0

InterCom hírlevél

Jön a magas, vékony férfi…

Slender Man-t sokan ismerik. Aki még nem múlt el huszonöt, az biztosan találkozott a nevével a neten, és nagyon sokan szenvedélyesen követik és keresik. Az alig tízéves múltra visszatekintő, a neten élő rém sokak számára valóságos – néha sajnos túlságosan is –, és most még valóságosabb lesz: elkészült a horrorfilm, amelynek ő a gonosz hőse. A Slender Man – Az ismeretlen rém (Slender Man, hazai bemutató: augusztus 24.) jó eséllyel az év egyik legellentmondásosabb, leghátborzongatóbb, valószínűleg sok botrányt kavaró filmje lesz.
Egyrészt azért, mert bár a film kitaláció és a kísértetiesen magas, vékony, arctalan figura vadonatúj történetét beszéli el, 2014-ben a rémre hivatkozva igazi bűntény is történt –12 év körüli lányok támadtak egy osztálytársnőjükre, és arra hivatkoztak, hogy Slender Man miatt tették, amit tettek.
De az is kísérteties, hogy Slender Man eredeti alkotóját senki sem ismeri, csupán az álnevét: Victor Surge. És ez a név a film stáblistáján is felbukkan, vagyis a horror alkotói tudják, hogy eredetileg honnan származik a sztori. Ráadásul a Démonok között 2.-ben mindenkit halálra rémítő görbe ember – illetve az őt megjelenítő Javier Botet – alakítja magát a démont… vagyis minden együtt van hozzá, hogy a műfaj új velőtrázó klasszikusa kerüljön augusztusban a mozikba.

Shazam izmai

Mondd ki, Shazam! és minden átalakul! Billynek, a képregénybeli srácnak az a különleges képessége, hogy ha kimondja a varázsszót, szuperhőssé változik. A készülő szuperhősfilm, a Shazam! (Shazam!, hazai bemutató: 2019. április) pedig egy egész világegyetemet fog átalakítani, ugyanis a DC univerzumán belül játszódó film egyszerre lesz látványos szuperhőscsoda és vígjáték.
A napokban végre nyilvánosságra került az első hivatalos fotó a forgatásról, és abból nem csak az derül ki, hogy a főszereplő, Zachary Levi az elmúlt egy évben elképesztően kigyúrta magát – azt, hogy nem csupán a jelmez alatti tömésről volna szó, azt jó pár instagram fotóval bizonyította –, az is egyértelműnek tűnik, hogy az alkotók komolyan veszik a műfajt. Élénk színeiben, beállításában, a hős klasszikusokat idéző jelmezében minden olyan, mintha a jelenet valóban egy képregény egy kockájából származna.
Ha az antik istenek és hősök nevéből álló név (Salamon, Herkules, Atlasz, Zeusz, Akhilleusz, Merkúr) nem volna elég, akkor bízzunk a rendezőben, aki az Amikor kialszik a fény-nyel és az Annabelle 2.-vel is nagy siker ért el, meg a szereposztásban: a főgonosz Mark Strong lesz, a pálcáját átadni akaró vén varázslót pedig Djimon Hounsou játssza.

Niall Horan és a jetik

Egyedül jelentkezett az X-faktorba és most is egyedül énekel: igaz, a kettő között pár évig a One Directon tagja volt… Niall Horan épp világkörüli turnéján van, Dél-Amerikából ezekben a napokban érkezett Európába, és nemsokára Észak-Amerikában folytatja, de közben még valami nagyon fontos történt vele: megjelent egy új dala, a Finally Free, amely nemcsak az emberek, hanem a jetik között is rögtön népszerű lesz.
A szám ugyanis az Apróláb (Smallfoot, hazai bemutató: szeptember 27.) című animációs vígjáték betétdala lesz. A filmben a jetik országának békéjét különös hírek és találgatások zavarják meg: és ezek szerint valahol az ő birodalmukon túl valóban élnek azok a legendás, ijesztő lények, akik nem szőrösek tetőtől-talpig és nagyon kicsi a lábuk…
Niall Horan a One Direction óta is töretlenül sikeres. Flicker című szólóalbuma megjelenésekor a Billboard 200-as listáján rögtön az első helyre került, és 60 országban vezette az iTunes Top Albums listát. Most talán új versenyre kell készülnie: az Apróláb eredeti hangjai között ugyanis vannak még páran, akik nagyon jól énekelnek: Channing Tatum, Zendaya, James Corden és Common is…

Új sötét zsaru

Mire gondoljon az, aki fekete öltönyben és napszemüvegben, fehér ingéhez kötött fekete nyakkendőben látja Chris Hemsworth-t? Talán csak arra, hogy szerencsés napja van. Vagy arra, hogy megkezdődött a nagyon régóta várt folytatás, a Sötét zsaruk új részének a forgatása. Az emberek között rejtőző ufókat kordában tartó idegenrendészeket a régi részekben Will Smith és Tommy Lee Jones alakította, ám a producerek fiatalítani akartak, és a történet most az angliai részlegben játszódik. Hemsworth partnere az a Thessa Thompson lesz, akivel már a Thor: Ragnarök-ben is együtt játszott. Az összeszokott duó főnökét Liam Neeson alakítja; a Rögtönzött szerelem-ből és főleg a Szílícium-völgy sorozatból ismert komikus, Kumail Nanjiani egy távoli bolygó küldöttjét játssza, a még meg nem erősített hírek szerint a főgonosz Rafe Spall lesz.
A producerek azt ígérik, nem csak egy filmet forgatnak majd az új szereplőkkel. Ideje hozzászoknunk a gondolathoz, hogy Hemsworth ezentúl nem kalapáccsal, hanem különleges ufófogó fegyverrel mutatkozik.

IC Press

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *