helyen adják a Queen of Katwe sportdrámát, ezáltal be tudott lépne a top 10-be is. Olvasd tovább