0

InterCom hírlevél

Az apáca mindent legyőzött

Az apáca (The Nun, már a mozikban) a múlt héten végre előlépett az árnyékból, és bár az előzetes felmérések mind sikert jósoltak, a Démonok között-univerzum új darabjának elsöprő népszerűsége mindenkit meglepett. A korábban két horrorban is felbukkant, apácaruhás démon, Valak eredettörténetét az 50-es évek Erdélyének egy zárdájába helyező film halálra rémíti nézőit, és úgy látszik, ezt nagyon sokan élvezik.
Amerikában Az apáca minden idők második legeredményesebb szeptemberi premierje. A négy nap alatt összehozott 53 millió dolláros jegybevétel egyúttal a Démonok között-sorozat legsikeresebb filmjévé is teszi az ördögűző pap és az ártatlan novícia (Demian Bichir és Taissa Farmiga) közös harcát a démon ellen. A film egyúttal minden idők második legsikeresebb korhatáros horror-premierje is: a dobogó első helyén egyelőre biztos helye van az Az (It) című tavalyi Stephen King-mozinak.
A hazai nézők legalább úgy élvezték Az apáca hátborzongató hangulatát, mint a világ más mozinézői. Itthon a film első hétvégéjének nézőszáma éppen hogy elmaradt az Az-nál mértektől: több mint 79 ezren vettek rá jegyet!

Velence csillaga

A Velencei Filmfesztiválon nehéz kiragyogni a tömegből: a vörös szőnyegen olyan természetes a sztárok látványa, mint a csatornákban a gondoláké. Valakinek mégis sikerült kiragyognia: természetesen Lady Gaga az, aki a sztároknál is sztárabb. És a sajtóban megjelent hírek szerint meg is érdemli a figyelmet.
A Csillag születik (A Star is Born, hazai bemutató: október 4.) az újságírói és nézői visszajelzések szerint elvarázsolta a világ egyik legrangosabb filmfesztiváljának közönségét. A Variety beszámolója szerint a vetítés végén a nézők több mint 8 percen át, felállva tapsoltak – úgy tűnik, az sem tudta megzavarni őket, hogy még a film elején villám csapott a fesztiválpalotába, és az áramszünet miatt vagy 15 percre leállt a vetítés. Azóta viszont a kritikák csak szuperlatívuszokat használnak a Csillag születik-kel kapcsolatban, és az Oscar-esélyek találgatása is megindult.
A rózsaszín vattacukornak öltözött Lady Gagá-n és az immár rendezőként is elismerést aratott partnerén, Bradley Cooper-en kívül Cate Blanchett, Donatella Versace és Spike Lee is a nézők között volt: ők is éppen olyan lelkesen ünnepeltek végül, mint mindenki más.

Hugh Jackman a befutó

Egy ausztrál és egy kanadai végre szembenéz az amerikai valósággal. Hugh Jackman és Jason Reitman a telluridi filmfesztiválon bemutatott közös filmje, A befutó (The Front Runner, hazai bemutató 2019 eleje) témája a politika, a szex és a szabad sajtó. A megtörtént esetet feldolgozó film hőse az 1988-as amerikai elnökválasztás biztosnak látszó győztese, Gary Hart, aki egy szerelmi ügyét leleplező sajtócikk nyomán nem tagad semmit, hanem egyszerűen kiszáll a versenyből – és ezzel lehetővé teszi George Bush győzelmét.
Hugh Jackman a film kapcsán még azt is elárulta újságíróknak, hogy az egyetemen újságírást tanult, és külön vizsgázott újságíró etikából – és úgy látja, ma egyre nehezebb, egyre keményebb és egyre fontosabb munka az, amit a sajtóban dolgozók végeznek. És amikor a forgatás előtt találkozott az eredeti Gary Hart-tal, akkor az egykor tanultakat próbálta alkalmazni.
– Rejtélyes figura, nagyon becsületes és nagyon őszinte, de nem hagyta, hogy a fejébe lássak – mesélt a színész az expolitikussal való találkozásról. – De nekem mint színészek döntéseket kell hoznom… még akkor is, ha ez a film nem válaszol, hanem kérdez, és persze… nyilván nagyon összefügg a jelenükkel is.

Pókember titkai

Pókember a közelben! A Pókember – Idegenben (Spider-Men: Far from Home, hazai bemutató: 2019 nyara) forgatása javában zajlik, és egyre újabb, izgalmasabb információk szivárognak ki vele kapcsolatban. A minden valószínűség szerint a Bosszúállók 4. története után folytatódó kaland messzire sodorja pókembert a szokásos terepétől: a tipikusan New York-i szuperhős új filmjét jórészt Londonban forgatták, és a stáb most szeptemberben Csehországba költözik. Tom Holland, Zendaya, Jake Gyllenhaal, Michael Keaton, Jacob Batalon és Tony Revolori először Prágába megy – a helyi statisztaszervezők állítólag már gőzerővel keresik a kis szerepekhez szükséges helyieket –, majd Liberecben folytatják, ahol egy karnevál-jelenetet rögzítenek.
De már az is valószínűnek tűnik, hogy Gwyneth Paltrow és Jon Favreau (vagyis Pepper Potts és Happy Hogan) is feltűnik az ifjú pók oldalán, sőt, egy kiszivárgott fotó szerint Samuel L. Jackson és Cobie Smulders (gyengébbek kedvéért: Nick Fury és Maria Hill) sem marad ki a buliból. De hogy miképpen kerülnek oda, az még mindig rejtély…

IC Press

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *