Top 10: Patrióta filmek

Ha már július negyedike van.

Chuck Norris leszámolt mindenkivel (oké, Bruce Lee esetében hagyta magát) és megannyi élvezetes akciófilmet tett le az asztalra. Mindenképpen ki kell emelni félelmetes körbepörgőrúgásán kívül, hogy egymaga megállított egy egész inváziót. És ez már teljesítmény. Az USA Invázióban úgymond kiverte a kommunizmust Amerika földjéről.

Kiben bízhat a nemzet, ha a vörösök lerohanják Amerikát? Csakis a tinikben, nem? Mármint Charlie Sheen és Patrick Swayze csapatáról el lehet hinni, hogy odapörkölnek az agresszoroknak. Rettegjenek csak a megszállók, a tizenévesek megmutatják a Vörös Hajnalban hogyan küzd a tettrekész ifjú generáció.

Amerika Kapitány – nem hiszem, hogy részletezni kell. A szuperkatona öltözéke is kifejezetten arra szolgál, hogy már annak láttán is tisztelegni kezdjenek a hazafiak. Ennél amerikaibb hőst ki sem találhattak volna.

Frank Capra 1939-ban tette le az asztalra a Mr. Smith Washingtonban megy propagandra-giccses drámáját. Jimmy Stewart egy átlagpolgárt alakít, akiből szenátort csinálnak. Amikor rádöbben, hogy csak bábú volt a hatalmasok játszmájában ellátogat a Kongresszusba és alaposan kioktatja a korrupt politikusokat.

Dagad a büszke amerikai melle, amikor maga az Elnök oszt ki néhány pofont. Wolgfang Petersen német rendezőre bízták Az elnök különgépe hazafias produkciót, Harrison Ford pedig állja a sarat a Gary Oldman vezette terroristákkal. És amikor a kilőtt rakéta elé beszáll egy vadászgép bizonyára mindenki megjegyezte magában odaát, hogy ő is megtette volna.

Tom Cruise sem maradt ki a sortból, értelemszerűen adná magát, hogy a Született július 4.-én felkerüljön a listára (hiszen hazafias tartalommal bír, attól függően, hogy melyik oldalról nézzük). Ám a Top Gun és a hősies, bátor és vérprofi amerikai pilóták láttán sok jenki szív megdobbant, ráadásul többen az élmény hatására beálltak a seregbe.

A csillagos sávos gatyát viselő Apollo Creeddel durván leszámol az orosz gépezet megállíthatatlannak tűnő bokszoló fenegyereke a Rocky IV-ben. Kedvenc Balboánk ezt nem hagyhatja, jöhet a kőkemény tréning és húspüfölés, hogy aztán a ringben úgy esnek egymásnak, mintha ettől függne a hidegháború végkimenetele.

A 9/11-es tragédiát követően várható volt, hogy születik egy-két film a témában. Oliver Stone is porondra lépett, de Nicolas Cage-es drámája félresikerült. De legalább Paul Greengrass megmentette a menthetőt, fogta a kézikameráját és bemutatta a United 93–as járat szomorú sorsát. Persze lehet, hogy mindez nem így történt, de meg kell hagyni, hogy egészen izgalmas filmet sikerült összehozni.

Roland Emmerich-nek soha nem esett nehezére, ha az amerikai zászlót kellett lobogtatnia. Ezúttal a Függetlenségi háborúba vezérel el minket, ahol egy gaz és kegyetlen angol ezredes lelkiismeret-furdalás nélkül küld halálba bárkit. Mel Gibson ezt nem tűrheti és a lobogóval lohol a csatatéren, mert ő egy igazi Hazafi.

„És ma megünnepeljük a július 4-ét.” – önt lelket az elcsigázott emberekbe a vadászpilótaként szolgált amerikai elnök, előtte azért még elmondja, hogy ez a nap nem csak amerikai ünnep lesz ezentúl. Kell-e ennél hazafiasabb szöveg? Nyilván, hogy a filmből süt a hazafiasság, de ha azok a mocskos űrlények pont július 4-e előtt jelennek meg. Más részről eleve sejthető volt, hogy milyen filmet fogunk kapni. A sváb Roland Emmerich pályafutása legjobbját tette le az asztalra a Függetlenség napjával.

.

.

.